Vitalik Buterin nyilvánosságra hozta milyen kriptopénzeket birtokol

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója nyilvánosságra hozta, hogy kriptobefektetései nagyrészt az Ethereum rendszerén találhatjuk meg, egy február 18-án megjelent reddit AMA (Ask me Anything- Kérdezz bármit) szerint.

Olvastad már? Az IBM alelnöke szerint akár 1 millió dollárt is érhet a bitcoin

Az AMA célja az Ethereum vezetőségének átláthatóságának javítása. A cég vezetőit az esetlegesen felmerülő érdekellenességükről kérdezték.

Összességében Buterin nem ethereum tokenjei bitcoinból (BTC), bitcoin cashből (BCH), dogecoinból (DOGE), Zcashből (Zcsah) állnak, nagyjából az ethereumtartalékainak 10%-ának megfelelő összegben.
Ethereum tokenek közül tartalékai Kyberből (KNC), OmiseGoból (OMG), Makerből (MKR) és Augurból (REP) tevődnek össze. Nagyjából ezek is az ethereumtartalékainak 10%-át érik.
Buterin azt is elmondta, hogy „jelentős mennyiségű részvénnyel rendelkezik” a blokklánckutatással foglalkozó Clearmatics cégben és a titoktartással foglalkozó Starkware startupban.
A Starkware ismerten a nullaismeretű bizonyítás fejlesztésével foglalkozik, aminek Buterin vokális támogatója.
Buterin ezen kívül megosztotta, hogy milyen külső bevételekre tett szert az elmúlt 12 hónapban, az Ethereum Foundationön kívül.
Ezek nagy része a tanácsadói tevékenységéből származik számos kriptoprojektben.
Vitalik elmondta, hogy nem üzleti tevékenysége is van számos egyéb blokklánc projektekben, beleértve számos a cikkben említett tokent és egyéb nem token alapú Ethereummal kapcsolatos szervezetet is, mint például az L4, Plasma Group, EthGlobal és az EDCON
Számos nem token alapú nem ethereummal kapcsolatos szervezetben is tevékenykedik, „leginkább professzionális kriptográfiával és gazdasági körökben”, ezekről több információt nem osztott meg.

Ahogy már korábban megírtuk, Vitalik részt vesz az Ethereum fejlesztők jelenlegi vitájában arról, hogy egy új okosszerződés író rendszert kéne kiadni a Constantinopla hard forkban.
A közösség számos tagja szerint ez az új rendszer negatív hatással lehetne a hálózat biztonságára, de Buterin szerint ezek alaptalan feltételezések és hosszú távon szükség van erre az új rendszerre.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép estéd!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Huobi Token ára ismét reflektorfényben a legutóbbi rally után

A közelmúltbeli emelkedés ismét a Huobi Token (HT) árát helyezte a figyelem középpontjába a hosszú lejtmenetet követően. Ezúttal azért került a rivaldafénybe, mert ára az...

Egyre inkább az intézményi befektetők figyelmének középpontjába kerül a Solana

Technikai szempontból Solana elmarad Ethereum hozamaitól. A Solana (SOL) csak 5%-ot hozott, míg az ETH 15%-ot. On-chain szempontból viszont a SOL fontos működési mérföldköveket ér...

Máig érezhető hatása van a Libra token botrányának a kriptopiacon

Egy amerikai bíró feloldotta a zárolást 57,6 millió USDC stablecoin felett, amely a februári Libra token botrányhoz kapcsolódott. Így Hayden Davis mémcoin-promóter és Ben Chow, a...

Banki vezetőkkel tart közös egyeztetést a Tether és a Circle

A vezető stablecoin-kibocsátók, a Tether és a Circle, várhatóan ezen a héten találkoznak. A megbeszélésre Dél-Korea legnagyobb bankjainak vezetőivel kerül sor, írja a helyi sajtó....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.