2019 harmadik negyedévében indul a Bakkt bitcoin határidős árutőzsdéje

A Bakkt bitcoin határidős szerződések platformja 2019 harmadik negyedévében szeretné elindítani szolgáltatásait.
A hosszú ideje várt kriptotőzsde, az Intercontinental Exchange (ICE) leányvállalata, a harmadik negyedévben végre valóban elindulhat.

A bitcoin határidős árutőzsde platform indulása a New York Department of Financial Services (NYDFS) engedélyére vár. Pontosabban arra, hogy működtethessék az úgynevezett Bakkt Warehouset, mely lehetővé tenné a Bakkt számára, hogy korlátozott rendeltetésű cégként működjön.
Ha megkapja az engedélyt, akkor a Bakkt Warehouse (Bakkt Raktár) egy engedélyezett letétkezelőként működhetne, mely támogatja a fizikailag rendezett határidős kereskedést.
Egy anonim kereskedési igazgató elmondta, hogy a határidős árutőzsde különbözik a raktártól, de a termék a raktártól függ.
A májusban kiadott dokumentumok szerint a cég szabályozott infrastruktúrát alkotott a kereskedők számára, hogy bitcoint vehessenek és szabályozott elszámolási ciklusokban kereskedhessenek. A határidős szerződéseket az Egyesült Államokban az ICE rendezi, amely megfelel a CFTC szabályozásainak.
A Bakkt már lassan indulásra kész, de az ipar egyes szereplői szerint gondok lehetnek az tényleges elstartolással.
Egyesek szerint a cég lépése túl kockázatos, mivel gararanciás tőkéjeük túl alacsony arra, hogy fedezzék a rizikós pozíciókat. Az ICE csak 35 millió dollárt tett félre a veszteséges határidős szerződések számára.
Rick Li, az Altonomy kereskedési cég társalapítója szerint a garanciás tőke szükséges és az állam által szabályozott arra az esetre, ha a kiadók nem tudják kifizetni a biztosítottakat.

A Bakkt 400 millió dollárnyi nyílt szerződésének méretét rendkívül magasnak találta a 35 millió dolláros garanciás tőkéhez képest. Elismerték a megnövekedett kockázatot, mivel az ICE által kiadott anyagok szerint az indulás után idővel növelni szeretnék a garanciás tőzsde méretét.
Szerintük is alacsony volt, de nem „riasztó mértékben”, így a tervük még mindig elég jó ahhoz, hogy több kereskedőhöz jussanak. Li összehasonlította olyan népszerű tőzsdékkel, mint a BMX, amelynek minimális az átláthatósága a fogyasztóvédelem területén.

Zakatol a tesztüzem

Nem érdemes megfeledkezni arról, hogy a Bakkt bitcoin határidős árutőzsde eközben már elindította a felhasználók befogadásának tesztelését.
Céljuk, hogy támogassák a digitális eszközök új piacának megbízható infrastruktúrájának tovább fejlődését. A cég azt mondta, hogy ez az indulás új irányelvet ad a kriptopiacok hozzáférhetőségéhez.
A Bakkt indulása nem volt könnyű menet. Először tavaly novemberben indult volna. Azonban a projekt problémába ütközött a törvényhozókkal, így januárban tovább tolódott az indulás.
Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet is több késedelmet okozott egy szabályozásokkal, és a piacra gyakorolt hatás kivizsgálásával.
Egy dolog azonban biztos. A Bakkt olyan nagy cégektől merít erőforrásokat, amelyek sokat tudnak a kockázatkezelésről és a technológiákról, hogy egy szövetségileg szabályozott felületet indítsanak.
Ha a befektetők könnyedén kereskednek egy szabályozott környezetben, akkor a piac volatilitása is csökkenni fog idővel.

Olvastad már? Hogyan adjunk el bitcoint a MrCoin.eu segítségével

Továbbá azáltal, hogy hitelesített letétkezelőt szolgáltatnak a kriptopénzek számára, a Bakkt számos intézményi befektető számára lehetővé tenné, hogy a kriptoeszközökbe fektethessenek.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Növekszik az optimizmus a bitcoin körül

A bitcoinról most kétféle nyelven beszélnek, de mindkettő ugyanazt sugallja. Nem egyszerűen arról van szó, hogy sokan optimisták, hiszen a megrögzött cypherpunkok és a felhasználók...

Az RWA-k következő szintje a használhatóság

Az RWA-k, azaz a “real world assets”, valódi eszközök esetén már nem kérdés, hogy fel lehet-e vinni valamit a blokkláncra. A piac kezd túllépni azon...

Új szintre lépett a Ripple stablecoinja – az OKX 280 piacon indította el az RLUSD-t

A Ripple stablecoinja újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett. Az OKX bejelentette, hogy az RLUSD mostantól több mint 280 spot kereskedési párban érhető el a platformon, ami...

A Polymarket valójában egy valószínűségi adatbázis?

A Polymarket körül nem csak a fogadás a lényeg. A platform köré épülő narratíva azt sugallja, hogy az igazi termék talán nem is maga a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.