Wences Casares a Xapo vezérigazgatója továbbra is kiáll a Bitcoin mellett

Casares, argentin tech-vállalkozó és a Xapo BTC-tárca és fizetési platform alapítója az iparág egyik legrégebbi szereplője, szinte kezdetek óta aktívan jelen van.

Casarest gyakran emlegetik mint a blokklánc-technológia Szilícium-völgybe történő berobbanásának katalizátorát, illetve a gyorsan fejlődő startup kultúra és a kriptotechnológia egyesítőjét.

 

Olvastad már? A Bitstamp megerősítette: dél- koreai vállalat vásárolta fel őket 

A nulladik beteg

Legutóbbi, Bloombergnek adott interjújában a híroldal a „nulladik beteg” becenevet ajándékozta neki, a kriptovaluták elfogadása érdekében végzett kitartó munkájának tiszteletéül. Mindezt annak ellenére tette, hogy a kriptovalutákat és támogatóikat gyakran egy fertőző vírushoz hasonlították.

Forrás: wikimedia.org

Miközben a legtöbb befektető és külső elemző leáldozó tendenciát lát a kriptoiparban, Casares csupán olyan technológiai és intellektuális kísérletként tekint rá, amely hosszú lefutású, így ha jelenlegi formájukban nem is érnek célba, a későbbiekben, akár más formában is de sikerrel megvalósulnak majd – olvasható a Bloomberg cikkében.

Az internet korai szakaszát idézve Wences rámutatott, hogy a kriptotechnológia most létezésének jövője szempontjából igen kritikus szakaszába lép.

A blokklánc-technológia a fintech világában már rendszeresen alkalmazott fejlesztésnek számít, és a legnagyobb vállalatok is (az IBM-től a Facebookig) is arra törekedtek, hogy integrálják azt rendszerükbe. A kriptovaluták jelenleg mind a felhasználók, mind pedig a fejlesztők kiemelt figyelmét élvezik.

 

„Lehet, hogy működik, lehet hogy nem, olyan ez mint az internet volt 1992-ben.”

Újfajta vagyoneszköz

Az infláció felé tartó Argentínából származó Casares a Bitcoin fiat valutára váltható vagyoneszközzé alakítását látja a legvalószínűbb útnak.

„Szükségünk van az érték politikailag független kifejezőeszközére, mert jelenleg ilyenünk nincs. Azaz egy olyan világot szeretnénk, amelyben, ha valakit a török líra áráról kérdezek, Bitcoinban adja meg, ahogy az olaj, vagy az amerikai dollár árát is.”

Casares megjegyzései máris értelmet nyernek a Venezuelában zajló inflációs válság fényében, a bolivar ugyanis 2018 során jelentősen elértéktelenedett, a kormánytól és a bürokráciától csak kevés segítséget kapva.

Az ország kedden jelentette be a Petro olajfedezetű kriptovaluta hivatalos elindítását, amellyel a céljuk a teljes áttérés egy stabilabb fizetőeszközre.

Wences szerint viszont sem a Bitcoin, sem más kriptovaluta nem alkalmas országos fizetőeszközként történő használatra, legalábbis abban az esetben, ha egyetlen kriptónak kéne dominálnia a többivel szemben.

Ehelyett a kriptovaluták inkább kiegészítést, alternatívát kínálnak azok számára, akik például nemzetközi fizetéseket szeretnének intézni, illetve szabadabb piaci környezetet biztosítani, mind a hagyományos, mind pedig a digitális valuták áramlásának.

 

Forrás: ethereumnews.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

 

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Forduló előtt a kriptopiac: kétéves mélyponton a kereskedési volumen

Az alacsony kereskedési volumen azt mutatja, hogy a piaci szereplők jelenleg vonakodnak határozottan állást foglalni bármelyik irányba. A Santiment on-chain elemzőcég új adatai szerint a kriptopiac...

Nemzetközi akció keretein belül számoltak fel egy pénzmosó hálózatot

Egy 11 ország részvételével végrehajtott nemzetközi bűnüldözési művelet felszámolta az AudiA6 nevű pénzmosó hálózatot, amely 2022 és 2025 között több mint 336 millió euró (390...

Nyomás alatt a bitcoin árfolyama: veszélyben a 60.000 dolláros támasz

A Nasdaq 100 index a szerdáig tartó hét napban 7,5%-kal esett, amivel 2,7 billió dollárnyi piaci érték tűnt el. A veszteség több mint kétszerese a...

Ralizik a Monero és Zcash: visszatérhetnek a privacy coinok?

A Zcash és a Monero erősödése arra utal, hogy a befektetők a privacy coinok felé fordulnak, ami akár egy régóta szunnyadó szektort is újraéleszthet. Az adatvédelmi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.