A BNB átesett kilencedik havi tokenégetésén, de nem ez az eddigi legnagyobb

A világ legnagyobb kriptoplatformja, a Binance bejelentette, hogy befejezte kilencedik tokenégetését, a token fehér könyvének megfelelően. A folyamat során több mint kétmillió BNB token került elégetésre, nagyjából 37 millió dollár értékben.
Ez nagy égetés volt ugyan a BNB számára, de nem a legnagyobb. A legtöbbet a második égetéskor tüntették el, ekkor 1,8 millió binance coin került megsemmisítésre, nagyjából 40 millió dollárt értékben.

Changpenz Zhao (CZ), a platform vezérigazgatója egy blogbejegyzést írt a hivatalos weboldalon, melyben megosztotta gondolatait a témáról, valamint a BNB-token teljesítményéről az idei év harmadik negyedéve során.

 „Ez a szám hatalmas növekedést jelent az elmúlt negyedév során. A fő hozzájáruló tényező az olyan új szolgáltatások megjelenésé volt, mint a tőkeáttételes kereskedés, az egyre több fiat belépési pont, mellyel könnyebben hozzáférhetünk a kriptopénzekhez és számos egyéb szolgáltatás, mely kezd eredményeket hozni.

A vezérigazgató elmondta, hogy a nemrég elindult határidős kereskedelmi platformjuk úgy tűnik, hogy nagyot ugorhat 2019 utolsó negyedévében.
CZ szerint a token értékének növekedése már nem függ a készlet csökkenésétől, értékét nagyrészt a felhasználhatósága adja.
Zhao azt is tisztázta, hogy nem az égetések elvégzéséhez vásárolnak vissza BNB-tokeneket.
A bejegyzés szerint a Binance határidős piaca máris nagyobb forgalommal rendelkezik, mint a hagyományos. A határidős platformok közül itt zajlik a második legnagyobb forgalom, annak ellenére, hogy csak szeptemberben indult.

Az AMB Crypto szerint CZ beszélt a BUSD-ről, valamint arról, hogy a bermudai kormány is elfogadja fizetésekre és adók kifizetésére, emellett a BUSD kereskedelemi párok forgalmát is növelni akarják a platformon.

 „Tényként tudom, hogy azok a hosszú távon győztesek, akik olyan termékeket építenek, amelyeket az emberek használnak, mi pedig ennek fényében szeretnénk továbbhaladni.” 

Olvastad már? A Brave böngésző elérte a 8 millió havi felhasználót

Forrás: cryptodaily.co.uk
Kiemelt kép: Bitcoin BD

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.