12 milliót buktak belga befektetők kriptós csalásokon a tavalyi év során

A belga pénzügyi felügyelet információi alapján az országban az elszaporodó kriptós csalások miatt a helyi befektetők mintegy 12 millió dollárnyi pénzt buktak el.
Az október 5-én kiadott jelentésükben a Pénzügyi Szolgáltatói és Piaci Hatóság (FSMA) elmondta, a becslések alapján 10 millió eurót, azaz nagyjából 11,8 millió dollárnyi pénz loptak el a csalók 2019 májusa és idén szeptember között.

A hatóság közlése kitér arra is, hogy ezek döntő többsége hamis hirdetések segítségével történt, amely során az egyes platformok celebeket személyesítettek meg, így a közösségi médiában történő megosztások egyenesen a csalókhoz irányították a felhasználókat.

„Sok esetben kifejezetten agresszíven próbálják meggyőzni az embereket, hogy még nagyobb összegeket fektessenek be. Emellett sokszor arra is rábeszélik őket, hogy távoli hozzáférést biztosítsanak a számítógépeikhez, hogy a fizetési megoldásokban technikai segítséget nyújtsanak.”

A csalók módszerei közé tartozik az is, hogy megszerzik az egyes áldozatok kapcsolati információit, és az azokon lévőknek is felajánlják a szolgáltatásaikat. Sokszor pedig elképesztően magas hozamokat ígérnek, vagy egyenesen garantálják a nyereséget.
Az FSMA adataiból pedig az látszik, hogy az efféle tevékenységet folytatók egyre többen vannak. Bináris opciós kereskedés, forex, és egyéb pénzügyi megoldások terén is feltűnnek a csalók, ez alapján pedig egyértelműen kimutatható a növekedés a kriptós csalások számában Belgiumban.

2019-ben 3,2 millió dollárnyi csalásról érkezett jelentés a hatóságnak. 2018 során pedig az adatok alapján 2,5 milliós veszteséget szenvedtek el a megtévesztett áldozatok.
Az ország hatóságai emiatt jobban elkezdtek odafigyelni a megelőzésre is. Idén februárban például több, mint 140 kriptós oldalt tettek elérhetetlenné, csalás gyanúja miatt.
Ami viszont még fontos adalék, a becslések szerint valójában közel 150 millió dollárnyi pénzt buknak el az áldozatok éves szinten, viszont az esetek nagy többségét be sem jelentik.

Olvastad már? Lehet, hogy a defi egy buborék, de erősebbek leszünk tőle

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Több tízmillió dollár tűnt el Ledger-tárcákból

Alig néhány nap alatt több tízmillió dollárnyi kriptovaluta tűnt el olyan Ledger-tárcákból, amelyeket egy hivatalos délkelet-ázsiai viszonteladón keresztül vásároltak. A gyártó vizsgálatot indított, miközben a blokkláncadatok...

A 90 dolláros szintet teszteli a WTI olaj árfolyama

A 90 dolláros lélektani határhoz sodródott a WTI, miután Donald Trump orosz dízelről szóló megállapodása újabb eladói hullámot indított el az energiapiacon. A pénteki visszapattanás ellenére...

A Cardano árfolyama esik, miközben nő a hálózati aktivitás

Az ada árfolyama a hét közepén még a kriptopiac egyik legerősebb szereplője volt, majd néhány nap alatt két számjegyű esést szenvedett el. A Cardano hálózata...

Az ESMA három hónapot ad a nem-MiCA stablecoinoknak

Az európai kriptocégeknek határidőt szabtak a nem-MiCA-kompatibilis stablecoinokra. Az európai értékpapír-piaci felügyelet, az ESMA csütörtökön közölte, hogy a nemzeti hatóságoknak legkésőbb 2027. január 8-ig rendezniük...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.