2019-ben már több mint 4,2 milliárd dollárt loptak kriptocsalásokkal

A CipherTrace frissen megjelent jelentése szerint a kriptopénzes csalók már több mint 4,2 milliárd dollárt loptak 2019-ben. Az átverések egyre népszerűbbé válnak.

Kriptocsalások 2019-ben

A CipherTrace kriptoinformációs cég pénzmosás ellenes jelentése szerint a rosszindulatú támadók már 4,26 milliárd dollárt kerestek az év első felében a különböző kriptopénzekkel kapcsolatos csalásokkal.

A jelentés szerint a belsős lopások voltak a leggyakrabbak. Ez az egész piacot károsította, így sokba került a befektetőknek és a kereskedőknek egyaránt. A különböző hackertámadások során is több mint 124 millió dollárt loptak a tőzsdéktől 2019 második negyedévében.
Az egyszerű csalások, becsapások és egyéb „félreutalások” is egyre gyakrabban előfordultak a második negyedévben. A jelentés szerint 2019 lehet „az exit scamek éve.
A CipherTrace az olyan nagymértékű csalásokra is kitért, mint a QuadrigaCX tőzsde és elhunyt tulajdonosa, valamint a Dél-Koreai ponzi csalás a második negyedévben, amely több millió felhasználót értntett, és összesen több mint 2,9 milliárd dollárnyi kriptopénzes veszteséget okozott.
A Bitfinexet is megemlítették a jelentésben, amely 851 millió dollárt „vesztett el” a Tether jelenleg is zajló jogi ügyében.

Újabb tőzsdei szabályozások

A CipherTrace szerint a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni pénzügyi szabályozások – amelyek az elkövetkezendő pár hónapban lépnek életbe – jelentősen megnehezítik majd a bűnözök lehetőségét az ellopott pénzek tisztára mosásában.
A jelentés szerint a Pénzügyi Akciócsoport (FATF) ajánlási jelentősen javíthatnak a piac biztonságán.
Júniusban az FATF azt javasolta a tagországok számára, hogy vezessenek be egy „utazási szabályt” a kriptotőzsdékre, mely minden 1000 dollár feletti tranzakcióra érvényes lenne.
Továbbá a tőzsdéket kényszerítenék, hogy adják ki a felhasználók adatait, még a személyeseket is, ha egy platformról egy másikra mozgatnak pénzt.
A végső cél, hogy csökkentsenek a pénzmosás és egyéb illegális tevékenységek mértékén a kriptopénzeken és tőzsdéken keresztül, melyek eddig relatíve anonim módon működhettek.
Az FATF szabályai ugyan csökkenthetik a pénzmosást, de a CipherTrace szerint nehézkes lenne a szabályok betartatása a kriptotőzsdékkel.
A jelentés szerint:

 „Az utazási szabály jelentős szabályozási változás a virtuális eszközök szolgáltatói számára. Azt okozhatja, hogy ezek a cégek újragondolják, hogyan kezelik a kriptotranzakciókat és az ügyfelek adatait. A feltételek gondot jelenthetnek a tőzsdék számára, akik mind ez idáig kiállhattak a kriptopénzek egyik alapelve, a pszeudoanonimitás mellett. Az ügy megoldáshoz egy jelentős technológiai innovációra, mondjuk az információk kriptográfiai módon biztosított megoldására lenne szükség. Az ilyen adatvédelmi megoldásokat csak akkor lehetne felbontani, ha a bűnüldözési szervek igénylik.”

Lehet, hogy a kriptopénzek hírhedtek az illegális tevékenységek, az anonimitás és a könnyen kezelhető digitális tranzakciók miatt. A CipherTrace szerint azonban csak a bitcoinutalások nagyon apró töredéke kapcsolható illegális tevékenységekhez.

Olvastad már? Indulásra kész a kínai állami kriptopénz

Mindezek ellenére a jelentés szerint „szinte minden darkneten zajló utalás” kriptopénzeken keresztül zajlik.
Forrás: cryptoglobe.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Vietnam betilthatja a Binance-t és az OKX-et

Vietnam jelentős változtatásra készül a kriptoszabályozás területén. A világ egyik legaktívabb piacán, ahol az éves kereskedési volumen meghaladja a 200 milliárd dollárt, a hatóságok most...

Már 300 milliárd dollárnál a stablecoinok – új korszak jön?

A Bitcoin továbbra is meghatározó szereplő a kriptopiacon, de a háttérben egy másik trend csendben, mégis látványosan erősödik. A Stablecoin Utility Report 2026 by BVNK...

8 napja emelkedik a Bitcoin – mit mutat a történelem?

A Bitcoin az elmúlt napokban egy ritka jelenséget produkált: egymás után nyolc napon keresztül emelkedett. Ez a sorozat március 9-én indult, amikor az árfolyam még körülbelül...

A mémcoin ETF-ek a szabályozói nyitottságot tükrözik, nem az intézményi meggyőződést

Miközben a több eszközt lefedő kripto ETF-ek szabályozási útvonalai bővülnek, és lehetővé teszik a Bitcoinon és Ethereumon túli eszközök szélesebb körű bevonását, az intézményi érdeklődés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.