Bloomberg: Craig Wright nem rendelkezik bitcoinvagyonnal

Craig Wright nem tud megfelelni annak a bírósági rendeletnek, amely szerint a korai bitcoincímeit kellene felsorolnia – a Bloomberg szerint.
Május 3-án az Egyesült Államok Florida Déli Körzetének bírósága felszólította Wrightot, hogy listázza az összes publikus bitcoincímét. Hősünk azonban nem tudott megfelelni a parancsnak.

A felszólítás a Wright és az elhunyt David Kleiman családja közötti ügy miatt jött létre. Kleiman kiberbiztonsági szakértő volt, sokak szerint ő lehetett a bitcoin és a blokklánc egyik első fejlesztője.
Kleiman családja 2018 februárjában vitte bíróságra az ügyet, miszerint Wright több százezer bitcoint – nagyjából 5 milliárd dollárnyit lopott el Kleiman halála után.
Szerintük Wright „számos szerződést hamisított meg, melynek célja Dave vagyonának átmentése volt Craighez és cégeihez.” Craig visszadátumozta a szerződéseket és rájuk hamisította Dave aláírását.
Wright, elmondása szerint jelentős információt adott át Kleimannak halála előtt a vagyonok és tárcák hozzáféréséhez, így nehéz lenne megtalálni a digitális tárcákat és a bennük rejlő vagyonokat.
Wright továbbra is az állítja, hogy ő a bitcoin titokzatos feltalálója. Nemrég az Egyesült Államok Jogvédelmi Hivatalában is levédette a bitcoin fehér könyvét.

Olvastad már? Merész árjóslat: 20 ezer dolláros bitcoin árfolyam két héten belül

Wright elmondta, hogy 2010 után abbahagyta a bitcoinnal kapcsolatos munkálatait: „azért kértem fel Dave-et, mert a barátom volt, és tudta, hogy ki vagyok. Emellett kriminalisztikai szakértő is volt és segített abban, hogy minden nyomot eltüntessen utánam.”
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Trending Topics 2019

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

950 milliós forexbotrányba fulladt a Cash FX Ponzi-rendszere

Heti 15 százalékos hozamot ígértek, mesterséges intelligenciára és professzionális forexkereskedőkre hivatkoztak, a Commodity Futures Trading Commission (CFTC) szerint azonban a háttérben alig zajlott valódi kereskedés....

Fokozatosan újraindulnak a kiutalások a Bitgeten

A Bitget több mint 387 millió dolláros biztonsági incidens után fokozatosan indítja újra a kriptovaluta-kiutalásokat. A folyamat szeptember 28-án, magyar idő szerint délelőtt 10 órakor...

Verseny indult a bankok között a tokenizált eszközökért

A kriptó és a hagyományos pénzügy határai gyorsabban tűnnek el, mint ahogy azt a legtöbb banki vezető beismerné. A Binance 100 millió dollárt fektetett a...

Az EQIBank vagyonának 80 százalékát lefoglalták – a Tethernek is van náluk számlája

Az amerikai hatóságok mintegy 84,2 millió dollárnyi vagyont foglaltak le a Capstone Limitedhez köthető bankszámlákról és kriptotárcákból. Az ügy azonban jóval túlmutat egy kevéssé ismert fizetési...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.