A Bitcoin hashrátáját „nem érintették” a Kínai árvizek

A bitcoin hashrátája továbbra is rekordmagasan áll annak ellenére, hogy egy Kínában bekövetkezett árvíz számos bányászüzemet elárasztott.

Elpusztult bányászfarm

Egyes Twitter-felhasználók augusztus 20-ai bejegyzései szerint az esős évszak legalább egy bányászfarmban katasztrófát okozott Kína északnyugati Szecsuan tartományában.

A Poolin kriptobányász-közösség szerint az áradás teljesen megsemmisítette a farmot – egyes dolgozók az árvíz hordalékából próbálták menteni felszerelésüket.

„Egy Szecsuan tartományban található Kínai bányászfarmot teljes mértékben elárasztott az esőzés.” – írták a Twitteren

Re Li, a főleg Kínával foglalkozó 8btc híroldal társalapítója további fényképes bizonyítékokat adott közre, de hozzátette, hogy a katasztrófa nem érintette a Bitcoin hálózatának teljesítményét.
„Úgy tűnik, hogy nem nagyon érintette a hashrátát” foglalta össze. Egy másik Twitter-felhasználó szerint a Bitmaint nem érintette az áradás.

Enyhe károk a 2018-as áradásokhoz képest

A bitcoin teljesítménye hatalmasat esett 2018 júliusában, az akkori áradások sok bányászathoz szükséges hardvert is megsemmisítettek. A bányászók kiesésével a bitcoin hashrátája és árfolyama is esni kezdett, egészen a 3100 dolláros mélypontig.
A bitcoin újjászületésével a hashrátáért folytatott harc is visszatért. Ez egyébként annak a mértékegysége, hogy a rendszer hány számítást tud elvégezni egy másodperc alatt. A hashráta 2019 során folyamatosan rekordokat dönt.
A BitInfoCharts adatai szerint szerdán 79 trillió hash/másodpercen állt, Max Keiser kommentátor szerint ezzel a bitcoin árfolyama is emelkedni kezdhet.

Lehet érdekel? Egyre egyszerűbb és népszerűbb a bitcoinnal történő lakásvásárlás

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Coinbase-prémium újra pozitívban – visszatérnek az amerikai nagybefektetők a Bitcoinhoz

A Bitcoin újra átlépte a 93.000 dollárt, néhány nappal a meredek visszaesés után. A gyors felpattanás mögött egy olyan piaci jelzés áll, amelyet a profi...

A Ledger szerint a Solana telefonokban használt népszerű chip sebezhető

Egy új kutatás rávilágított arra, hogy a MediaTek MT6878 chip — amelyet számos fogyasztói elektronikai eszközben használnak — nem rendelkezik azokkal a fizikai védelmi rétegekkel,...

Oroszország elismeri a kriptopénzek szerepét – új korszak kezdődhet

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Oroszország gazdasági szerkezetét már nem lehet a kriptovaluták figyelembevétele nélkül értelmezni. A Kreml eddig óvatosan kezelte a témát, most azonban saját tanácsadói...

Brad Garlinghouse 180.000 dolláros BTC-célt jelölt meg 2026-ra

Miközben a piac még mindig a decemberi összeomlásból próbál talpra állni, a Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse olyan jóslatot tett, amely egy pillanat alatt újra felkavarta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.