Warren Davidson: „A CBDC betiltása alapvető fontosságú”

Warren Davidson, az ismert kriptotámogató amerikai kongresszusi képviselő nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a központi bankok által kibocsátott digitális valuták, a CBDC-k beláthatatlan veszélyeket hozhatnak a pénzszektorra, így meg kell akadályozni, hogy ilyent vezessenek be.

Elmondása alapján az ilyen pénzek eredendően gonoszak, a pénzügyi szektor „Halálcsillagai”, így minden téren el kell ezeket kerülni, és lehetetlenné tenni, hogy egyáltalán kifejlesszenek egy ilyent.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Davidson tagja a Fehér Ház Pénzügyi Bizottságának, és úgy véli, túl sokan tévesztik össze a CBDC-ket például a bitcoinnal, és ha Amerika saját fintech szektort szeretne, akkor létfontosságú, hogy a CBDC-k be legyenek tiltva az országban.

A képviselő már korábban is kifejezte az ellenérzéseit az ilyen pénznemek ellen, elmondva, hogy egy ilyen jegybanki digitális pénz még jobban megrontaná a pénzszektort, a zsarolás és a kontroll eszközévé téve a pénzt.

Azt is kifejtette, hogy Amerikában jelenleg szerencsére nincsen törvény, amely lehetővé tenné egy ilyen pénznem bevezetését, és ennek így is kellene maradnia.

A képviselő úgy fogalmazott, hogy alapvetően nem a technológiával van baj, amely az ilyen pénznemek mögött van, hanem az emberekkel, akik a technológiát irányítják.

Elmondása alapján a technológia önmagában csak egy eszköz, amely rossz kezekben veszélyes lehet.

Jelenleg a Federal Reserve mellett a Ripple és a Consensys is dolgozik egy-egy ilyen projekten, a népszerűsítéshez pedig influenszereket is alkalmaznak a közösségi médiában.

Davidson bejelentette, hogy kidolgoz egy törvényjavaslatot, amely büntetendővé tenné a CBDC-k fejlesztését, létrehozását, tesztelését.

A Federal Reserve már többször is nyíltan elmondta, hogy a digitális dollárt egyfajta kiegészítésként képzelik el a hagyományos valuta mellé, nem pedig annak a helyettesítőjeként, de azt is megosztották, hogy egyelőre nem született hivatalos döntés egy ilyen pénznem kibocsátásáról, mivel nincsenek meg a törvényi feltételek ehhez.

Nem ez lenne az egyetlen jogszabály, amelyet ebben a témakörben adnak ki.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Februárban Tom Emmer képviselő mutatta be a CBDC Anti-Surveillance State Act nevű tervezetét, amely leállítaná a washingtoni bürokratákat, hogy ne tudjanak ilyen pénznemet kiadni, mivel egy ilyen pénz minden amerikait megfosztana a pénzügyi magánszférájától.

A szenátor Ted Cruz pedig márciusban adott be egy javaslatot, amely szintén megtiltaná a Fed-nek, hogy CBDC-t bocsásson ki.

Olvastad már? A Goldman Sachs szerint kamatcsökkentés jöhet jövőre

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Történelmi lépés: BlackRock elindítja első Bitcoin ETP-jét Európában!

A BlackRock, az Egyesült Államok legnagyobb Bitcoin ETF-jének kezelője, most kiterjeszti jelenlétét az európai kriptopiacon, első Bitcoin alapú tőzsdén kereskedett termékével (ETP) Észak-Amerikán kívül. Ez...

Ethena rally vagy zuhanás? Óriási eladások és feloldások jönnek

A kriptopiac mindig tartogat meglepetéseket, és most az Ethena (ENA) került a figyelem középpontjába. A token árfolyama emelkedőben van, de a közelmúltbeli eladások és a...

USDC berobban Japánba: a Circle stablecoinja hivatalosan is zöld utat kapott!

A USDC stablecoin kibocsátója, a Circle történelmet írt azzal, hogy elsőként kapott hivatalos engedélyt stablecoin használatára Japánban. Az engedély birtokában a Circle március 26-án indítja el...

3 lopakodó üzemmódban lévő altcoin, amelyek 500%-os növekedésre készülnek április elején

A kriptobefektetők most néhány olyan altcoinra figyelnek, amelyek nagy mozgásra készülhetnek. Ahogy az energia épül, és a grafikonjelek erősek maradnak, három érme emelkedik ki, amelyeknél...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.