Vitalik Buterin megoldása az Ethereum tranzakciók anonimitására

Buterin „minimál mixer dizájnja” meghatározott mennyiségű ethereumot utalhatna egyik felhasználótól a másikhoz anélkül, hogy a kapocs látható legyen a láncon, ami azt jelentené, hogy a felhasználón számos címen keresztül teljesíthetnék tranzakcióikat.
A tranzakciók anonimitása továbbra is a blokklánc egyik legnagyobb problémája. Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója nemrég egy új ötlettel állt elő a probléma megoldására.

 „Meg kell tennünk az első lépést az adatvédelem irányába.” – mondta Buterin

Egy HackMD posztban írta le az úgy nevezett „minimál mixer dizájn” ötletét, mellyel adott összegű ethereumot lehetne egy felhasználótól a másiknak küldeni anélkül, hogy az látszódj a láncon, mely azt jelenti, hogy nem egyik tárcából kerülne a másikba az utalás, hanem több címen keresztül zajlana az utalás.

A rendszer alapját két okos szerződés adná: egy mixer és egy jeladó jegyzék. Ezekkel a szerződésekkel a felhasználók kiválaszthatnák, hogy anonimabbá szeretnék-e tenni tranzakcióikat vagy nem.
Buterin magyarázata szerint a rendszer még nagyon messze áll attól, hogy teljesen anonim legyen, mivel még a tárcádhoz köthetőek az utalások, melyek felfedhetik a kapcsolatot közted és a pénz között.
Azonban minél nagyobb az anonimity set annál nehezebb nyomon követni a tranzakciókat.
Buterin elmondta a CoinDesknek:

 „Az Anonymity set egy kriptográfiai kifejezés azokra a felhasználókra, akiktől egy bizonyos dolog származhatott.” Ha én például utalok neked egy ethert és nem tudod pontosan megmondai, hogy kitől származott, csak annyit, hogy valószínűleg (tőlem, Alíztól, Robitól vagy Károlytól) akkor az anyomity set értéke 4. Minél nagyobb, annál nehezebb lenyomozni.

Vitalik hozzátette, hogy ez a megoldás továbbra is rendelkezik a publikus főkönyv előnyeivel, de nem közli a pontos küldőt az anonimity setnek köszönhetően.
Buterin szerint a minimál mixer dizájn nem igényelné az Ethereum protokoll módosítását, a felhasználók okosszerződéseken keresztül használni tudnák és már ma ki engedélyezni lehetne az új szolgáltatást.
Buterin nemrég azt írta a Twitteren:

 „A Vitalik Buterin által javasolt ötlet valóban nagyon látványos, mivel nagyon egyszerű lenne bevezetni.”

https://twitter.com/VitalikButerin/status/1131297897901973505?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1131297897901973505&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.coinspeaker.com%2Fvitalik-buterin-solution-ethereum%2F
Eric Conner, a Gnosis blokkláncstartup termékkutatója kommentálta a dizájnt:

 „Nagy előnye, hogy egy megbízható titkosítási megoldást adna a felhasználók számára, ha igénylik. De a cég az lenne, hogy olyan megoldást találjunk, melyet könnyű lenne integrálni a jelenlegi tárcákba.”

Fontos megemlíteni, hogy ez a megoldás igényelne egy kisebb költséget is a felhasználóktól a többi Ethereum hálózati szolgáltatáshoz hasonlóan.
Egy másik lehetséges probléma a mixerrel kapcsolatban, hogy a törvényhozók szerint nem biztos, hogy ez az ötlet túlságosan legális lenne.
Korábban irtunk róla Interpol nemrég hasonló indokkal záratta be a Bestmixert, az egyik legjelentősebb mixer oldalt.
Forrás: coinspeaker.com
Kiemelt kép: tiendientu vietnam

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az intézményi lendület hajthatta 100 dollár közelébe a Quant árfolyamát

A Quant (QNT) árfolyama ismét az intézményi kriptosztorik középpontjába került: a token 100 dollár közelébe emelkedett, miután a The Clearing House a Quant technológiáját választotta...

Bitget-hackertámadás: észak-koreai szálat vizsgálnak

A Bitget vezérigazgatója szerint egyre több jel utal arra, hogy észak-koreai hackerek támadták meg a kriptotőzsde háttérrendszerét. A csütörtöki incidensben mintegy 351,6 millió dollárnyi digitális...

Közel 20 ezer BTC érkezett a Binance-re

A bitcoinpiac ismét egy olyan eladási hullámot tesztel, amely első pillantásra komoly veszélyt jelezhet, a vevők azonban egyelőre meglepően könnyedén felszívják a kínálatot. A bányászokhoz köthető...

Tokenizált betétekkel utaltak egymás között a brit bankok

Új korszak kezdődött a brit bankrendszerben: tokenizált betétekkel utaltak egymás között a bankok. A brit bankok most először mozgattak pénzt egymás között blokkláncon keresztül, tokenizált betétek...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.