Warren Buffett szerint a bitcoin egy téveszme, ami vonzza a sarlatánokat

Warren Buffet, a Berkshire Hathaway vezérigazgatója úgy definiálta a bitcoint, mint egy téveszme, ami vonzza a sarlatánokat, egy CNBC-nek adott interjúban.

Olvastad már? Az Enjin kriptostartupot támogatná a Galaxy S10 blokklánctárcája?

Buffet ismert bitcoinkritikus, aki korábban szerencsejátéknak nevezte a bitcoinbefektetést, mivel senki sem tudja, hogy melyik lehet a legjobb kriptopénz.

Amikor megkérdezték, hogy megváltozott-e hozzáállása a bitcoinhoz, azt felelte a CNBC-nek, hogy nem és „az egész egy téveszme.”
A beszélgetés során azt is elmondta, hogy egyáltalán nincs saját értéke a bitcoinnak, mivel „a blokklánchoz nem szükséges a bitcoin” és nem produkál semmit
Buffet folytatta:

„Bámulgatod egész nap, de nem fognak kis bitcoinok termelődni vagy bármi ilyesmi. Az egész csak egy téveszme.”

Mindezek ellenére Buffet hozzátette, hogy:

„nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő”

és empatikus azokkal, akik úgy gondolták, hogy bitcoin-befektetésük megváltoztatja életüket.
Ahogy a Cointelegraph tavaly májusban megírta, Buffet cége, a Berkshire Hathaways éves találkozóján is elmondta, hogy rossz vége lesz a kriptopénzeknek és a bitcoin „patkányméreg a négyzeten.”

Charlie Munger, a Berkshire Hathaway alelnöke is hozzátette saját negatív megjegyzéseit:

„Valaki ganajjal kereskedik és egyesek úgy döntöttek, hogy nem akarnak kimaradni a buliból.”

2018 októberében a Berkshire Hathaway nagyjából 600 millió dollárt fektetett két digitális pénzügyekkel foglalkozó cégbe, melyek a feltörekvő piacokra összpontosítanak.
Chamath Palihapitiya, aki magát Buffet és Munger tanítványának tartja elmondta, hogy szerinte a két szkeptikus rosszul gondolkozik a vezető kriptopénzről, mivel „a technológia nem tartozik Buffet szakterületei közé.”
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20-tól és a $CASH tokentől

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20 szabványtól és a $CASH tokentől, amelyeket az adatvédelmi lánc első tokenjeiként hirdetnek. Az Alapítvány egy X-posztra válaszolva közölte, hogy...

100 millió dollárt fektetett a Circle-be a Binance

A Binance 100 millió dollárral szállt be a Circle-be, és öt évre elkötelezte magát az USDC mellett. A Binance nem csupán népszerűsíteni akarja a Circle dollárhoz...

Coldcard-sebezhetőség: 52 bitcoint mentettek meg a biztonsági szakértők

Nem mindenki akarta kihasználni a Coldcard hardveres tárcákat érintő hibát: a biztonsági kutatók előbb értek el több veszélyben lévő bitcoinhoz, mint a támadók, majd a...

Az X kereskedési funkcióval bővíti a Cashtageket

Az X eddig legfeljebb megmutatta, mit beszél a piac egy eszközről. Mostantól bizonyos amerikai felhasználók már a kereskedési felület felé is továbbléphetnek – közvetlenül egy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.