Kína digitális valutája végül mégsem kriptopénz lesz

Kína egy digitális fiat pénz indítását tervezi, a kínai jegybank valutája azonban csak kis mértékben hasonlít majd a kriptopénzekre. Valószínűleg még csak a blokklánc-technológiát sem fogja felhasználni.
A múlt héten jött a hír, miszerint ötévnyi fejlesztés után Kína egy digitális valutát indítana. Azonban, ha megvizsgáljuk a kínai jegybank által beadott több mint 50 szabadalmi kérelmet, akkor tisztán látszik, hogy ez a digitális valuta még csak kriptopénznek sem tűnik.

Mu Csangcsun, a kínai jegybank fizetésekkel és elszámolásokkal foglalkozó részlegének vezetője elmondta, hogy a valuta két hozzáférhetőségi szinttel rendelkezik, melynek a csúcsán a kínai jegybank áll. Alatta lesznek a kereskedelmi bankok, így könnyebben tudják kezelni az ország gazdasáságnak és lakosságának nagyságából adódó kezelési nehézségeket.
A két részre osztott rendszer megold néhány koncentrálódási aggodalmat, de nem jelent teljes decentralizációt.
Csangcsun augusztus 2-ai bejelentése után a kínai jegybank képviselői belehúztak az állam digitális valutájának fejlesztésébe. Az új pénz kikerüli az USA által kirótt szankciókat, és így hozzájárulhat az országon belüli befektetések növekedéséhez.
A hivatalnok mondott valamit, amire nem sokan figyeltek fel, mégpedig azt, hogy „a két részre osztott rendszer csökkenteni fogja a nép igényét a kriptopénzekre és erősíteni fogja a nemzeti valutát.”
Csangcsun pontosan nem magyarázta el, hogyan tudná használni a rendszert egy átlagos felhasználó, vagy azt, hogy a CBDC milyen mértékben alkalmazza a elosztott főkönyv technológiáját. Egyelőre azt sem tudni, hogy a jegybank mikor tervezi a rendszer tesztelését és indítását, de amikor ez végre megtörténik az biztos forradalmi lesz a kínai lakosok számára.
A kínai jegybank digtiális valutákat kutató laborja már 2017 nyarán megkezdte a munkálatokat, amelyeket Yao Qjan vezetett, felmondásáig.
A több mint 50 szabadalmi kérelem közül a Yao által benyújtott 20 dokumentun valamilyen digitálisvaluta-tárcával kapcsolatos.
A cél, hogy egy olyan tárcát építsenek, amelyben digitalizált jüant lehet tárolni. A szabadalom alapján azonban a tárca csak egy bankszámla kiterjesztése lenne.
Ez valamennyire hasonlít a Bitcoinhoz, amely egy peer-to-peer tranzakciós rendszer, ahol a privát kulcsokkal a felhasználók birtokolják a rendszer egy részét.

Nem lesznek csomópontok

Azonban jogos kérdés, hogy a kínai jegybank digitális valutája milyen részben fogja a blokklánc jellegzetességeit alkalmazni.
Annak ellenére, hogy egyes dokumentumok szerint a központi bank azt is fontolóra vette, hogy csomópontok megosztott hálózata erősítse meg a tranzakciókat, Csangcsun azt mondta, hogy ez az ötlet már merőben megváltozott az évek alatt.
Elmondta:

 „Mivel digitális fiat valutákat szeretnénk használni, a sikeres elterjedés első kérdése, hogy meg tudunk-e felelni a nagy forgalmú tranzakcióknak.”

Példáját egy vásárlással teli ünneppel mutatta be, amellyel azt hangsúlyozta, hogy miért nem áll készen a blokklánc a tömeges elterjedésre.

 „Fizetési rendszerünk a múlt évi Singles’s Day vásár alatt másodpercenként 92 771 tranzakciót dolgozott fel. Az Ethereum és a Bitcon ehhez képest 10-20 tranzakciót képes lebonyolítani másodpercenként. A Facebook Librája a fehér könyv szerint 1000 tranzakcióra képes másodpercenként. Egy ilyen nagy országban, mint Kína nem tudnánk elérni azt a fajta skálázhatóságot a blokkláncon. Így úgy döntöttünk, hogy technológiailag semlegesek maradunk, és nem támaszkodunk egyetlen technológiai megoldásra sem.”

Csangcsun azzal a gondolattal zárta, hogy annak ellenére, hogy a kriptoeszközöknek természetes velejárója a decentralizáció, a jegybank digitális valutájának, a kétrészes rendszer miatt egy centralizált vezetésű modellt kell követnie.

Olvastad már? Így kerüld el a csalásokat bitcoinvásárlás során

Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem menekülésről szól: mit üzen a 10 billió dolláros stablecoin-forgalom?

A stablecoin-mozgásokat gyakran egyszerűen menekülésként értelmezik a volatilis kriptopiacról. A legutóbbi adatok azonban mást sugallnak: nem az a kérdés, hogy mennyi tőke hagyja el a...

Bitcoin, Ethereum és XRP árfolyam-előrejelzés: folytatódik a gyengeség a nagy korrekció után

A Bitcoin (BTC), az Ethereum (ETH) és a Ripple (XRP) hétfőn is mínuszban kereskedett, miután az előző héten rendre több mint 11%, 19% és 13%...

Ingyen élelmiszerrel harcol a figyelemért a Polymarket és a Kalshi

A predikciós piacok látványos növekedése új szakaszba lépett. Miközben a napi kereskedési volumenek már tartósan meghaladják a négyszázmillió dollárt, a két vezető szereplő, a Polymarket...

A kriptó kezd hétköznapi pénzüggyé válni, hála a… bankoknak

Amikor a bankok bővítik a kriptoeszközökhöz való hozzáférést és a hitelezési feltételeket, az a normalizációt jelzi, nem a spekulációt. Volt idő, amikor különösnek, már-már kínosnak tűnt,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.