1,8 millió dolláros büntetést kapott a SEC, hatalommal való visszaélésért

Egy bíró arra kötelezte az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletet, hogy 1,8 millió dollárt fizessen a DEBT Box elleni sikertelen per után, mivel durván visszaéltek a hatalmukkal.

Tavaly a SEC azt állította, hogy a bányászvállalat, a DEBT Box hazudott a befektetőknek, amikor 50 millió dollárt gyűjtöttek Bitcoinban és Ethereum-ban.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Tegnap azonban a Utah-i körzeti bíróság eljáró bírója, Robert Shelby úgy ítélkezett, hogy az ügy megalapozatlan, és a szabályozónak meg kell térítenie a jogi költségeket.

Márciusban a bíró már kijelentette, hogy a SEC viselkedése a Kongresszus által ráruházott hatalommal való durva visszaélés volt.

A SEC a befektetőket védené, de visszafogja az országot

A DEBT Box hatalmas győzelemként ünnepelte az ítéletet, és a cég marketingigazgatója, Miguel Francis-Santiago elmondta, hogy ez nem csak a cégük, hanem az egész Web3 ipar számára is győzelem.

„Amerika digitális elsivatagosodásának a folyamata véget kell, hogy érjen. Lemaradtunk a világ többi részétől, és ha nem fordítjuk meg ezt a trendet, Amerika hátul fog kullogni.”

Laura Sanders, a Blockchain Association politikai tanácsadója azt nyilatkozta, hogy reméli, hogy ez a jogi szankció elrettenti a SEC-t attól, hogy tisztességtelen és megtévesztő taktikát alkalmazzon a végrehajtási intézkedések alanyai ellen.

Öngól

A DeFi Education Fund fő jogtanácsosa, Amanda Tuminelli elmondta, hogy Shelby bíró tovább is mehetett volna az ügy végleges elutasításával, ugyanakkor hozzátette, hogy ha az ügyet újra megnyitják, akkor valószínűleg a DEBT Box javára döntene a bíróság.

„A bíró fontos feltételt szabott meg az elutasító határozatában: ha a SEC újra benyújtja ezt az ügyet ugyanazok ellen a vádlottak ellen, akkor ezt Shelby bíró előtt kell megtennie. És tudjuk, hogy Shelby bíró nem fogja elfelejteni, mi történt az első alkalommal.”

Hiányzik a mindenre kiterjedő kriptós szabályozás

A SEC – Gary Gensler elnöksége alatt – könyörtelenül üldözte a kriptóipart, számos vállalatot beperelve az elmúlt években, állítólagos nem regisztrált értékpapírok eladása miatt.

Az iparág és a törvényhozók azonban gyakran túl keménykezűnek találták a fellépését.

sec
Forrás. X

A múlt héten, mind a demokraták, mind a republikánusok egyértelműbb szabályozási keretet követeltek a kriptoipar számára – amit maga az iparág évek óta kér a SEC-től.

Az ismert kriptobarát minnesotai képviselő, Tom Emmer, gúnyos választ adott a DEBT Box ügy kimenetelére, elmondva, hogy Gary Gensler nagyszerűen használja fel az amerikai adófizetők pénzét.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Elképesztő 55-szörös kriptoportfólió előrejelzések!?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Hana Bank digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokkláncán

A dél-koreai Hana Bank ötéves, 100 millió dolláros digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokklánc-alapú platformján. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint ez az első dél-koreai digitális...

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20-tól és a $CASH tokentől

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20 szabványtól és a $CASH tokentől, amelyeket az adatvédelmi lánc első tokenjeiként hirdetnek. Az Alapítvány egy X-posztra válaszolva közölte, hogy...

100 millió dollárt fektetett a Circle-be a Binance

A Binance 100 millió dollárral szállt be a Circle-be, és öt évre elkötelezte magát az USDC mellett. A Binance nem csupán népszerűsíteni akarja a Circle dollárhoz...

Coldcard-sebezhetőség: 52 bitcoint mentettek meg a biztonsági szakértők

Nem mindenki akarta kihasználni a Coldcard hardveres tárcákat érintő hibát: a biztonsági kutatók előbb értek el több veszélyben lévő bitcoinhoz, mint a támadók, majd a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.