Veszélyzónában az ether – a volatilitás a mélypont közelébe ért

A jelek szerint a második legnagyobb kapitalizációjú kriptopénz már csak arra lehet büszke, hogy ő a második a bitcoin után. A BTC-vel összehasonlítva a piaci volumene három havi mélyponton van, a Skew Market adatai szerint. Több más indikátorral együtt ez afelé mutat, hogy az ether veszélyes vizekre tévedhet.

Alacsony volatilitás – kevésbé vonzó befektetés

Valljuk be, a volatilitás az egy szükséges rossz, és a kriptopiac esetében megkerülhetetlen tényező.

A volatilitás utat nyit a magasabb kockázattűréssel bíró kereskedők számára, szép megtérüléssel kecsegtetve. Az alacsony volatilitás azt jelenti, a kereskedők és a befektetők egyszerűen nem érdeklődnek az adott eszköz iránt. Nem elég „izgalmas” nekik a játék.
A Skew Market piaci elemzőcég kimutatása alapján az ether három havi volatilitása a bitcoinnal összehasonlítva rosszul fest. Tulajdonképpen már majdnem minden idők legalacsonyabb értékén áll, a negatív rekord „már a sarkon van”.


Az ether idén mintegy 32 %-kal emelkedett, míg a BTC 160 %-nál jár. Ez rövid távon beindíthat egy eladási hullámot, és a befektetők átugranak a zöldebb gyertyákat produkáló vonatra.

Csökkenő hálózati aktivitás

Miközben a bitcoin az arany mellett a másik biztos menedékként kezd bekerülni a köztudatba, a közelgő gazdasági nehézségek árnyékában is elhanyagoltnak tűnik az Ethereum.
Az Etherscan explorer-szolgáltatás adatai is megerősítik mindezt. Az Ethereum blokkláncán a tranzakciók száma a 2017-es bikafutam előtti szintre csökkent.

A bányászat hashrátája szintén nagy ütést kapott, és idén február óta szinte alig emelkedett.

Technológiai zsákutca: Az ETH blokklánca szinte megtelt

A sajtóban korábban már napvilágot látott, hogy a hálózat kihasználtsága 90 % fölé emelkedett. Ennek megoldásaként a társalapító Vitalik Buterin a tranzakciós díjak növelését említette, hogy így a vállalati ügyfelek többet fizessenek a hálózat használatáért.
A The Star, az egyik kanadai mainstream hírszolgáltató által közölt interjúban Buterin elmondta:

„A skálázhatóság a szűk keresztmetszet, mivel a hálózat majdnem tele van. Ha te egy nagy ügyfél vagy, a csatlakozással nem egyszerűen a kapacitás-kihasználást tornázod feljebb, hanem egyben versenyt indítasz a tranzakciókért magukért.
A tranzakciók már most is drágák, és akár ötször ennyibe is kerülhetnek majd. Ez egyfajta elriasztás lehet, hogy ne akarjanak olyan sokan csatlakozni, de a skálázhatóság növelése sokat tud javítani a helyzeten.”

Samson Mow a Blockstream-től, aki már régóta az Ethereum nagy kritikusa, ki is használta az alkalmat, hogy megossza a véleményét.
Szerinte az Ethereum végzetét pont a saját növekedése fogja okozni, és technológiailag egy zsákutca a projekt.

A főnök kitalált valamit, de vajon működni fog?

Vitalik Buterin a Redditen fejtegette, hogyan lehetne kezelni ezt a gyötrő problémát.
Az egyik témában a Tether USDT tokenjének az Ethereumra gyakorolt hatásáról beszélgettek. Itt elmagyarázta, a közösségnek kampányt kellene szerveznie, hogy támogassák a gas-értékek növelését. Ez a drágítás csökkentené a hálózatra terhelődő nyomást.
Természetesen ez sem garantálja, hogy a piacon ennek bármi hatása lenne, de Vitalik állítása szerint „a nagy bányakopok (mining pool) oda szoktak figyelni a felhasználók szavára”, és ha a javaslat előnyös a rendszer számára, akkor támogatni fogják.
Vajon el tudja kerülni az Ethereum a végzetet?

Olvastad már? A bitcoin.com új kriptotőzsdét indít

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin mellett a Strategy részvények is visszaestek

A bitcoin nincs egyedül a piaci visszaeséssel – a Strategy részvénye, az MSTR is esett. Az MSTR, amely szorosan kapcsolódik Michael Saylor merész bitcoinstratégiájához, nemrég 395,67...

Egyszerű stratégiával állt elő a bitcoin egyik korai befektetője

Jeremie Davinci, a bitcoin OG és ismert YouTuber, aki még korán vásárolt BTC-t, hatalmasat nyert. Most egy egyszerű, megvalósítható stratégiával állt elő, ami segíthet a...

A közelgő altszezon előjelei: mi lesz a Binance stablecoin tartalékaival?

Timo Oinonen kriptoelemző szerint közeleghet a régóta várt altszezon. Ennek egyik fő jele a Binance-en felhalmozott hatalmas stablecoin-készlet. Oinonen rámutatott, hogy a Binance USDT és...

Vitalik Buterin javaslata az Ethereum biztonságának növelésére

Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin és az Ethereum Alapítvány kutatója, Toni Wahrstätter javaslatot tettek egy felső határra. Ez korlátozná, hogy egyetlen tranzakció mennyi gast használhat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.