Már hivatalos: Az Alipay megtiltott minden bitcoinos tranzakciót

Az Alipay, a kínai e-kereskedelmi óriás, az Alibaba fizetési szolgáltatása hivatalosan is bejelentette, hogy tiltani fogja a bitcoinnal vagy más kriptopénzekkel kapcsolatos tranzakciókat.
Ezt egy október 10-i Twitter-bejegyzésben erősítette meg.
Kifejtették, hogy az úgynevezett OTC-ügyleteket is figyelni fogja a cég, hogy kiszűrjék a nem átlagos viselkedési mintákat, és megbizonyosodjanak arról, hogy megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályoknak:

„Ha bármely tranzakcióról bebizonyosodik, hogy bitcoinnal vagy kriptopénzekkel kapcsolatos, az Alipay le fogja állítani azokat.”

Mindezt azután jelentették be, hogy a sajtóban több helyen megjelent, miszerint az Alipay segítségével bitcoinos tranzakciók is végrehajthatók.
Október 9-én a Binance tőzsde arról tweetelt, hogy az Alipayen és a WeChat csevegőprogramján keresztül is elfogad már fiat befizetéseket.
CZ néven is ismert ügyvezetőjük, Changpeng Zhao tisztázta, hogy nem közvetlenül az Alipay és a WeChat rendszerén belül vannak kapcsolatban, így a felhasználók továbbra is igénybe vehetik azokat az egymás közötti fizetésekhez.
Ahogy korábban a sajtó már beszámolt róla, a Binance lehetővé tette, hogy kínai jüanért bitcoint, ethert vagy tethert vásárolhassanak a felhasználói, egymás között.

A Kínai Jegybank tervei

Az eredetileg 2017-ben Kínában alapított Binance a Mars Finance szeptemberi bevásárlásával hajtotta végre első stratégiai befektetését kínai fennhatóságú területen.
Ugyanebben az időszakban várta a kriptós közösség a Kínai Jegybank által indított saját kriptovaluta elindulását is.

Olvastad már? Mike Novogratz: sok a “szemét” az altcoin piacon

A bank később eloszlatta ezeket a reményeket, és kijelentette, miszerint az ország egyelőre nem áll készen egy ilyen pénzeszközre, így pontos indulási dátumot sem határoztak meg hozzá.
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Trending Topics 2019

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin 2026-ban érheti el következő csúcsát

A makrogazdasági befektető Raoul Pal szerint a Bitcoin hagyományos, négyéves piaci ciklusa véget ért. Az elemző úgy véli, a kriptovaluta mostantól egy ötéves ritmusban mozog,...

420 millió dolláros tét: valaki nagyban játszik az Ethereum ellen

Egy hatalmas kriptós „bálna” az utóbbi hónapok egyik legnagyobb short pozícióját nyitotta Ethereumon – derül ki az on-chain elemzők friss adataiból. A szereplő 420 millió dollárnyi...

Magányos Bitcoin-bányász 347.000 dolláros blokkot talált

Egy egyszemélyes Bitcoin-bányász hatalmas szerencsével járt: több mint 347.000 dollárt keresett egyetlen blokkból. A siker esélye mindössze 1 a 7 millióhoz volt – mégis sikerült neki...

A Chainlink (LINK) bikás mintát mutat: a nagyhalak már gyűjtik a tokent

Prémium Chainlink (LINK) A Chainlink (LINK) az elmúlt napokban visszapattant egy kulcsfontosságú, 16 dollár körüli támaszszintről, és ezzel makroszinten is bikás folytatást jelez. A nagy kapitalizációjú altcoin...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.