Közös blokkláncképzést indít a Gibraltári Egyetem és a Huobi

Albert Isola, gibraltári kereskedelmi miniszter, és Jianing Yu, a Huobi Egyetem elnöke Pekingben írták alá az erről szóló megállapodást.
Eszerint a Huobi Globalhoz tartozó Huobi University, a kínai blokklánc-technológia élenjáró kutatóintézete, valamint a Gibraltári Egyetem közösen fogják kidolgozni a blokkláncoktatás és -kutatás módjait, fejlesztési lehetőségeit.

A megállapodást a gibraltári miniszter mostani, pekingi látogatása során öntötték hivatalos formába.
A megegyezés a továbbiakban az olyan vonatkozó területek promótálását is előrevetíti, mint amilyen a blokklánc, a kriptopénzek és a fintech. Ez akadémiai kutatások, fejlesztések, és rövidebb kurzusok szervezésével fog együtt járni.

Optimistán a jövőbe

A miniszter ezt a következőképpen kommentálta:

„Izgatottak vagyunk a szervezeteink közötti együttműködés fényes jövőjét illetően, amely segítségével magas minőségű blokkláncra fókuszáló oktatási programot tudunk tető alá hozni. Mindkét fél elkötelezett a magas szintű akadémiai kutatások mellett az elosztott főkönyvi technológiában. Már várom, ahogy a vízióink alakot öltenek.
 
A Huobinak már van közös története velünk, hiszen 2018 novemberében megszerezték a pénzügyi felügyeletünk megfelelő engedélyeit. Emellett felismerték a kapcsolatot is a széles körű elterjedés és az oktatási programok között. Ez az, amit Gibraltár is szeretne megfelelően használni, hogy az iparág vezetői közé emelkedjen.”

A Huobi Egyetemet 2013-ban alapították Pekingben. Mióta az egész világra kiterjesztette a működési területét, az anyacége a legnagyobb forgalmú tőzsdék közé került.

Az ügyfélközpontú működés támogatására pedig világszerte több szolgáltató-csoportot állított fel.
Az elnökük így jellemzi a tevékenységüket:

„A Huobi Egyetem egy oktatási-kutatási intézet, amely fókusza főleg az új, esetenként határterületeknek minősülő technológiák. Így a blokklánc és az elosztott főkönyvi megoldások alkalmazása, és az új, digitális pénzügyi megoldások. A célunk a megfelelően képzett felhasználók és befektetők kinevelése. Indítottunk már oktatási kurzusokat Kínában, az Egyesült Államokban, Japánban, Dél-Koreában, és mostanra több mint ezer „végzett hallgatót” adtunk az iparágnak. A gibraltári együttműködés fontos stratégiai lépés a nemzetközivé válás útján, és a jövőben angol nyelvű kurzusokat kívánunk indítani világszerte.”

Albert Isola még júniusban tartott beszédet a Huobi egyik szemináriumán. Az esemény során a résztvevők betekintést nyerhettek a gibraltári kriptoszféra növekedésébe, és részleteket tudhattak meg az ottani, támogató jellegű szabályozói rendszerről.
Szintén ezen a képzésen rendeztek meg egy beszélgetéssorozatot a blokklánc szabályozási kérdéseiről és a fintechipar fejlődéséről. Ezen lehetőség nyílt a vezető kínai egyetemek akadémikusai és az iparág szakemberei részvételével megvitatni a területet.

Olvastad már? Jack Dorsey: a bitcoin „nem tud valutaként funkcionálni”

A megállapodás aláírásán a miniszter mellett mind gibraltári, mind kínai oldalról számos vezető tisztségviselő is részt vett.
Forrás: cryptoninjas.net

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Citi csökkentette a Bitcoin célárát

Három hónappal ezelőtt a Citigroup még 143.000 dolláros Bitcoin-célárat adott meg, és azt jelezte a befektetőknek, hogy 2026 lehet az az év, amikor az amerikai...

Vietnam betilthatja a Binance-t és az OKX-et

Vietnam jelentős változtatásra készül a kriptoszabályozás területén. A világ egyik legaktívabb piacán, ahol az éves kereskedési volumen meghaladja a 200 milliárd dollárt, a hatóságok most...

Már 300 milliárd dollárnál a stablecoinok – új korszak jön?

A Bitcoin továbbra is meghatározó szereplő a kriptopiacon, de a háttérben egy másik trend csendben, mégis látványosan erősödik. A Stablecoin Utility Report 2026 by BVNK...

8 napja emelkedik a Bitcoin – mit mutat a történelem?

A Bitcoin az elmúlt napokban egy ritka jelenséget produkált: egymás után nyolc napon keresztül emelkedett. Ez a sorozat március 9-én indult, amikor az árfolyam még körülbelül...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.