Újra erőre kapott a Bybit a kriptopiacon

Februárban hatalmas sokk érte a kriptovilágot, mikor a Bybit, az egyik legismertebb tőzsde, egy 1,4 milliárd dolláros hackertámadás áldozata lett.

Többek között liquid-stakelt Ethereum, Mantle Staked ETH és más kriptopénzek tűntek el szinte nyomtalanul. A piac azonnal pánikba esett, a bizalom gyakorlatilag megszűnt.

Emlékszünk még arra a napra, igaz? De a Bybit nem adta fel, és mára visszaküzdötte magát a csúcs közelébe.

Újjáépítés

Ha előreugrunk a jelenbe, láthatjuk, hogy a Bybit már több, mint 7%-os részesedést szerzett vissza a kriptopiacon, miután a támadás után egészen 4%-ra esett vissza. Hogyan sikerült ez? Kitartással, átláthatósággal és profi válságkezeléssel.

bybit
Forrás: Block Scholes

A spot kereskedési forgalom újra erősödik, ami azt mutatja, még a legnagyobb vihar után is van visszaút, ha megvan hozzá az elszántság és a tudás.

Érdekesség, hogy a támadás nem egy szokványos kibertámadás volt. A blokklánc-nyomozók szerint az észak-koreai Lazarus Group állhat mögötte, az a hírhedt hackerbanda, amely évek óta rettegésben tartja a kriptoszektort.

Az is kiderült, hogy miután Észak-Korea egy ideig más célokra, például az ukrajnai háború támogatására csoportosította át erőforrásait, a Lazarus újult erővel tért vissza, és lecsapott a Bybitre.

Pénzmosás gyorsan

És ami még durvább, mindössze 10 nap kellett nekik ahhoz, hogy a lopott pénz nagy részét átmossák a THORChain rendszerén keresztül. Ügyes húzás? Talán.

De nem tökéletes, mert a blokklánc-szakértők így is visszakövették a lopott vagyon körülbelül 89%-át. Úgyhogy bár a Lazarus profi a maga nemében, még ők sem sérthetetlenek vagy láthatatlanok.

Ami pedig a Bybitet illeti, ők sem ültek tétlenül a támadás után. Komoly biztonsági frissítéseket vezettek be, és egy átlátható helyreállítási tervvel álltak elő, ami valóban figyelemre méltó.

Az irányításuk alatt álló vagyon 77%-át sikerült helyreállítaniuk, ráadásul a legnépszerűbb kereskedési párokon növelték a likviditást, ezzel felülmúlva az iparági átlagokat.

És hogy mit jelent ez számokban? Egy hónappal ezelőtt két nap alatt 40 milliárd dolláros kereskedési volument produkáltak.

Sötét dzsungel

A történet tanulsága egyértelmű, a Bybit válságkezelése példás. Bár az eset rámutat arra, hogy még a legnagyobb szereplők is sebezhetőek a kibertámadásokkal szemben, azt is bizonyítja, hogy egy jó stratégiával és kitartással a legnagyobb katasztrófából is lehet sikertörténetet írni.

A Bybit tehát újra talpra állt, a Lazarus csoport továbbra is fenyegetést jelent, és a kriptopiac továbbra is vad és kiszámíthatatlan. Maradjatok éberek, ez a dzsungel sötét, és nem való a gyengéknek.

Olvastad már? Az argentin törvényhozók megszavazták a Milei elleni vizsgálat megindítását – hírösszefoglaló

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.