Spanyolországban már blokklánccal is követik a megújuló energiát

Az Ibériai félsziget két nagy cége nemrégiben jelentette be, hogy elindítják a blokklánc alapú energiamonitorozási rendszerüket.
Ennek segítségével bizonyíthatóan fenntartható áramtermelést tudnak végezni. A rendszer első felhasználója az El Corte Inglés nevű helyi nagy áruházlánc, amely így csökkenteni tudja a CO2-kibocsátását.
A kereskedelmi lánc számára a tiszta energiát az EDP áramszolgáltató fogja biztosítani. A leányvállalatuk, az EDP Renováveis 5 szélerőmű-farmot üzemeltet Spanyolországban, a vele szerződő cégek így a blokklánc-technológia előnyeiből is részesülnek.

Tiszta energia blokklánccal

A sajtóinformációk alapján az áruházlánc a három legnagyobb üzletében fogja először használni a rendszert. Ennek segítségével, az EDP közreműködésén keresztül valós időben tudják követni, hogy a létesítményeik által használt energia milyen forrásból származik.
A Blockchain Energy Tracking névre hallgató rendszer előnyeit elsőként Seville, Malaga, és Madrid városában található központjaik élvezhetik.


A megújuló energiát az EDP Renováveis fogja előállítani, a vállalat a világ egyik legnagyobb szélenergiával foglalkozó cége. Az Ibériai félszigeten több szélerőmű-farmot is üzemeltetnek.
Az az öt, amely az El Corte Inglés áruházait is árammal fogja ellátni, a Malaga, Seville és Cadiz tartományokban vannak, összesített kapacitásuk pedig mintegy 170 MW.
Ahogy a kereskedelmi lánc a sajtóközleményében írta, évente annyival csökkentik az áruházaik szénkibocsátását ezzel a módszerrel, mintha százezerrel kevesebb autó közlekedne az utakon egy hétig. Vagy amennyinek a megkötéséhez 10 év kellene, és 15000 fa.
Azután, hogy ennek a fontosságát is kiemelte, a vállalat CEO-ja, Joao Manso Neto általánosságban is méltatta a blokklánc jelentőségét:

„A Blockchain Energy Tracking rendszernek köszönhetően a vállalatok megmutathatják a részvényeseiknek, hogy felelősséget vállalnak a környezetért. Az energiaszektorban látható technológiai, digitális fejlődésből így mi is részesülhetünk.”

A blokklánc-technológia egyre több iparágban talál felhasználási területeket. Az, hogy valaminek az eredetét bizonyítani lehet a segítségével, tulajdonképpen az egyik legközönségesebb felhasználási mód.
A spanyol áruházak által használt áram mellett már sok mindenről tudunk, amelyek eredetiségét hasonlóan követik nyomon, legyen az kínai kalligrafikus műalkotás, vagy Egyesült államokbeli állatorvosi diploma.

Olvastad már? Oroszország legnagyobb darknetes piaca saját tokeneladást indítana

Forrás: newsbtc.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂
 

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin extrém félelemben zárja 2025-öt – CZ szerint ez a beszálló pillanat

A negyedik negyedévben 23%-ot esett, ami történelmi összevetésben a második legrosszabb negyedik negyedév volt valaha. Ennél rosszabb csak 2018-ban volt, amikor 42%-os zuhanást láttunk. A hangulat...

Solana gyorsabb, Ethereum mélyebb? Hoskinson megosztó jóslata

Ahogy a kriptopiac lassan 2026 felé fordul, egyre többen próbálják megfejteni, melyik nagy blokklánc találja el jobban a következő korszak ritmusát. Charles Hoskinson, a Cardano...

Hongkong végre lezárta a kriptós kirakóst – és ezzel beléptek az intézmények

Egy ideje már látszott, hogy Hongkong komolyan gondolja a kriptót, mégis volt egy furcsa hiányérzet az egész rendszerben. A lakossági kereskedés szabályozva volt, az engedélyezett tőzsdék...

14 millió dolláros kriptós csalást leplezett le az SEC

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC), amelyet a kriptobarát Paul Atkins vezet, komoly panaszt nyújtott be. A beadvány egy állítólagos kriptotőzsde- és online befektetési klubhálózat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.