Új orosz kriptojacker szoftverre figyelmeztet a McAfee

A McAfee internetes biztonsági szolgáltató és kutatólabor új malwaret vett nyilvántartásba, amely a felhasználók tudta nélkül használja eszközüket Monero bányászatára – olvasható egy november 12-i blogbejegyzésükben.

Olvastad már? A kriptovaluta-kereskedők és az adófizetés

A „WebCobra” nevezetű, orosz eredetű rosszindulatú szoftver letölti két bányászkliens valamelyikét, majd a fertőzött gép erőforrásait kriptovaluta bányászatára használja.

A többi kriptojacker malwarehez hasonlóan a WebCobra is szinte észrevétlenül fut a háttérben, a McAfee szakértői szerint működésének egyetlen nyoma a fertőzött eszköz felhasználó szemszögéből tapasztalható teljesítménycsökkenése.

Forrás: wikimedia.com

 

„A bányászszoftver felismerése igen nehézkes. Működésének egyetlen jele a fertőzött gép teljesítményének romlása.” – írják a kutatók, hozzátéve:

„Ahogy a malware egyre csak növeli a fogyasztást, a gép fokozatosan lassul, rengeteg fejfájást, és meglepően magas összegű számlákat hagyva az eszköz tulajdonosának.”

Ahogy a Cointelegraph korábban is megírta, az ilyen típusú rosszindulatú szoftverek száma 2018-ban közel 500 százalékkal emelkedett, a közösség tulajdonképpen járványra figyelmeztet. Az anonimitást és magánszférát megcélzó Monero kriptovaluta pedig közkedvelt eszköze az ilyen malwareknek.

 

 

Múlt hónapban a Google már bejelentette, hogy az illegális kriptovaluta bányászat elkerülése érdekében eltávolítja az összes olyan bővítményt a Chrome webáruházból, amely tisztázatlan célú kódra, programra hivatkozó részletet tartalmaz forrásában

 

Forrás: cointelegraph.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin: véget ért a medvepiac vagy csak visszapattanás történt?

A bitcoin augusztus végi fordulata sok befektetőt meggyőzött arról, hogy véget érhetett a kriptopiac medvepiaca. A Fidelity Digital Assets szerint azonban a rali önmagában még...

Új korszak kezdődhet az amerikai kriptobankoknál: zöld utat kapott a Revolut és az OpenReserve

Az Egyesült Államok bankfelügyelete egyszerre engedett közelebb két, eltérő háttérrel rendelkező digitális pénzügyi szereplőt a banki piachoz. Az Office of the Comptroller of the Currency,...

Lejár az ausztrál kriptocégek licenckérelmi határideje

Lejár az ausztrál kriptocégek türelmi ideje: szeptember 30-ig kell beadni a licenckérelmeket. Az ausztrál kriptopiac szereplői számára szeptember 30. nem egyszerű adminisztratív határidő, hanem a szabályozási...

Elveszett bitcoin: néha nincs mit visszaszerezni

A kriptovaluta nem mindig akkor tűnik el, amikor valaki elveszíti a pénztárcáját. Néha csak a hozzáférés veszett el – máskor viszont a milliókról szóló történet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.