Vitalik Buterin szerint el kellene fogadni, hogy az Ethereum cenzúrázható

Az Ethereum alapítója egy elméleti fejtegetés során úgy fogalmazott, hogy a körülményektől függően az Ethereum tranzakciókat cenzúrázni kell.

Bizonyos tranzakciók letiltását el kellene fogadni, a nyakatekert indoklás pedig az, hogy így nem lesz egyfajta „morálrendőrség” az Ethereum közösségéből. Ez a megjegyzés egy Twitter-szavazásra válaszul érkezett.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A szavazás során azt az elméleti helyzetet vetették fel, hogy egy validátor olyan tranzakciót talál, amely a hazájával háborúban álló ország hadseregének szánt adomány, és úgy dönt, hogy ezt nem foglalja blokkba.

Hogy ez a helyzet hogyan lenne kezelhető, nagy figyelmet keltett a közösségi médiában.

„Szerintem ilyen esetben elnézhető a cenzúra. Ennél durvább megoldás legfeljebb akkor lenne elfogadható, ha a láncot valaki nagyon erősen módosítani akarná, de elfogadhatjuk, ha valaki rossz döntést hoz, hogy mit foglalna blokkba.”

Martin Köppelmann, a Gnosis alapítója, és egyben veterán Ethereum-fejlesztő szintén úgy fogalmazott, hogy megengedhető lenne a cenzúra egy ilyen szituációban, kritizálta viszont az Egyesítés utáni hálózat rendkívül legyengült cenzúra-ellenállóságát.

A szavazásban felvetett kérdés egy elméleti gondolatkísérletként indult, a kriptoközösségben viszont nagyon is valósak a cenzúrát illető aggodalmak.

Jelenleg a hálózaton létrehozott blokkok több, mint 51%-a betartja az USA pénzügyi szankciós szabályait, az úgynevezett OFAC-standardot.

Ez azért van, mert az Egyesítés után a validátorok többségét, az úgynevezett MEV-boost résztvevőket már kontroll alatt tudja tartani a kormányzat, az ő arányuk a nagyobb a hálózaton.

A MEV-boost átjátszók egyfajta centralizált közvetítőként működnek a hálózaton, a segítségükkel a validátorok kiszervezhetik a blokkok generálását.

A proof of stake rendszer, amely az Egyesítés óta működik, így jobban szét tudja a résztvevők között osztani a tranzakciókat, viszont csak azokat hajtják végre, amelyeket az USA politikusai megengednek.

Slava Demchuk, az AMLBot alapítója úgy nyilatkozott ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hogy az Ethereum mostani verziója változást hozhat a kriptoipar KYC és AML gyakorlataiban.

„Az USA törvényhozói egyre nagyobb figyelemmel kísérik, hogy mennyi pénz kering a defiben, az irányításuk nélkül. A legtöbb token számára az Ethereum nyújt otthont, a hálózat átállása a proof of work konszenzusról a proof of stake szavazásra lehetőséget nyújthat, hogy befolyásolni tudják a piacot, még a decentralizáltnak gondoltat is.”

Olvastad már? BTC stagnálás, bikák és medvék nem jutnak dűlőre

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.