OneCoin rajongói halálosan megfenyegették az egyik áldozatot

A glasgowi Jen McAdam azt állítja, az OneCoin nevű, valószínűsíthetően piramisjátékként működő projekt rajongói halálos fenyegetéseket küldenek neki, főleg a Facebookon keresztül.

Rendőrségi feljelentés a fenyegetések miatt

Október 14-én a BBC írta meg McAdam sztoriját, a becsapott OneCoin-befektetőét, aki elmondta, rengeteg erőszakkal és hallállal fenyegető üzenetet kapott, amelyeket jelentett is Skócia rendőrségének.
Állítása szerint ezek a fenyegetések a OneCoin közössége által, szervezett formában érkeznek:

„Rettenetes érzés, a fenyegetések nagyon félelmetesek, állandóan a hátam mögé kell néznem. Megviseli az egészségemet, de nem fogok megfutamodni, amíg a többi, ezernyi OneCoin-áldozattal együtt igazságot nem szolgáltatnak nekünk.”

McAdam, a BBC Cryptoqueen podcastjának egyik korábbi vendége, részt vett a piramisjáték elleni nyomozásban. Sajnos csak azután, hogy több ezer dollárt fektetett be a megtakarításaiból.
Ezután még a barátai, családtagjai között is talált érdeklődőket, akik így összesen mintegy 277 ezer dollárnyi pénzt fektettek be.

„Sok hozzánk hasonló károsultról tudok, szerte a világon, akik átlagemberek, akárcsak mi. Befektették a megtakarításaikat, jelzálogot vettek fel a házukra, és meggyőzték a szeretteiket is, hogy szálljanak be. Most hozzám hasonlóan mind szörnyen érzik magukat, hiszen mindannyian be lettünk csapva.”

Hozzáteszi, az Egyesült Királyságban mintegy 70000 károsultról tudnak, de most úgy érzik, „magukra hagyták őket, senkit sem érdekel a helyzetük”.

Az alapítók letartóztatásban

Idén márciusban már bejárta a sajtót, hogy az Egyesült Államokban vádat emeltek a OneCoin alapítói ellen, piramisjáték szervezése miatt.
Az alapító testvérpár, Konstantin Ignatov és Ruja Ignatova március 6-án, Los Angelesben lett letartóztatva. Pénzmosással, értékpapírcsalással is vádolják őket a Ponzi-séma működtetése mellett.

Olvastad már? Bill Gates – Hogyan válhatsz multimilliomossá 3 lépésben (1. rész)

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Tom Crypto

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum 59%-kal alulértékelve? Elemzők szerint közel lehet a valódi lokális alj

Az ETH árfolyama az elmúlt hét során szinte tapadt a 3000 dolláros szintre. Bár 15%-kal magasabbról fordult vissza a 2600 dolláros mélypont után, még mindig...

Kriptó a kaszinóban: az online szerencsejáték új korszaka

Vendégbejegyzés Az online szerencsejáték nem maradt sokáig tétlen. A 2000-es évek elején megjelentek a pókertermek, a sportfogadás és a digitális nyerőgépek, amelyek bárhonnan képesek voltak játékosokat...

A Token.com új szintre emeli a kriptohírnév mérését

A kriptopiac tele van véleményekkel – de ezek közül csak kevés megy át valódi szűrőkön. Egy nemrég tartott Cointelegraph-AMA során a Token.com társalapítója és vezérigazgatója,...

Altcoinok: 384 milliárd dollár tűnt el — közeledik az igazi fordulat?

Az altcoinok október 7-én kapták a legerősebb ütést, és ez azóta is érezhető. A kereskedők még mindig próbálják összerakni a képet: hogyan tűnt el 384...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.