Újra megnyitotta a korábban feltört igénybejelentő oldalát az FTX tőzsde

A hétvégén az FTX kárigényeinek kezelését végző Kroll rendszerét újraindították, miután korábban feltörték, és ennek során különböző adatokat szereztek meg.

A tőzsde hivatalos közleménye alapján ezek nem számítanak érzékeny személyes adatnak, a jelszavak és a felhasználói pénzek továbbra is védve vannak.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az esetet követően a tőzsde hamar újranyitotta a portált, és arra bíztatta a felhasználókat, hogy alkalmazzanak fokozottabb biztonsági intézkedéseket, és ugyanígy tett a tőzsde is.

Az FTX elmondta, a felhasználók mostantól be tudnak lépni a fiókjaikba, és benyújthatják a kárigényt a tőzsde tárcáiban tartott kriptopénzeik után, amelyeket a tavaly novemberi csődjelentés előtt birtokoltak.

Az igénylő portál nem csak a tőzsdéhez használható, hanem bárki be tud lépni rajta keresztül, aki felhasználói fiókkal rendelkezett az FTX, az FTX US, a Blockfolio, az FTX EU, az FTX Japan, és a Liquid platformján.

Szeptember első dekádjára a sajtóhírek alapján több, mint 36 ezer felhasználó nyújtott be kárigényt, összesen 16 milliárd dollár értékben.

De nem csak a felhasználók közül kerültek ki károsultak, akik vissza akarják kapni a pénzüket, nagyjából 2300 igénylést adtak le különböző vállalatok, szervezetek, többek között a Genesis, a Celsius, és a Voyager. Ezek összesített értéke eléri a 65 milliárd dollárt.

Az FTX elmondta, hogy a Kroll feltörése után előzetes óvatosságból döntöttek úgy, hogy inaktiválják az oldalt, és további biztonsági intézkedéseket vezetnek be, a tőzsde rendszerei közvetlenül nem voltak érintettek a támadásban.

A portál ellen ráadásul a közelmúltban számtalan kritika született, a különböző problémák miatt, amelyeket a felhasználók tapasztaltak.

Augusztus 27-én jelentette be a tőzsde, hogy a Kroll rendszerét kibertámadás érte, ők pedig válaszul befagyasztották az esetlegesen érintett fiókokat.

Az igénybejelentő portál júliusban indult el, de egy órán belül le is állt akkor, egyelőre ismeretlen okból.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A bíróság szeptemberben bocsátott ki egy rendelkezést, amely lehetővé teszi, hogy az FTX heti bontásban értékesítse a kriptopénzeit, szigorú körülmények mellett.

Az első héten 50 millió dolláros keretet kaptak, ezután pedig heti 100 millió dollárra növelték az értékesíthető kriptók összegét.

Másik jelentős korlátozás, hogy tilos eladniuk a BTC és ETH-készleteiket, valamint néhány más, meg nem nevezett tokent.

Ha ilyen tokenekből akarnak eladni, akkor azt előzetesen engedélyeztetni kell, és 10 nappal az értékesítés előtt bejelenteni a csődeljárásban részt vevő bizottságoknak.


Olvastad már? A Bitcoin (BTC) meghaladja a Visa tranzakciós volumenét

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Több tízmillió dollár tűnt el Ledger-tárcákból

Alig néhány nap alatt több tízmillió dollárnyi kriptovaluta tűnt el olyan Ledger-tárcákból, amelyeket egy hivatalos délkelet-ázsiai viszonteladón keresztül vásároltak. A gyártó vizsgálatot indított, miközben a blokkláncadatok...

A 90 dolláros szintet teszteli a WTI olaj árfolyama

A 90 dolláros lélektani határhoz sodródott a WTI, miután Donald Trump orosz dízelről szóló megállapodása újabb eladói hullámot indított el az energiapiacon. A pénteki visszapattanás ellenére...

A Cardano árfolyama esik, miközben nő a hálózati aktivitás

Az ada árfolyama a hét közepén még a kriptopiac egyik legerősebb szereplője volt, majd néhány nap alatt két számjegyű esést szenvedett el. A Cardano hálózata...

Az ESMA három hónapot ad a nem-MiCA stablecoinoknak

Az európai kriptocégeknek határidőt szabtak a nem-MiCA-kompatibilis stablecoinokra. Az európai értékpapír-piaci felügyelet, az ESMA csütörtökön közölte, hogy a nemzeti hatóságoknak legkésőbb 2027. január 8-ig rendezniük...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.