Kriptopénzben is kezel adományokat az UNICEF

Az UNICEF vált az ENSZ első olyan szervezetévé, amely bitcoinban is tart és folyósít támogatásokat.

Az UNICEF által nyújtott hozzájárulásokat olyan kriptopénzekben tárolják majd, amelyeket bármiféle váltás nélkül tudnak továbbítani a fogadónak. Ez lehet a kriptopénzek elfogadottságának legújabb lépése?

Mit csinál az UNICEF?

Az UNICEF az ENSZ Gyermekalapja, amely a világ több mint 190 országában van jelen. Segíti a gyermekek túlélését, és támogatja azok fejlődését megszületésüktől felnövekvésükig.

Az UNICEF biztosítja a gyermekek egészségügyi gondozását, higiéniáját; táplálékot, ivóvizet szolgáltat, illetve alap felvilágosítást ad minden fiú és lány számára az erőszakkal és kihasználtsággal, valamint az AIDS kockázataival kapcsolatban.

A munkát kizárólag jótékony támogatásokból finanszírozzák, miközben a hozzájárulások több mint 90 százaléka a segélyprogramokat fedi le.

Az új elgondolás szerint pénzügyi támogatást ezentúl kriptopénzekben is lehet majd küldeni – ezt nem váltják át fiat pénzre, hanem még kripto formájában továbbítják azt.

Nyílt forráskódú technológiák finanszírozása

A kriptopénzeket kezdetben a nyílt forráskódú projektek finanszírozására használják majd. Ezek a kezdeményezések gyermekek és fiatalok javát szolgálja szerte a világban.

Az elvárások szerint az alapba legelőször az Ethereum Alapítvány helyez majd be pénzösszeget.

Esetleges adományuk három projektet támogat majd, amelyeket egy innovációs alap válogatott ki.

Ezek az Atix Labs, a Presrypto és az Utopixar, amelyeknek az a céljuk, hogy minden iskolába bevezessék az internetet.

Az ENSZ nemzeti bizottságai egyébként már néhány hónapja fogadnak kriptopénzalapú adományokat. Ide elsősorban olyan bányászok tartoznak, akik csakis az ENSZ számára bányásznak rejtvalutákat.

Kriptobányászat a weben

Tavaly áprilisban indult el az UNICEF Ausztrália TheHopePage weboldala, amelynek célja a számítási kapacitás monerobányászatra való felhasználása. A weboldal jelenleg is üzemel, és rákérdez a bányászat engedélyezésére annak megkezdése előtt.

Az ausztráliai UNICEF ezzel franciaországi testvérszervezetének korábbi példáját vette alapul. Ők 2018. február 2-tól március 31-ig a BETC reklámügynökséggel kötöttek partnerkapcsolatot.

Összegzés

A hír rendkívül pozitív. Egyrészt a kriptopénzek segíthetnek ott, ahol szükség van rájuk – vagy bányászattal, vagy pedig egyenesen adakozással.

Szintén nem utolsó tény, hogy bővíti a rejtvaluták felhasználásának palettáját, és jó reklámot csinál nekik.

Ez egyértelműen nagy előrelépés a kriptopénzek globális elfogadottsága felé.

Olvastad már? Oswald Grübel: a fiatnak nincs értéke, a bitcoin lehet a pénz jövője?

Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Félmilliárd dollárt gyűjtene Bitcoin-vásárlásra a Metaplanet

Japán egyik legismertebb Bitcoin-felhalmozó vállalata újabb nagyszabású lépést tett. A tokiói tőzsdén jegyzett Metaplanet vezérigazgatója, Simon Gerovich bejelentette, hogy a vállalat jelentős tőkét vont be...

A Fed döntése közeleg – így reagálhat a kriptopiac

A pénzügyi piacok egyik legfontosabb eseménye ismét közeleg. Az Egyesült Államok jegybanki döntéshozó testülete, a Federal Open Market Committee következő ülésén ismét a kamatszintekről határoz. A...

Újra fellángolt a vita: Bitcoin vagy arany?

Ismét fellángolt a régi vita a Bitcoin és az arany között. A diskurzust ezúttal az indította el, hogy a régóta kriptokritikus befektető, Peter Schiff nyilvánosan...

Hirtelen megugrott a Bitcoin ára, milliók égtek el short pozíciókban

A kriptopiac jelentős emelkedést mutatott, amelyet elsősorban a Bitcoin vezetett. A digitális eszköz árfolyama nagyjából 74.300 dollárig emelkedett, ami körülbelül 40 napos csúcsot jelent. A mozgás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.