Vannak, akik szerint a bitcoin árfolyamnövekedése katasztrófához vezetne

-

Chamath Palihapitiya szerint az embereknek a vagyonuk egy százalékát bitcoinban kellene tartaniuk, mivel ez az eszköz nem korrelál a pénzügyi piacokkal.
A Social Capital ügyvezetője, és egyben a Virgin Capital elnöki posztját is betöltő milliárdos úgy véli, a bitcoin egy olyan balesetbiztosításhoz hasonlít, amely a kormányok hibás pénzügyi döntései ellen véd.

Az Unchained Podcast számára adott interjújában Palihapitiya kifejtette, a munkabérből élőknek kifejezetten szükségük van valami bitcoinhoz hasonlóra, biztosítékként.
A vezető kriptopénz valójában fundamentálisan nem korrelál azokkal a következményekkel, amelyeket a szabályhozók hibás döntései okoznak.
A szakember arra világított rá, hogy amennyiben a BTC ára erős hegymenetbe kezdene, az azzal járna, vagy pont azért következne be, mert a világ pénzügyi rendszere rettenetes körülmények közé kerülne.
Ez pedig katasztrofális következményekkel járna mindenkire.

„Ha a bitcoin befektetésed bejönne, az egy kataklizmával érne fel a világ számára. Jelentős következményekkel járna mindenkire, mindenkire, akit mi is ismerünk, és akikkel törődünk, és akik viszont nem szálltak be a bitcoinba. Szóval ez olyan, hogy talán nem is akarja az ember, hogy megtörténjen.”

Kell valami biztosíték

Palihapitiya még 2010-ben kezdett el bitcoinnal foglalkozni, amikor is egymillió coint vásárolt mindössze 80 dollárért. Ez dollármilliárdos nagyságrendű összeget jelentett a 2017-es bikapiac csúcsán.
Nem csoda, ha a milliárdos úgy véli, a másod- és a harmadvonalbeli kriptókkal ellentétben a BTC az egyike azoknak az aszimmetrikus eszközöknek, amelyek kis befektetéssel is hatalmas hasznot hajthatnak.

„Biztosnak kell lenned abban, hogy egy kis összegű befektetés is meg tud védeni a bajoktól. Elsősorban arra gondolok, hogy egy dollárnyi befektetéssel jutsz 1000 dollár hozamhoz. Ezért kellene szerintem a portfóliók 1%-ának bitcoinban lennie. A nap végére oda jutunk, hogy minden más eszközosztály, részvény, árucikk, ingatlan, mind a jogi keretrendszertől függnek. Hozzá vannak kapcsolva a pénzügyi piacokhoz, azokat pedig a kormányok alakítják, és látjuk, hogy manapság hogyan teszik ezt.”

A milliárdos természetesen már spekulált a jövőbeni árfolyamokról is, és arra jutott, hogy a BTC a jövőben elérheti a több millió dolláros árat. Vagy a nullát.

Olvastad már? Szerezz 25 dollárt – ajándék a Kriptoworld és az OKEx csapatától

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Egy újabb Bitcoin feleződés utáni előrejelzés

Elérkezett végre a D-nap - a Bitcoin (BTC) 2024-es feleződése. Az izgalom ellenére azonban a várva várt esemény két táborra osztotta a közönséget - Azokra,...

A Bitcoin felezési árfolyam előrejelzése

Prémium A Bitcoin (BTC) most egy kritikus ponton van, hiszen már csak néhány óra van hátra a várva várt 4. feleződésig. Az IntoTheBlock adatai szerint azonban a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!