Web3-as központtá válna egy japán kikötőváros

Fukuoka szeretne otthont adni a web3-as projekteknek, és egyfajta helyi Szilikon-völgyet felépíteni, ehhez pedig társultak az Astar Japan Labs csapatával.

Ők kezelik a legnagyobb japán blokklánc, az Astar Network hálózatát, Fukuoka pedig az ország második legnagyobb kikötővárosa, és speciális nemzetgazdasági státusszal rendelkezik egy ideje.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A terveik alapján a japán web3-as szektor központjává kívánnak válni.

Az együttműködés során úgy felhasználási módokat akarnak kidolgozni. Fukuoka az Astar-ral összedolgozva olyan csapathoz sorol be, amelyben a Microsoft és az Amazon helyi leányvállalatai is benne vannak.

A város vonzóvá válna a nemzetközi vállalati szektor számára, akik a térségben aktívak.

Az Astar képviselői rendszeres látogatások során biztosítanak kriptós oktatást, és tesztelik az új felhasználási módokat a helyi önkormányzatokkal együtt.

Soichiro Takashima, Fukuoka polgármestere szintén elkötelezett a kezdeményezés irányában.

„Azt kell elérnünk a web3-ban való részvétellel, amelyet a nagy cégek értek el a világon, mikor a japán ipar a csúcson volt.”

Sota Watanabe, az Astar Network alapítója a város hozzáállását ahhoz hasonlította, mint amilyent Amerikában lehet tapasztalni, ahol Miami vagy éppen New York mutat pozitív hozzáállást az iparághoz.

Az elképzelések alapján ők is azt akarhák elérni, hogy a fejlesztők és a vállalkozók számára Fukuoka vonzó célpont legyen, ahol érdemes felépíteni valamit.

Japánban a közelmúltban nagy változások történtek a kriptoiparban. Az ország az egyik legszigorúbb szabályozással rendelkezett, sokak szerint el is lehetetlenítette a szektort.

Nemrégiben viszont sokat tágítottak a kereteken, a japán miniszterelnök pedig hivatalosan is elmondta, hogy a kormányzat stratégiai befektetéseket fontolgat a web3 és a metaverzum területén.

Ennek egyik előfutára, hogy nemrégiben NFT-ket hoztak forgalomba, amelyek egyfajta emlékplakettként, jutalomként adhatók a helyi hatóságok számára.

Olvastad már? Az FTX „egyszeri” 6 millió dolláros kártérítést ad az adathalászok áldozatainak

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.