24 millió dolláros Monero-vagyona van egy 19 éves ukrán politikusnak

Kriptopénzekbe fektetnek az ukrán kormánytisztviselők.

Egy frissen megválasztott hivatalnok vagyonnyilatkozatából az derül ki, hogy jelentős monerovagyonnal rendelkezik.

A 19 éves Rosztyiszlav Szolod, Kramatorszk regionális igazgatója lett, Natalja Korolevszka és Jurij Szolod ukrán politikusok fia több mint 185.000 XMR birtokosa, melynek értéke jelenleg nagyjából 24,5 millió dollár.
A december 2-án benyújott nyilatkozata szerint 2015 márciusában tett szert a vagyonra, tehát 14 évesen.
A Monero árfolyama ekkor 0,5 dollár körül volt, vagyis 90.000 dollárért vehette meg jelenlegi vagyonát. A vagyonnyilatkozat alapján ez nagyjából 1,6 millió ukrán hrivnyába (akkor árfolyamon mintegy 65.000 dollárba) került a családnak. A vagyonnyilatkozat alapján Szolod tulajdonként tartja számon a monerót.
2020 márciusában az Ukrán Korrupcióellenes hivatal kiadott egy közleményt, melyben leírták, hogyan kell a tisztviselőknek elszámolniuk kriptovagyonukkal.
El kell mondaniuk a birtokolt eszközök nevét, a vásárlás dátumát, valamint a beszámoló napján a kriptovaluták összértékét.
Azonban Michael Chobanian, egy híres ukrán kriptorajongó szerint ezeket az előírásokat nem tartják be:

„Jelenleg nem jár büntetés azért, ha valaki nem helyes információkat szolgáltat, tehát bármit leírhatnak. Egyetlen kormányszerv sem ellenőrzi az adatok hitelességét.”

Chobanian szerint egyesek akár arra is használhatják a vagyonnyilatkozatot, hogy kriptopénzekkel rejtsék el illegális vagyonukat.

Akár azt is mondhatod, hogy van „100 millió bitcoinod, mivel senki nem érti, hogy ez mi és nem fogják leellenőrizni sem.”

Olvastad már? Egy professzor szerint az Ethereum 5-10 év múlva „felfalhatja” a Wall Streetet

Forrás: cointelegraph.com
 

Legfrissebb bejegyzéseink

A CoinGlass felvásárlása erősíti a CoinMarketCapet

A kriptopiac egyik legfontosabb adatrétege kerül egy tető alá: a cszeptember 25-én bejelentette, hogy megvásárolta a derivatívapiaci adatokat szolgáltató CoinGlasst. A tranzakció pénzügyi részleteit nem...

Már 4,3 millió tárca tart tokenizált részvényeket

A tokenizált részvények néhány hónap alatt kiléptek a blokkláncos kísérletek világából: ma már több millió tárca kapcsolódik olyan digitális eszközökhöz, amelyek amerikai tőzsdei vállalatok árfolyamát...

Történelmi mélyponton az Ethereum tőzsdei készlete

Az Ethereum tőzsdéken elérhető készlete történelmi mélypontra süllyedt, miközben a hálózat aktivitása továbbra sem mutat érdemi gyengülést. Az ETH árfolyama a közelmúltbeli emelkedés után visszahúzódott,...

CZ szerint nem az ő posztjai mozgatják a bitcoin árfolyamát

Egy jól időzített bejegyzés néha úgy tűnhet, mintha egyetlen ember képes lenne megfordítani a teljes kriptopiacot. Changpeng Zhao, a Binance alapítója szerint azonban ez inkább...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.