USA: kriptó-vonatkozású észak-koreai hackertámadások ügyében nyomoznak

Az USA nyomozóhatóságai, jelentéseik szerint nagyszabású számítógépes bűncselekmények, többek között kriptopénz-lopás, bányászat, és bankrablás miatt vádoltak meg észak-koreai hackereket.

A Korea Herald értesülései szerint az USA által kivetett politikai-gazdasági szankciók motiválták a hackereket, hogy az általuk talált különböző biztonsági réseket kihasználják.
Állítólag ezeknek köszönhető a Sony Pictures 2014-es meghackelése, a nagy bangladeshi bankrablás 2016-ban, illetve a WannaCry nevű zsarolóvírus elindítása 2017 során.

Észak-koreai hackereket vádoltak meg cryptojacking miatt

A Voice of America (VOA) műsorszolgáltató jelentései szerint az FBI Kiberbűnözési Egységének igazgatóhelyettese, Tanya Ugoretz nemrégiben megerősítette, hogy a bizonyítékok Észak-Korea részvételére utalnak több biztonsági rés feltörése esetében, amelyek több millió dollárnyi kriptopénz ellopásához vezettek.
2018-ban az USA Igazságügy-minisztériuma megvádolt egy észak-koreai hackert, Park Jin-Hyokot, több alkalommal végrehajtott cryptojacking ügyében.
Ahogy Ugoretz indokolta a VOA számára:

„A szankcióknak gazdasági hatásai is lettek, így a kibertámadások segítségével pénzhez lehetett jutni. Végső soron mindegy volt, hogy bankrablással, vagy kriptopénz-bányászattal.”

Kiberbűnözés elleni fókusz az FBI-nál

Eközben Erin Joe, az USA nemzeti hírszerző ügynökség kiberbűnözés elleni osztályának vezetője egy konferencián megjegyezte, az amerikai kormányügynökségek kiemelten foglalkoztak Észak-Korea részvételével a kriptopénz-vonatkozású kibertámadások esetében.
Az Aspen Intézet által szervezett konferencián beszédében elmondta:

„A FBI és más kormányzati szervezetek hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy megállítsák ezeket a törvénytelen cselekedeteket.”

Joe, a több, mint 22 évnyi nyomozói tapasztalattal rendelkező FBI különleges ügynök elmagyarázta, a cryptojacking nekik is viszonylag új dolognak számít.

A fenyegetés főleg Kína, Irán és Oroszország irányából jön

Erin Joe megjegyzése szerint ezzel együtt a problémák növekvő sokfélesége is tanulásra kényszeríti a hatóságokat, így azok eredményesen megelőzhetik ezeket a világszerte elterjedőben lévő, számítógép-rendszereket célzó támadásokat.
Más kiberbiztonsági témákban folytatott beszélgetések során a konferencián az is szóba került, hogy hogyan használhatók az elrettentő technikák az online pénzügyi bűncselekmények ellen.

Olvastad már? Tiltás a LocalBitcoins-on, nincs többé készpénzért bitcoin vásárlás

Az Észak-Korea irányából tapasztalható, kripto-vonatkozású kiberfenyegetés mellett az USA kormányügynökségei a hasonló aktivitás növekedését jelentették Kína, Irán és Oroszország esetében is.
Forrás: cryptoglobe.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Világvége-hangulat a Cardano körül, tényleg eljött az a pont, amitől a rajongók évek óta féltek?

A kriptóban van egy olyan mondás, hogy a medvepiac sosem azzal ér véget, hogy mindenki mérges. Azzal ér véget, hogy már senkit sem érdekel. A...

A kriptós ETF-ek már kriptóval is megvásárolhatók

Sokáig az volt a szabály a Wall Streeten, hogy a kriptó és a hagyományos bankvilág között egy áthatolhatatlan, vastag betonfal húzódik. Aztán jöttek a Bitcoin...

A Hyperliquid lehet, hogy a piac kedvence, de Angliában most azt mondták, ne tovább

Amikor egy kriptós platform naponta dollármilliárdos forgalmat bonyolít le, és mindenki erről beszél az X-en, nagyon könnyű azt hinni, hogy ők uralják a világot. A...

A kriptó treasury addig menő, amíg nem kell tényleg eladni a készletből

Amikor tavaly és idén elkezdődött a nagy vállalati kriptófelhalmozás, minden cég úgy érezte, hogy felfedezte a spanyolviaszt. "A készpénzünk elinflálódik, ezért beletoljuk a tartalékokat valamilyen...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.