Egészségügyi blokklánc a HashCash jóvoltából, a dns-kutatásokhoz

A HashCash Consultants vállalat az általa ajánlott blokklánc-megoldásokat az egészségügyi szektor területére is kiterjesztené.
A napokban megjelent sajtóhírek alapján a kaliforniai cég partnerkapcsolatra lép az egyik gyógyszeripari óriással – azt ugyan nem osztották meg, hogy melyikkel –, hogy egy blokklánc-platformot hozzanak létre a dns-szekvenáláshoz, és az azon alapuló precíziós kezelésekhez.

Blokklánc és genetika

Ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy a DNS és a hozzá kapcsolódó adatok a tulajdonosaik fennhatósága alá kerüljenek. Jelenleg az ilyen típusú információk tárolása adatvédelmi és átláthatósági problémákkal jár együtt.
A HashCash ügyvezetője, Raj Chowdhury elmondása szerint egy blokklánc-alapú platform segíthet abban, hogy a betegek a profilozás és diagnózis után a számukra legmegfelelőbb terápiát választhassák ki.
A genetikai elemzés alapján az egészségügyi szakemberek már a közeli jövőben, néhány esetben pedig már ma is képesek lehetnek a betegekre kockázatot jelentő genetikai problémák azonosítására.
A HashCash célja, hogy az általa létrehozott platform elegendő adatot szolgáltasson a precíziós gyógyszerek elkészítéséhez, amelyek kifejezetten a gének elemzése alapján vannak személyre szabva. Ilyen megoldás jelenleg még nem létezik a piacon, két okból.
Először is nem létezik olyan adatbázis, amely biztosítaná ezeket az információkat. De ha létezne is, itt jön a képbe a második probléma, nincs jogszabályi környezet, amely biztosítja, hogy az ilyen adatok megfelelően felhasználhatóak.
A HashCash a blokklánc-technológia segítségével mindkét problémára megoldást tud nyújtani.
A platformjuk használható lesz a páciensek, egészségügyi dolgozók, államok, kutatók számára is.
Mindannyian részt vehetnek egy-egy gyógykezelés megalkotásában, a blokklánc pedig megfelelően biztosítani fogja a hozzáférhetőséget és az információk kontrollját és megosztását.

Biológia és blokklánc

Maga az ötlet a két terület kombinációjára, nem új. A Nebula Genomics vállalat is lehetővé teszi, hogy a felhasználóik beküldjék hozzájuk a dns-mintájukat, és személyre szabott ajánlatokat kaphatnak a segítségükkel.
Mindenesetre érdemes fokozott figyelemmel fordulni az ilyen technológiák együttes használatára. Az a transzparencia, amelyet ilyen esetekben a blokklánc biztosíthat, kifejezetten hasznos lehet.
Viszont ezzel szemben komolyan csökkentheti az adatbiztonságot, és etikailag megkérdőjelezhető felhasználáshoz vezethet.

Olvastad már? A bitcoin 4200-ig esik az év végi kiárusítás után, vélik az elemzők

Forrás: btcmanager.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A nemesfémek szárnyalnak, de a Bitcoin toporog

A befektetők már hetek óta úgy viselkednek, mintha a Fed december 10-i kamatdöntése valami Marvel-film főgonoszát rejtené magában. Az arany és az ezüst rekordokat döntöget,...

A Bitcoin-bálnák újra agresszívan gyűjtenek – közel két hónap után fordult meg a trend

December első napjai látványos változást hoztak a Bitcoin nagy szereplőinek viselkedésében. A Santiment adatai szerint a 10 és 10.000 BTC között mozgó tárcák már több...

Lengyelország elbukta a kriptotörvény visszahozását – újabb csúszás a MiCA-összehangolásban

Lengyelország parlamentje nem tudta összegyűjteni a háromötödös többséget ahhoz, hogy felülírja Karol Nawrocki elnök vétóját a Crypto-Asset Market Act ügyében. A döntés azt jelenti, hogy...

Az első befektetésed előtt állsz? Ezeket érdemes tudni, mielőtt döntesz

Az első befektetés előtt állni mindig izgalmas, de egyben bizonytalan is lehet. Hogyan hozhatunk olyan döntéseket, amelyek biztosítják, hogy a pénzünk valóban gyarapodjon? Miért olyan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.