Nem is olyan régen olvashattatok egy cikket itt az oldal hasábjain, amelyben a coinok, tokenek, digitális- és virtuális pénzek közötti különbségeket jártuk körbe.

Ebben elég jó meghatározásokkal találkozhattunk, hogy az egyes elnevezések mögött mi bújik meg valójában.

Így most egy másik közszájon forgó kifejezéscsoportot nézünk meg, az ICO és leszármazottai kérdését. Valamint kitérünk arra, hogy az egyes kriptoeszközök mire is valók, miért is van rájuk szükség.

ICO – Initial Coin Offering

Ez nem más, mint a tőzsde világában régóta ismert IPO, azaz Initial Paper Offering, az elsődleges részvénykibocsátás kriptós megfelelője, egy kis csavarral.

Az IPO jellemzően olyan részvénykibocsátás, amely során a kibocsátást megnyitják a nagyközönség előtt, és az adott értékpapírból bárki, aki megfelel a szabályoknak, kedvére vásárolhat.

Ha neked befektetni való pénzed van, és részvényt vagy egyéb értékpapírt vásárolnál, egyszerűen megbízol egy tőzsdei brókert, hogy tegye meg neked. Aztán hátradőlsz, és várod a hasznot.

Az IPO első körös, azaz sokszor még nem tudni, mi is lesz belőle. Egy Tesla részvénnyel túlságosan nagy bakot senki nem lőhet, hiszen a piacon van egy ideje, a cég működik, ismert. Bedőlhet, de már létezik a „felépítménye”.

Ezzel szemben egy IPO sokszor vagy induló cég, nulla gazdasági történettel, vagy pedig már működő cég, viszont valamiért pénz kell neki. Többnyire nem azért, mert a gazdasági tevékenysége alapján dúskál benne.

Magasabb a kockázat tehát.

Az ICO ugyanennek a kriptós megfelelője, viszont itt túlsúlyban vannak a még csak ötlet szinten létező projektek. Az ICO biznisz 2017-ben azért futott fel hatalmasra, mert egyrészt kriptó-alapokon működött.

Nem kellett hozzá akkreditált befektetőnek lenni, és minimális összegekkel is be lehetett szállni a buliba, a világon bárhonnan.

Valamint az iparági várakozások hatalmasak voltak, a piac emelkedett, újabbnál újabb kezdeményezések indultak útjukra. Mindenki úgy gondolta, beteszem a pénzem ide, aztán gazdag leszek. Van, akinek sikerült, és van, akinek nem.

Itt jön képbe a csavar, az egyik leglényegesebb különbség az IPO és az ICO között.

Ahhoz, hogy te tőzsdén kereskedhető értékpapírt bocsáss ki, kismillió szabálynak kell megfelelned, köztük nem kevés befektető- és fogyasztóvédelmi törvénynek. Ilyen vállalkozást akkor tudsz csinálni, ha megvannak a megfelelő kvalitású embereid rá, azaz a tőkéd.

Közgazdászok kellenek, jogászok, menedzserek, könyvelők, és akkor még csak a vállalkozás ügyintézéséről beszéltünk, nem került szóba az, hogy mit fog termelni, milyen értéket fog előállítani a cég.

Mi kell az ICO-hoz? Egy csinos white paper, meg egy tárcacím, hogy ide küldjétek a pénzt. Remélem látjátok a két változat közötti különbséget.

Az ICO-ipar tulajdonképpen a kockázati tőke befektetést liberalizálta a tömegek előtt. Ez egy nagyon fontos tényező, főleg a „kockázati” rész.

A magyar nyelv ezt nagyon jól visszaadja, angol nyelvterületen angel investing vagy venture investing kifejezéssel illetik ezt. Pedig a legkockázatosabb befektetési formáról van szó. Pénzt adsz egy ötletre, amely vagy bejön, vagy nem.

A veterán angyalbefektetők módszere egyszerű. Adnak 1-1 millió dollárt 100 projektnek. Ebből 99 elbukik, azaz vesztenek 99 millió dollárt. A maradék 1 az felfut 500-szorosára, tehát tulajdonképpen nyernek 400 millió dollárt.

Ez a módszer kizárólag azért működik, mert az ötletek nagyjából 1%-a ténylegesen nagy dobás. De ehhez 100-ba kell befektetned.

Kockakriptósok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy ha 100 projektbe fektetsz egyenként 100 dollárt, valószínűleg lesz, amelyik befut, és megtérül a többi vesztesége is. Ha nincs annyi pénzed, hogy száz felé osszad, akkor viszont nem fog működni!

Ezért nevezik kockázati tőkének.

Attól, hogy valami ICO, és pénzt fektetsz bele, egyáltalán nem biztos, hogy meg fog térülni!

IEO, STO

Initial Exchange Offering, Security Token Offering, azaz elsődleges tőzsdeajánlás, és értékpapírtoken-kibocsátás. Tulajdonképpen ICO, csak annak valahogyan továbbgondolt változata.

Egy induló projekt esetében a tőzsdei listázás komoly mérföldkő, hiszen a termékük kikerül a piacra, és a továbbiakban az ítél. Ha a termék jó, akkor jó lesz a megtérülés, ha nem jó, akkor eltűnik a süllyesztőben.

A tőzsdék úgy ítélték meg, hogy az ICO-ipar elég jövedelmező, és szeretnének egy szeletet a tortából. Tehát megszülettek a tőzsdei coin-kibocsátások. Ilyenkor nem maga a csapat tartja az „aukciót”, a tőkebevonást, hanem egy tőzsde szervezi le azt, természetesen jó pénzért cserébe.

Előnye, hogy a csapatnak nem kell ilyesmivel foglalkoznia, nem veszi el az időt a termékfejlesztéstől. Azonnal listázva vannak, és élesben kereskedhető a kriptoeszköz. Felhasználóként pedig nagyobb bizalmunk lehet abban, hogy a tőzsde nem fog teljesen egyértelmű csaló projektnek otthont adni. A tőzsde pedig felhasználókat és kereskedőket húz be, azaz kereskedési jutalékon keresztül bevételhez jut.

Hátránya: ez még mindig kockázati befektetés! Valamivel kisebb, de még mindig nagy kockázat!

Security token, azaz értékpapír token esetében a termék maga fontos, de még fontosabb, hogy az adott kriptoeszköz az értékpapírokhoz hasonlóan folyamatos bevételt generál.

Nem csak a későbbi árfolyamnövekedésben bízhat a befektető, hanem az üzleti modell a folyamatos bevétel lehetőségét is tartalmazza. Ahogy egy adott vállalati részvény adott időközönként osztalékot fizet.

Egy ilyen token esetében nem az a lényeg, hogy mire tudod haszálni, mire jó, hanem az, hogy mekkora befektetés mekkora hasznot termel. Ez a tokenökonómia a „hétköznapi” coinkibocsátásnál egy szinttel magasabb hozzáértést kíván, így ezeket a közvélekedés komolyabbnak gondolja.

Nem elég a kriptopénznek jónak lennie, az azt használó rendszernek is megfelelően kell működnie, hiszen akkor van bevétel.

Itt pedig térjünk is át a cikk második témájára, hogy melyik kriptoeszköz mire való! Nem mindegy ugyanis, hogy amikor találkozunk egy befektetési lehetőséggel, mibe is fektetünk valójában.

Az IPO során kibocsátott fizikai, papír alapú részvények törvényben meghatározott tulajdonjogot reprezentálnak. Azaz adott cégben te résztulajdont vásárolsz, mikor megveszed a részvényüket.

Ha összegyűjtöd a részvények 51%-át, onnantól te leszel a nagyfőnök, besétálhatsz az igazgatótanácsi ülésre, és az asztalra csapva kirúghatod a teljes bandát, ha nem tetszik valami.

Egy security token nem biztosít tulajdonjogot. Jelenleg MÉG nem, lévén bármennyire is tisztul az ipar, működését tekintve bőven van még vadnyugati stílus a rendszerben. Amennyiben „igazi” részvények lesznek tokenizálva, vagy a tokenek igazi részvényként kibocsátva, ott természetesen már tulajdonjogot is biztosítani fognak. Addig a cég teljesítménye alapján részesedést adnak a nyereségből, bevételből.

Egy security token esetében így az a kérdés, hogy mire való, könnyen megválaszolható: fizessen osztalékot vagy kamatot. Ennyi a lényege. A befektetés során te egy olyan vagyoneszközt vásárolsz, amely az idők végégig, de legalábbis a projekt életciklusa alatt folyamatosan bevételt generál neked, mint tulajdonosnak.

Innentől egyszerű matematika, hogy te mennyi bevételt vársz el adott mennyiségű befektetés után, így el tudod dönteni, hogy ez jó-e neked vagy sem.

Az egyik közismert példa erre a KuCoin tőzsde tokenje, a KCS. A tőzsde a kereskedési jutalékokból származó bevételének egy részét, ha jól tudom, 50%-ot szétoszt a KCS token tulajdonosai között, a tartott mennyiség arányában.

Naponta. Lévén tokenről beszélünk, ezt egy okosszerződés szabályozza, amely ellenőrizhető. Ha a tőzsde valamilyen sumákságot követne el, az azonnal kiderülne, és a működésük veszélybe kerülne.

Egy security token esetében tehát nincs nagy zsákbamacska, hogy mibe is fektetsz. A másik típus az utility token, azaz „használati token”, nevéből adódóan ez valamire való, valamit tudunk csinálni vele.

Lehetnek átfedések az egyes típusok között, például a fent említett KuCoin tőzsdén egy kriptopénz-projekt a tőzsdei listázás díját KCS tokennel is fizetheti, amely ebben az esetben utility tokenként funkcionál. Hiszen arra használod, hogy valamit – itt a listáztatást – csinálj vele.

Ökölszabályként elmondható, hogy utility tokenből ahány féle van, annyi féle felhasználási terület lehetséges. Itt pedig bejön a képbe az is, hogy utility coin is létezik, a bitcoin maga is rendelkezik ilyen jellemzőkkel.

A Bitcoin hálózat egy elosztott főkönyv, szó szerint egy vezetett könyvelés, ki, kinek, mikor, mennyit utalt.

A bitcoin, mint coin, pedig az elszámolóegység, az egyenleg. Azért kell rendszeren belüli elszámolóegység, mert pl. dollárban nem vezethetnek könyvelést. A dollár a rendszeren kívül is létezik, a mennyisége nem befolyásolható a használói által. A Bitcoin kizárólag azért működik pénzként, mert bitcoinban számol.

Minden coin, amelyet arra találtak ki, hogy pénz helyett használják az emberek, egy utility coin, az a célja és létezésének értelme, hogy lecserélje a készpénzt. Nem túl valószínű, hogy bármelyik is letaszítaná a trónról a BTC-t, de persze bármi lehetséges. Van viszont bőven más felhasználási terület.

Egy másik, szintén hibrid megoldást használó projekten keresztül mutatnám be, hogy mit is csinálnak az utility tokenek.

A VeChain, az egyik legnagyobb supply chain projekt az úgynevezett duális modellt követi. A VeChain saját blokkláncon futó coin, amelynek a lényege, hogy a hálózaton okosszerződések helyezhetők el, decentralizált applikációk futtathatók rajta. Így sima platform coinként működik, nagyjából hasonlóan, mint az Ethereum.

Viszont a VET minden nap generálja a VTHO tokent, a VeChain Thor Tokent. Ez pedig nem más, mint a hálózat üzemanyaga, ezzel tudod a hálózat használati díjait kifizetni. A tranzakciók pénzbe kerülnek, az okosszerződések pénzbe kerülnek, az applikációk futtatása pénzbe kerül, amennyiben onchain tranzakciókat kezelnek.

Ha te egy vállalkozás vagy, amelyik a VeChain eredetigazolási szolgáltatását szeretnéd használni, neked VTHO-ra van szükséged, mert azzal tudsz a szolgáltatásért fizetni. Viszont ha egy befektető vagy, aki pénzt szeretne keresni a befektetésével, akkor VET-et kell venned, hiszen az termeli a felhasználható, értékesíthető osztalékot, a VTHO tokent.

A VeChain egy platform coin, amely security coinként is működik, és amelyik utility tokent generál neked napi rendszerességgel. Mesterhármas, nem igaz? : )

Mikor egy-egy kriptopénz projektet megvizsgálsz, legalábbis befektetési szempontból, nagyon fontos tehát, hogy az adott coin, token milyen módon tagozódik be az ökoszisztémába.

Készpénz helyett lehet használni? Osztalékot, kamatot fizet? Szolgáltatásokat vagy kedvezményeket tudunk vele igénybe venni adott platformon? Esetleg nem is tudsz nélküle használni egy platformot?

A kriptopénzbefektetés rendkívül kockázatos terület. Nem szabad elhanyagolni azt, hogy ténylegesen megértsük, miért is jó, vagy miért is kell az adott coin, token abba a rendszerbe, amelyet a csapat épít.

Legyél tisztában vele, hogy miért jó az adott kriptoeszközt birtokolni, és, hogy mi a matematika mögötte.

A világ egyik első piaci buborékja az ismert holland tulipánmánia volt a 17. században. A tulipán az egy nagyon szép virág, a felhasználási módja pedig az, hogy esztétikus, szemet gyönyörködtető látványt nyújtson.

A tulipán, mint növény, nem scam. Azelőtt is és azóta is a kertek része, a világon mindenhol.

A kérdés az, hogy neked mennyi pénzt ér meg, hogy egy szép virág legyen a kertedben.


Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .

Legyen szép estétek! 🙂