2025-ig megszavazták Hester Pierce „kriptoanyu” SEC-tagságát

Jay Clayton és az SEC igazgatói augusztus 6-án bejelentették, hogy megszavazták Pierce tagságát.
Hester Pierce megkezdheti második terminusát is, egészen 2025-ig.
Ez különösen jó hír a kriptoipar számára, ugyanis Pierce első terminusa során elnyerte a „kriptoanyu” becenevet kriptopénzekhez köthető pozitív törvényjavaslatai miatt. Egészen 2025 június 5-ig továbbra is hivatalban marad.

A Szenátus szerdán szavazta meg, és az SEC tegnap jelentette be a döntést, melyet Jay Clayton, Elad Roisman és Allison Herren Lee, az SEC igazgatói közöltek.

Pierce víziója a kriptopénzek szabályozására

Pierce februárban beadott egy törvényjavaslatot, amely létrehozna egy menedéket a digitális tokenek részére, így a fejlesztők három év türelmi időszakot kapnának az SEC-től, hogy felépítsenek egy decentralizált hálózatot.
Pierce javaslata egyelőre egy nem hivatalos közbeavatkozás, de a kriptoközösség szívesen látta a azt, mivel ez „a legnagyobb úttörő fejlemény lehet az amerikai kriptopiac számára.”
Pierce többször is szembement az SEC álláspontjával a decentralizált, magán kriptopénzek kapcsán. Nyilvánosan is ellenezte azt, hogy az SEC tavasszal elutasította a Wilshire Phoenix bitcoinalapú tőzsdén kereskedett alapját.

Az SEC már több bitcoin ETF-et is elutasított, így Pierce kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint az ügynökség hozzáállása „hátráltatja az innovációkat és más ügynökségek felé terelheti a befektetőket.”
Többször is kihangsúlyozta, hogy ahol csak lehetséges, a kriptopiacoknak saját magukat kell szabályozniuk.
Július végén Pierce szembement az SEC döntésével a Telegram Open Network kapcsán. Szerinte az SEC-nek ügyelnie kellene arra, hogy „csak a határaikon belül gyakorolja hatalmát.”
Július 21-én jelöltségi beszédében elmondta, úgy hiszi, hogy az SEC javíthat a törvényhozó szervek nehézségein, mivel a „nagy bürokratikus szervezetek nehezen kezelik az általuk kezelt iparágak innovációt.”

Olvastad már? A stock-to-flow megalkotója szerint a bitcoin 100.000 dollár felé tart

Kiemelt kép: Reuters Canada
Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Ausztrália új digitálisvaluta-kísérlete: stablecoinok és tokenizált eszközök a középpontban

Ausztrália központi bankja csütörtökön közölte, hogy új szakaszba lép a digitális valuták vizsgálatában. Elindít egy kísérletet, amely azt vizsgálja, hogyan segítheti a digitális pénz és...

Vádak és csalások: John Deaton pert indít a Linqto ellen

A népszerű XRP-ügyvéd, John Deaton csoportos keresetet nyújtott be William Sarris ellen. A Linqto alapítóját és volt vezérigazgatóját csalással vádolja. A július 9-én benyújtott kereset szerint...

Nem a Microsoft és nem is az Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata

A kaliforniai székhelyű chipgyártó, az Nvidia (Nasdaq: NVDA) szerdán történelmet írt. Ő lett az első vállalat, amelynek piaci értéke elérte a 4 billió dollárt. Az...

Fél óra alatt közel egymillió NFT-t adott el Snoop Dogg

Az amerikai rapper, Snoop Dogg szerdán 30 perc alatt eladott közel egymillió non-fungible tokent (NFT) a Telegramon. Ezzel látszólag cáfolta azt a nézetet, hogy az NFT-ipar...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.