900 dollár egy bitcoinért – ennyit fizetnének a Mt. Gox hitelezőinek

A Mt. Gox hitelezői továbbra is arra várnak, hogy visszakapják bitcoinjaikat a csődbe ment váltótól. A Fortress Investment Group most felajánlotta, hogy felvásárolja a követeléseiket.

Egy a hitelezőknek küldött levélben Michael Hourigan, a New York-i magántőke-társaság vezetője azt mondta, a cége által működtetett bitcoinbefektetési eszköz számára megvenné a hiteligények jogait.

A Mt. Gox még 2014-ben ment tönkre, miután nagyjából 850 ezernyi bitcoin tűnt el a váltó szervereiről. Csődöt jelentettek, majd múlt éven hozzáfogtak az áldozatok kártalanításához.

A váltó hitelezői azt remélték, hogy bitcoinjaikat kapják majd vissza, nem pedig a csőd idején számolt árfolyam szerinti fiat megfelelőt. Az ügy jelenleg a tokiói kerületi bíróság előtt vár megoldásra.

Eladó követelések

A Fortress levelének másolatát eljuttatták a CoinDeskhez, amelyet alább teljes terjedelmében, eredeti nyelven olvashattok.

„Kedves hitelező” – kezdődik a levél – „Egy olyan befektetési eszközt kezelek, amely felvásárolná a Mt. Gox hitelezőinek követeléseit.”

Majd így folytatódik:

„Az összes követelést egyénileg értékeljük, átlagosan azonban 900 dollárt tudunk fizetni egy bitcoinért, vagy a csőd idején vett árfolyam nagyjából 200%-át (amely 451 dollár volt akkor). Bitcoinban vagy bármilyen Önök által választott fiat valutában tudunk fizetni. A fizetést a megerősítésüktől számított 10 munkanapon belül végrehajtanánk.

Hourigan azt állítja, hogy a 900 dolláros ár mind a hitelezőknek, mind pedig a Fortress befektetőinek méltányos.

Egy magát megnevezni nem kívánó hitelező a CoinDesknek elárulta, hogy a levél személyre szabva tartalmazta a követelt összeget, valamint egy levélszámot.

Andy Pag, a Mt. Gox egy korábbi hitelezője még áprilisban arról beszélt, hogy ő egy New York-i befektetési cégnek adta el jogait 600 dollár/BTC áron. A céget ennek ellenére nem nevezte meg, illetve cikk megjelenéséig nem is válaszolt a CoinDesk megkeresésére.

Régi motorosok

A Fortress már évek óta aktívan részt vesz a kriptotérben. 2013-ban állítólag még egy bitcoinalapú befektetési alapot is el szerettek volna indítani – még a Mt. Gox bedőlése előtt.

A New York-i cég 20 millió dollárnyi bitcoint vásárolt fel még azon az éven a nyilvános jelentések szerint.

Michael Novogratz, a vállalat volt információs vezetője szintén továbbra is aktív résztvevője maradt a piacnak. Olvasóink leginkább a Galaxy Digital kapcsán hallhattak már róla.

Lehet érdekel: Az összetett bitcoin származtatott ügyletek dobhatnak nagyot

Forrás: coindesk.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Brad Garlinghouse nagy bejelentéseket tett az XRP jövőjéről

Amikor Brad Garlinghouse negyedik alkalommal is színpadra lépett az XRP Las Vegas rendezvényen, a közönség valószínűleg egy újabb motiváló beszédre számított. Ehelyett a Ripple vezérigazgatója...

BitMEX és Trust Wallet: új szintre lép a határidős kereskedés

A tőzsdék, tárcák esetén a trading ma már alap. Amikor a spot piac és a swap szinte mindenhol elérhető, a platformoknak új módot kell találniuk...

Gőzerővel fejlődik az intézményi kriptó

Az intézmények esetén a kriptopiac nem ugyanolyan, mint amit a lakossági befektetők látnak. Kívülről nézve könnyű azt gondolni, hogy a nagybefektetők majd ugyanazokat a tárcákat...

Latin-Amerikában terjeszkedik a Tether

A Tether 14 millió dollárt fektetett a Belo vállalatba. A Buenos Airesben működő Argentín cég hat ország, Mexikó, Chile, Kolumbia, Peru, Bolívia, Paraguay esetében terjeszkedne...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.