5 forgatókönyv a közelgő BTC feleződés előtt

A 2020-as árfolyamspekulációk egyik fő üzemanyaga a közelgő felezés. Alistair Milne, az Altana Digital CIO-ja szerint 5 nagyon valószínű dolog is bekövetkezhet, még a nagy nap előtt.

A megelőző hónapok az akkumulációról fognak szólni

Kevesebb, mint 150 napunk van hátra a felezésig, és bár eddig nem indult meg a bikák rohama, lehet, hogy néhány rövidebb árugrást láthatunk.
2019 végére a trendek eléggé összekuszálódhatnak, de bizony megjelenhet az új viselkedésforma: a felkészülés a ralira.
Alistair szerint a következő hónapokban ez a „felkészülő-viselkedés” egyre jobban elterjed majd.


Nincs közmegegyezés a BTC árfolyamának a fázisairól, és még most is látni a jeleket, hogy akkumuláció folyik. A tárcák alapján kirajzolódik, hogy egyre többen tartják a coinjaikat, a tőzsdékre való beutalás is lassul.
Az sem lefutott játszma, hogy mit fog hozni a mostani felezés. Az eddigi árrobbanásokat mindig utólag „vették észre”. Most jelentős mértékben fog csökkenni a blokkjutalom, ráadásul ez a felezés lesz az első a bányászipar felfutása óta.

A harmadik felezés a bányászati csúcson fog érkezni

A 2016-os felezéskor már elkezdtek növekedni az ASIC-farmok. Viszont az elmúlt két évben a folyamat szinte teljesen az iparági óriások kezébe került. Ez nem csoda, hiszen a Bitcoin hálózata mostanra több elektromosságot fogyaszt, mint például Ausztria.
A felezés ráadásul viszonylag magas árfolyam mellett fog megtörténni. Nehéz megbecsülni, hogy jövő májusban hol fog állni a BTC jegyzése, ha tényleg rali lesz, de néhány elemző szerint az idei júniusi 13800 dolláros felugrás is azért történt, mert a piac elkezdte magának beárazni a felezést.
Mindemellett a kereskedők viselkedése is fontos, hiszen ez generálja a BTC piaci hangulatát. Ez a hangulat most éppen romlik, és az extrém félelem irányába hajlik, ahogy a BTC ára esik.
A felezés azután fog megtörténni, hogy két másik lánc, a Bitcoin Cash és a Bitcoin SV is csökkenti a saját blokkjutalmát. Az áraik viselkedése akár előre is jelezheti, hogy mit fog csinálni a bitcoin.
Kisebb kibocsátás esetén legtöbbször nem éri meg tovább tartani a coinokat, hiszen a rali véget szokott érni közvetlenül az esemény előtt.
A BTC esetében van még egy dolog, a bányászok le fogják kapcsolni a gépeiket, ha nem megy fel az árfolyam.
Jelenleg az olcsó árammal rendelkező országokban nagyjából 3500, míg a drága áram mellett 7000 dollár vagy több a költség egyetlen BTC előállításán.

Olvastad már? Egy globális recesszió jót tenne a bitcoinnak?

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Trezor-adatszivárgás: 13.689 ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe

A kriptobiztonságról szóló hírekben az elmúlt hetekben legtöbbször a kulcsokról, készülékekről és technikai sebezhetőségekről volt szó, a Trezor mostani esete viszont ismét megmutatja, hogy a...

Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót

A kriptó világában évek óta tartja magát az a narratíva, hogy a fizetések jövője a blokkláncon van, és hamarosan mindenhol kriptóval fogunk fizetni, a kávéért,...

A távmunka-állás, amely kriptóban fizet, a végén mégis te fizetsz rá

A munkakeresés az interneten mindig is a csalók egyik kedvenc vadászterülete volt, de az utóbbi időben a trükkök egyre kifinomultabbak. A szingapúri rendőrség most felszámolt egy...

Az MSCI kizárhatja a bitcoin-treasury cégeket az indexekből, a Strategy is beleeshet a szórásba

A bitcoin-treasury modell, amelyet a Strategy népszerűsített, az elmúlt években sok cégnek hozott figyelmet, de a pénzpiacok világában van egy szempont, ahol ez a modell...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.