A bitcoin nem tulipán, „a készpénz vacak”

Jamie Dimon, JP Morgan-vezérigazgató, a bitcoin és más kripopénzek („legalább látszólag”) egyik legnagyobb szószólója, ezen a héten nem szidta a kriptopénzt Davosban.
Egy CNBC-nek adott interjújában az egyik legnagyobb amerikai bank vezetője azt mondta, az egyetlen lufi, amit ő most fújódni lát, az az Egyesült Államok nemzeti adóssága.

Jamie gyakran hivatkozott „csalásként” a bitcoinra, pontosabban egy olyan lufiként, amelynek nem lesz szép vége.
2017-ben aztán, amikor a bitcoin elérte eddigi rekordárfolyamát, Jamie az összes kereskedőjét megfenyegette, hogy kirúgja őket, amennyiben bitcoint longolnak, mivel az „butaság”, és nincs összhangban a szabályaikkal.
2017 szeptemberében Jamie az intézményi Investor Alpha konferenciát az alábbit mondta:

„Rosszabb, mint a tulipánhagymák. Ennek sem lesz jó vége. Valakinek a feje fog hullani. Egyszerűen nem valódi dolog, végül pedig tönkremegy.”

A bitcoint akkor 5000 dollár körül kereskedték, 3 hónappal később viszont már 20 ezerért.
Sokakban kelthet mély benyomásokat, hogy Jamie-t kriptobikaként hallhatták felszólalni a davosi Világgazdasági Fórumon. Mintha a kriptopénz betört volna a tudatába.
Amikor a lufikról kérdezték, azt mondta: „csak az államadósság”.
Aztán a Federal Reserve és más jegybankok szidásával folytatta, hozzátéve:

„Az emberek most azt hiszik, hogy a jegybankok világszerte azt tesznek, amit csak akarnak. Hát nem így van.”

Csak egy igazi kriptobika jöhet elő ilyen érvekkel a fiatalapú pénzügyi rendszerrel szemben (na jó, lehet egy kicsit túloztunk).

A bitcoin nem tulipán, „a készpénz vacak”

„Cash is trash”, azaz a készpénz vacak – ezt mondta ezen a héten Davosban Ray Dalio, milliárdos befektető.
Az attól való félelem, hogy az inflációs lufi révén a készpénz minden értékét elveszíti, arra ösztönözte az embereket, hogy a bitcoinhoz hasonló kriptopénzekhez forduljanak. Venezuela élő példát szolgáltat mindarra, mi történik, ha a fiat rendszer csődöt mond.
A Federal Reserve masszív, likviditást elősegítő lépései láttán egyre több ember véli úgy, hogy minél gyorsabban meg kell szabadulniuk a készpénzüktől.
Olyan alternatívák felé terelik őket, mint részvények, kötvények stb., csak hogy kimenekítsék párolgó dollárjaikat.

Olvastad már? Melyik kriptovaluta a legnépszerűbb a befektetők körében?

Forrás: 7bitcoins.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin technikai jelei erősödnek, de még nem dőlt el minden

A Bitcoin árfolyama továbbra is stabil képet mutat, miközben több vezető technikai indikátor egyszerre fordult bikás irányba. A piac most egyetlen szintre figyel igazán: a...

Messari: a Bitget UEX-modellje átalakítja a tokenizált részvénypiacot

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, kiemelt helyet kapott a Messari frissen megjelent kutatási jelentésében, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és...

Bitcoin fedezet, peso hitel: új irányt mutat Argentínában a Lemon kártyája

Argentínában új formát ölt a kripto és a mindennapi pénzügyek találkozása. A helyi kriptotőzsde, Lemon, elindította az ország első olyan Visa hitelkártyáját, amely mögött Bitcoin...

A Bitcoin ETF-ekbe ömlik a pénz: 1,7 milliárd dollár három nap alatt

Három egymást követő napon is erős tőkebeáramlást regisztráltak a spot Bitcoin ETF-ek, miközben a Bitcoin árfolyama kéthavi csúcsra emelkedett, és a piaci hangulat látványosan javulni...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.