A Blackstone főnöke véletlenül a bitcoint reklámozta

A világ legnagyobb alternatív befektetési cége akaratlanul is felértékelte a bitcoint, miután azt sugallta, az egy kiváló eszköz a kormányzati kontroll elkerülésére.

Schwarzman: Nem értek a bitcoinhoz

A Fortune hasábjain szeptember 17-én megjelent interjúban a Blackstone vezetője, Steve Schwarzman kijelentette, miszerint a kormányoknak szükségük van arra, hogy a nemzeti pénzt kontrollálják, és ezt meg is teszik:

„Megvan az oka annak, hogy miért akarják befolyásolni a saját valutájukat, ezért is csinálja minden kormányzat. Senki sem mondja, hogy nem foglalkozik ilyesmivel. Részben azért csinálják ezt, hogy a gazdaság biztosan hasonlítson arra a képre, amit elképzelnek. A másik oka az, hogy befolyásolják az úgynevezett rossz szokásokat.”

Schwarzman annak kapcsán beszélt erről, hogy a Blackstone miért fektet alternatív eszközökbe.
A bitcoin viszont nem tartozik ezek közé. Kijelentette, hogy minden alkalommal visszautasította a vásárlás lehetőségét. A jövőbeli lehetőségre rákérdezve, „a válasz egyszerű: nem”.
Miközben a Nouriel Roubinihez hasonló szkeptikusok csak szóban vannak a bitcoin ellen, Schwarzman kifejezetten ellenzőnek vallja magát.
Tisztában van vele, hogy a bitcoin ereje pont a kormányzati kontroll elkerülésében rejlik, és elismeri, hogy erre valóban hatékony lehet.

„Ha – a fejlesztői – megoldják ezt a problémát, és emellett a rendelkezésre álló mennyiséget is kézben tudják tartani, az úgy oké lehet.” Hozzátette azonban, ő nem nagyon érti a bitcoin lényegét.

Egyedi koncepció, úgy hangzik, mintha pénz lenne

A fiat pénzeken alapuló gazdaság, a fiatszkeptikusok ennél magasabb szinten ironizálnak a témáról.
Ahogy Saifedean Ammous, „A Bitcoin standard” című könyv szerzője leírja, a bitcoin a pénzek minden fundamentumával rendelkezik. Nincs olyan szervezet, amely befolyásolni tudná, vagy a készletét módosíthatná.
1914-ben az államok úgy döntöttek, kivonják az aranyfedezetet a pénzek mögül. Ez vezetett a mai helyzethez, amikor is a pénzek esetében teljesen a központi irányításra hagyatkozunk.

Olvastad már? A BitMEX vezérigazgatója szerint „készülhetünk a 20 ezer dolláros bitcoinra”

Schwarzman szerint ez így normális. Így ezzel egy olyan pénzeszköz, amelynek manipulálhatatlan a kibocsátási folyamata, mint a blokkláncalapú kriptóknak, idegesítők számára:

„Blokkláncot használni a pénz létrehozásához, ez elég egyedi az én ízlésemnek.”

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Hitelfedezetként is használható lett a Tether Gold

Amikor a kriptós hitelezésről beszélünk, általában két dolog jut az eszünkbe. Valaki letétbe helyezi a Bitcoinját, hogy dollár-stablecoint vegyen fel rá, vagy a kockázatosabb DeFi...

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.