2020-ban is új bővítéseket tervez a Ripple

Komor a hangulat a Ripple körül. Bár ebben az évben hallhattunk néhány pozitív hírt a kriptopénzzel kapcsolatban, az árfolyamon ez nem segített.
Az igazság az, hogy az XRP árfolyama már hosszú ideje csökkenő tendenciát mutat. Vajon sikerülhet ezt a negatív trendet 2020-ban megfordítani?

Új év – új partnerségek

A blokkláncos fizetésre szakosodott Ripple nemrég 10 milliárd dollárnyi összértéket ért el. Jövő évben a brazil bankokkal kötött további együttműködésekre fognak koncentrálni.
A Ripple jelenleg a bankokkal és szabályozói szervekkel való kapcsolatait építgeti, ezen a területen szeretné hatékonyabbá tenni a pénzügyi eszközök továbbítását.
Erről tájékoztatta a Reuters Barzíliát Luiz Antonio Sacco, a Ripple dél-amerikai részlegének vezérigazgatója.
A vállalat az idei év elején kezdte meg tevékenységét Brazíliában, jelenleg pedig olyan cégekkel vannak partneri kapcsolataik, mint a Santander, a Bradesco, a Rendimento, illetve más bankok az országban.

„A brazil bankszektor szabályozásának fokozatos fejlődésével a pénzügyi tranzakciók – beleértve a nemzetközi utalásokat is – könnyebbé válnak, így az elkövetkező években a lehetőségek jelentősen megnövekednek“ – mondta Sacco.

A brazil, határon átívelő fizetési tranzakciók nagy része jelenleg a SWIFT-protokoll segítségével működik, amely drága, és akár hetekig tarthat a végrehajtása.
Sacco elmondta, hogy a Ripple segítségével végrehatjott utalások akár 10 százaléka lehet annak, mint amit a bankok számítanak fel.

Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója elárulta, hogy 2020-ban 30-40 százalékos növekedéseket vár az társaság ügyfélbázsában. A tranzakciók mennyisége szintén 600%-kal gyarapodhat.
A RippleNet fizetési hálózatnak jelenleg több mint 300 felhasználója van. Ezekből több mint 20 használja az On-Demand Liquidityt (ODL), amely szintén XRP-t használ.
Ezek közé tartoznak egyebek mellett olyan pénztovábbítók, mint a MoneyGram, a Viamericas, a FlashFX, vagy az Interbank Peru pénzügyi szolgáltató.
Az ODL jelenleg a mexikói, fülöp-szigeteki és ausztrál piacokat támogatja. A Ripple elárulta, hogy a brazil támogatás már a küszöbön van.
Brazíliával együtt ázsiai, csendes-óceáni, európai, közel-keleti, afrikai, valamint latin-amerikai országok is szóba jöhetnek majd a jövőben.

Olvastad már? Valaki medve piacot emlegetett? Vessünk egy pillantást 3 kulcsindikátorra!

Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Brian Armstrong támogatja a CLARITY Act törvényt – fordulat a Coinbase-nél

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong ismét megszólalt a régóta húzódó amerikai kriptoszabályozás ügyében, és ezúttal egyértelműen a törvény elfogadása mellett állt ki, ami éles váltás...

USA infláció 2026 március – A Bitcoin reagált a CPI adatokra

Az Egyesült Államok márciusi inflációs adatai első ránézésre megnyugtatóbb képet mutattak, de a háttérben továbbra is erős bizonytalanság látszik, főként a Közel-Keleten zajló konfliktus hatásai...

Csend lett az XRP körül – és ez most többet mond, mint egy esés

Az XRP körül látványosan lelassult a piac, és ez nem csak az árfolyamon látszik, hanem a mögötte lévő aktivitásban is, ami egyre inkább arra utal,...

WLFI token feloldás – nő a feszültség a befektetők között

A World Liberty Financial új javaslatot készít elő a WLFI tokenek felszabadításáról, ami első ránézésre előrelépésnek tűnhet, a részletek alapján azonban inkább egy lassabb, fokozatos...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.