A Goldman Sachs szerint kamatcsökkentés jöhet jövőre

A befektetési bank szakértői úgy vélik, a Federal Reserve 2024 második negyedévében elkezdheti csökkenteni az alapkamatokat.

A bank elemzői, Jan Hatzius és David Mericle úgy fogalmaznak, hogy a Fed a becsléseik szerint normalizálni akarja majd a kamatokat, miután az infláció visszatért a meghatározott mértékre, hogy elkerüljék a recessziót.

„A normalizáció önmagában nem lenne elég indok a kamatcsökkentéshez, így egyre nagyobb esélyét látjuk, hogy a FOMC még nem kezd bele a kamatvágásba idén. Miután elkezdik, véleményünk szerint negyedévente 0,25%-os csökkentésre lehet számítani, bár persze az ütemtervet nem lehet lőre tudni. A cél a 3-3,25%-os alapkamat lehet.”

Nem a Goldman Sachs szakértői az egyetlenek, akik szerint már küszöbön állhat a kamatcsökkentés a következő évben.

A Bank of America közgazdászai júniusban nyilatkoztak ebben a témában, és elmondták, 2024 májusában kezdhet bele a kamatcsökkentésbe a FED.

Hogy addig láthatunk-e újabb kamatemelést, a Goldman közgazdászai szerint kétséges, de a közvélekedés szerint a következő FOMC találkozó során, szeptemberben nem fognak emelni.

Az előrejelzések szerint a Federal Reserve tisztviselői úgy fogják értékelni, hogy az infláció kezelhető szintre süllyedt, így az év végén nem válik szükségessé a kamatok ismételt emelése.

A Fed az eddigi, agresszív kamatemeléseivel 5,5%-ra növelte az alapkamatot. Ilyen szinten utoljára 2001-ben tartózkodott ez az érték.

A Fed tisztviselői, köztük Michelle Bowman úgy vélik, hogy a 2%-os inflációs cél eléréséhez még mindig lehet, hogy további kamatemelésre lesz szükség.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Fed elnöke, Jerome Powell pedig nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a gazdaság jelenlegi állapotát figyelembe véve, a tervezettnél tovább lesz szükség a szigorúbb pénzpolitikára, és ha szükséges, akkor tényleg tovább emelnék a kamatokat.


Olvastad már?  Elindult Európa első Bitcoin ETF-je

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Solana befektetői forgatagban: Új lendület az árfolyamban?

A Solana on-chain aktivitása megugrott, de az árfolyam nem követte a lendületet. Az eszköz ára 1,14 dollárral csökkent a növekedés ellenére. A cikk írásakor a Santiment...

Mely kriptókat érdemes megvásárolni mielőtt új csúcsra ér a Bitcoin

Vendégbejegyzés A Bitcoin grafikonján nemrég egy rendkívül bikás alakzat jelent meg, amely akár 230 ezer dollárig repítheti a kriptovaluta árát. Bár a Bitcoin árfolyamára az utóbbi...

Ilyen hatással lehet Trump vámkiterjesztése a bitcoin piacára és a globális gazdaságra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírt egy rendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztja a jelenlegi vámhatáridőt – jelentette be a Fehér Ház. Scott Bessent pénzügyminiszter...

Senki sem tudja megmondani: korrekció vagy emelkedés várható-e a bitcoin piacán

A bitcoin már egy ideje oldalazó mozgást mutat. A befektetők kíváncsiak, merre indul tovább. Egyes elemzők komoly korrekciót várnak a következő hetekben. Mások szerint viszont...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.