Újabb adag bitcoint akar vásárolni a MicroStrategy

Az előző negyedévben a MicroStrategy 34 millió dollár értékben adott el bitcoint, hogy a veszteségeket le tudják írni az adójukból.

A 2022-es év papíron nagy mínuszt hozott nekik, de egyértelművé tették, hogy nem kívánnak leállni a vásárlással.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A február másodikán kiadott jelentésükből kiderül, hogy a MicroStrategy 1,3 milliárd dolláros veszteségben van a megvásárolt bitcoinját illetően, de ez nem realizált, hiszen nem adnak el belőle.

Andrew Kang, a cég pénzügyi vezetője szerint a terveik nem változtak.

„Figyelembe véve a bitcoin jelenlegi volatilitását, kihasználhatjuk a helyzet nyújtotta előnyöket, hiszen a hosszú távú bitcoin-stratégiánk nem változott, venni akarunk.”

Michael Saylor, a vállalat alapítója elmondta, a cég részvényeinek az értékelésénél számos tényezőt vesznek figyelembe, de a legjelentősebb faktornak a BTC piaci teljesítménye számít.

A MicroStrategy 2020 augusztusában hozta nyilvánosságra, hogy bitcoin vásároltak, és a cég papírjai azóta túlteljesítették a BTC eredményeit is.

MicroStrategy
Forrás: MicroStrategy

A részvényárfolyamok az azóta eltelt időben 117%-kal növekedtek, a BTC árfolyama pedig 98% pluszban jár az akkori árhoz viszonyítva.

A befektetők számára a jelenlegi egyetlen biztos menedéknek a bitcoin számít. Ez az egyetlen, mindenhol elismert digitális árucikk, és ha befektető vagy, ez számít az egyetlen tényleges menekülőeszköznek.”

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Kang elmondta, a MicroStrategy 132500 bitcoinnal rendelkezik, nagyjából 1,84 milliárd dollár értékben.

14890 BTC közvetlenül a cég tárcáiban van, a többi coin pedig a leányvállalatuk, a MacroStrategy kezelésében.

2022 végén a tulajdonukban lévő készlet egy részét eladták, 704 BTC-t értékesítettek.

Kang elmondta, ezzel a lépéssel 34 millió dollárt tudtak veszteségként leírni az adójukból.

Emellett viszont vásároltak is, és a negyedév során összesen 2500-zal növelték a bitcoin-készletüket.

A cég negyedik negyedéves bevétele 132,6 milliárd lett, ez némileg magasabb a Wall Street előzetes becsléseinél, és a részvényárfolyamok 4%-ot estek, köszönhetően a részvényenkénti körülbelül 22 dolláros veszteségnek.


Olvastad már? Bemutatkozik a CoinCharlie, a magyar kriptovaluta-váltó

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Kripto Kritik

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Tokenizált arany: amikor nem a bitcoin lesz a digitális arany, hanem… maga az arany

A bitcoin a digitális arany. Legalábbis eddig az volt, csakhogy most itt van a tokenizált arany, amelyik digitális, és hát tényleg arany. A történet persze...

A Bitcoin ATM-ek ötven árnyalata

A digitális pénznek is kell egy fizikai pont, egy hely, ahol interakcióba lehet lépni vele. Az egyik ilyen pont a bitcoin ATM, és az erről...

A SpaceX IPO elszívhatja a pénzt a kriptopiactól?

A pénzzel az a baj, hogy előbb-utóbb elfogy, és ez a befektetők pénzére is igaz. Ha a piac előtt egyszerre jelenik meg a valaha volt...

Újabb lehetséges merényletkísérlet történt Trump ellen egy kriptokonferencia után

Donald Trump április 25-én előbb egy zárt körű kriptokonferencián vett részt Mar-a-Lagón, de este egy gálavacsoráról lövések miatt kellett evakuálni. Ez az eseménysorozat összefoglal mindent,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.