45 ezer dollár fölött a BTC, a befektetők a makrogazdasági adatokra várnak

A héten az amerikai gazdaságról több fontos adatot is közölnek a hivatalok, a befektetők pedig tűkön ülve várnak ezekre.

Ehhez jön hozzá a BTC figyelemreméltó emelkedése, valamint a Fed kamatpolitikáját övező várakozások kérdése.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A BTC tegnap a reggeli órákra ismét a 45 ezer dolláros szint fölé került, alaposan felkavarva az állóvizet.

A befektetők többsége, mind a kriptopiacról, mind a hagyományos pénzügy területéről érkezők, az USA-ból érkező híreket várják, hiszen a héten lát napvilágot a helyi munkaerő-piaci jelentés, és a Fed is ülésezik majd a napokban.

Ma érkezik az úgynevezett Manufacturing PMI beszámoló, amely az USA ipari kapacitásait összegzi, és amely kifejezetten népszerű a gazdasági szakemberek körében, mert ebből következtetnek az amerikai gazdaság általános állapotára.

A másik nagy figyelmet keltő jelentés a FOMC találkozó jegyzőkönyve, piacfelügyeleti bizottság jelentése, amely szintén szerdán kerül majd nyilvánosságra.

Ezen a találkozón szokta eldönteni a Fed, hogy a továbbiakban milyen döntések várhatók a pénzpolitikájában, milyen irányba mozdul el.

A hét végén adják ki a szolgáltató-szektorról szóló jelentést, amely talán az egyik legfontosabbnak számít, hiszen az amerikai GDP 80%-a innen származik, és az elemzők szerint így közvetlenül le lehet mérni belőle a gazdaság egészségi állapotát, és megbecsülhető a várható gazdasági növekedés, vagy éppen az infláció mértéke.

Pénteken adja ki a munkaerő-piaci jelentést a statisztikai hivatal, amelyből kiderül, mennyi a munkanélküli, és mennyi új állás jött létre az elmúlt időszakban.

Ezek a számok szintén közvetlenül befolyásolják a pénzügyi mutatókat az országban, és sokan azt várják, hogy a munkanélküliségben csökkenést lehet majd tapasztalni.

A kriptopiac egészére hatással vannak ezek a jelentések, a kereskedők, befektetők mégis leginkább a spot piaci BTC ETF elindulását várják, hiszen a héten jár le a SEC, a tőzsdefelügyelet egyik döntési határideje.

A befektetők körében az az általános várakozás, hogy a SEC hamarosan elfogadhatja az egyik ilyen ETF-beadványt, így az amerikai piacon is hozzáférhetővé válik a befektetők számára az első ilyen tőzsdei termék.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az egyre nagyobb érdeklődés miatt a kriptopiac évek óta az egyik legerősebb pozíciót érte el, 1,8 billió dolláros kapitalizációval, és a BTC mellett számos népszerű token is 5-10% közötti erősödést mutatott az elmúlt időszakban.


Olvastad már? Jim Cramer komoly Bitcoin fordulatot vesz. Aggódniuk kell a bikáknak?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Barca a saját appjába építi a kriptotárcát, a Stellar blokkláncán

A futball-klubok és a kriptó kapcsolata eddig legtöbbször a szponzori logókról szólt. A Barcelona most mást próbál, és ez a lépés sokkal közelebb áll a...

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Közel 200 ezer XRP tűnt el a Coreum-hídról egy banális hiba miatt

Nem az XRP Ledger omlott össze, és nem is egy klasszikus „ripplinghiba” okozta a támadást: egy hibásan működő Coreum-oldali ellenőrzési folyamat hiteles befizetésként könyvelt el...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.