Jack Dorsey: a bitcoin „nem tud valutaként funkcionálni”

Jack Dorsey, a Square és a Twitter vezérigazgatója elmondta, hogy a bitcoint továbbra is szélesebb körben fogják elfogadni, de még mindig túl korai pénznemnek tekinteni.

Tegyük a bitcoint valutaként használhatóbbá és hozzáférhetőbbé

A szókimondó bitcointámogató szeptember 4-én fejtette ki véleményét az Australian Financial Review-nak, miszerint meg van győződve arról, hogy az elsőszámú kriptovalutát továbbra is széleskörben fogják elfogadni.
Dorsey azonban a következőt is hozzátette:

„Nem tud valutaként funkcionálni. Az ingadozások egy befektetési vagyoneszközre vallanak, és az aranyéhoz lehetne hasonlítani őket. A bitcoint valutaként használhatóbbá és hozzáférhetőbbé kell tennünk, de még nem jutottunk el idáig.”

Dorsey, aki támogatja a Bitcoin alapelveit és a körülötte létrehozott közösséget, úgy folytatta, hogy amint a kriptovaluta az internet pénznemévé válik, a Square azokra a szolgáltatásokra fog összpontosítani, amelyek emelik az értéket, nem pedig azokra, amelyek a pénzmozgást teszik lehetővé.
Dorsey Melbourne-ben járt a Square Terminal indítása alkalmából, amely egyben hitel- és betéti kártyás gép is.

Dorsey imádja a bitcoint

A Cointelegraph korábbi jelentései szerint a Square először 2017 novemberében jelentette be, hogy BTC-alapú kereskedési opciót tesz majd lehetővé. Ez a bejelentés részvényeinek 1 milliárd dolláros emelkedését ösztönözte csupán öt nap alatt.
2019 augusztusában Dorsey hozzátette:

„Imádunk Bitcoin […] júniusban 3,5 millió felhasználó használta a Cash Cardot, amellyel általában hetente többször is vásároltak. Az eladónknak és a Cash App ökoszisztémáinak hihetetlen tervei vannak a gazdasági fejlődés megvalósítása érdekében.”

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin emelkedik, de a rövid távú befektetők tömegesen eladnak

A Bitcoin árfolyama ismét erőt mutat, azonban a háttérben egy egészen más történet bontakozik ki. Miközben az ár közelít a 75.000 dolláros szinthez, a rövid...

Egyre többen fizetnek kriptóval, de a bankok még akadályozzák

Az elmúlt évben látványos változás indult el a kriptovaluták használatában, legalábbis Ausztráliában. Egy friss felmérés szerint egyre többen használják a digitális eszközöket nemcsak befektetésként, hanem...

Az SEC új kriptokategóriái fordulópontot jeleznek az intézményi adoptációban

Az SEC lépése, amellyel hivatalosan kategorizálja a kriptoeszközöket, jelentős előrelépést jelent a szabályozási egyértelműség felé, különösen a digitális nyersanyagok, gyűjthető eszközök, stablecoinok és digitális értékpapírok...

Az SEC új irányt mutat – tisztulhat a kriptopiac

Az amerikai tőkepiaci felügyelet most olyan kijelentést tett, amire a kriptópiac évek óta vár. Az SEC szerint a legtöbb digitális eszköz nem tartozik az értékpapírok...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.