3 évesen Michael Saylor interjút forgatni menő dolog

Lily Knight még csak 3 éves, de a napokban a saját csatornáján megosztotta a bitcoin-evangelistának számító Michael Saylor részvételével készített interjúját.

A világ legfiatalabb bitcoin-tanárának számító Lily alaposan kifaggatta Saylort a véleményéről, és a terveiről.

Megmosolyogtató jelenet, amikor a MicroStrategy tavaly augusztus óta összehozott 2 milliárd dollárnyi vásárlását „elég tökös lépésként” fogalmazza meg.
Februárban az óvodás korú Lily nagy feltűnést keltett a kriptoközösségben, mikor a szüleivel készítettek egy Bitcoint bemutató videót, amelyben cukorkák segítségével magyarázták el a hálózat működését.
A videó Michael Saylor és Tyler Winklevoss figyelmét is felkeltette, ez utóbbi úgy osztotta meg Twitteren, hogy „a három éves Lily jobban érti a Bitcoin működését, mint a legtöbb bankár”.
Az édesapja ezután Redditen említette meg, hogy hihetetlen dolog lenne, ha meginterjúvolhatnák a céges világ legnagyobb bitcoin-rajongójának számító Saylort. Az ötlet pedig tetszést aratott az érintettek körében.
A videó a szülők bevallása szerint rengeteg utómunkát igényelt, hiszen a kérdéseket előre fel kellett venni, ezután tudták elküldeni.

„Először fel kellett vennünk Lily részét, ehhez pedig úgymond le kellett fizetni, le kellett kötni a figyelmét. A kérdéseket ezután Zoom-on keresztül küldtük el Saylornak, és mindig megvártuk, hogy válaszolni tudjon rá. Jó lett volna teljesen élő adásban, de Lily ebben az életkorban még kiszámíthatatlan. Lehet, hogy egyszer csak elkezdte volna énekelni a Jégvarázs főcímdalát. Majd amikor idősebb lesz.”


Az első kérdés rögtön arról szólt, hogy vállalati vezetőként hogyan került kapcsolatba a bitcoinnal, és mi vette rá a vásárlásra.
Saylor pedig a bitcoin-rajongók körében már egy évtizede ismert ténnyel kezdte, hogy a pénzrendszer elromlott.
Tavaly márciusban pedig ez az egész világ számára nyilvánvalóvá vált. Rájöttek, hogy a pénzt már nem elég egyszerűen tartalékolni, gondoskodni kell arról is, hogy megőrizze az értékét.

„Majdnem beleőrültem, hogy megtaláljam a megoldást. Aztán találkoztam a bitcoinnal. Beleástam magag, és megismertem, hogy hogyan működik, hogyan használhat, mint digitális elszámolórendszer. Elkezdtem vásárolni, és nem hagyom abba.”

Lily szerint sokak szemében a BTC túl bonyolult, és kíváncsi volt, Saylor szerint mi a legnagyobb félreértés a területtel kapcsolatban.

A milliárdos szerint az emberek többsége egyszerű befektetési lehetőségként tekint a bitcoinra, egy spekulatív eszközként. Szerinte viszont a világ első valódi monitorozási, ellenőrzési hálózata.

„A Bitcoin a világ első digitális ellenőrzési hálózata, egy teljesen új technológia. Ha pedig belegondolsz, hogy ez a pénznek is jobb technológiai hátteret nyújthat, rájössz, hogy ez egyszerűen nem csak ennyi. Az egy teljesen új mód, ahogy a világot szemlélni lehet.”

Mikor pedig szóba került, hogy mik a tervek a jövőre, Saylor elmondta, hogy továbbra is mindent megtesz, hogy terjessze az információt.
El akarja juttatni a bitcoint milliárdokhoz, hogy a világ megtanulhassa, milyen előnyei vannak a bitcoinnak.

„Amikor pedig kerül nekem is egy kis szabadidő, akkor magamnak is még többet vásárolok.”

Olvastad már? A Facebook kriptoalelnöke a Circle-höz igazolt

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Kiemelt stablecoin lett az USDC Európában

A Circle dollárhoz kötött stablecoinja, az USDC történelmi mérföldkőhöz érkezett az Európai Unióban: az Európai Bankhatóság, vagyis az EBA jelentése szerint elsőként kapta meg a...

Oroszország 2027-től korlátozza a kriptós P2P-kereskedelmet

Oroszország a kriptopiac megnyitására készül, de közben éppen azt a funkciót szorítja ki, amely a digitális eszközök egyik legfontosabb értékajánlatát adja: 2027. július 1-jétől a...

Újra 80.000 dollár alatt a bitcoin árfolyama

Újabb pofont kapott a kriptopiac: a bitcoin október 15-én ismét elbukott a 84.000 dolláros ellenállásnál, majd rövid idő alatt 80.200 dollárig zuhant. A lejtmenet az...

Bitcoin árfolyam: esést vár a választás után Schiff

Peter Schiff ismét élesen szembement a kriptopiac optimistáival. A közgazdász szerint a bitcoin árfolyama még nem árazta be teljesen az amerikai inflációs kockázatokat, a magas...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.