Eljött a változás. Míg 2017-ben a haszoncélú tokeneké volt a főszerep, addig 2018 az értékpapírtokenek éve volt. Többről van szó, mint egy jelentéstani változástól; ez azt jelenti, hogy sokkal több tőke fog intézményi részről beáramolni, mint a lakosságtól.

 

Olvastad már? A CoD hozta össze a hackereket

Intézmények részéről is inkább a nagyvállalatok fognak az iparba fektetni. A vállalkozások már nem azt keresik, hogy kerülhetnék meg a korlátozásokat, ehelyett a szabályozói biztonságra törekednek.

Nem tartott sokáig.

Az SEC vezetésével egyre nőttek a szabályozások, az intézmények pedig felismerték, hogy mennyi nehézséggel néznek szembe a kriptopénzek, ha a hagyományos pénzügyi piacokon való alkalmazásról van szó.

Mindez oda vezetett, hogy a 2017-ben kinyílt ablak mostanra bezárult. Ezzel összefüggésben a befektetési pénzek igencsak megcsappantak az utóbbi hónapban.

Mindezeken felül egy nemrég megjelent tanulmány kimutatta, hogy több 2017-ben lefolytatott ICO csaló jellegű volt, a mögöttes termék vagy szolgáltatás soha nem került bevezetésre, az eladott tokenekkel pedig nem lehetett kereskedni. Néhány ezen vállalatok közül nagyon rövid életű volt. Ezek a tapasztalatok gyors csökkenést eredményeztek a kockázatos ICO-kba történő befektetések terén, főleg az élesen lecsökkent hozamok fényében.

A befektetési piac azonban soha nem alszik. Azok a tehetséges vállalkozók, akik felismerték a blokklánc világát, illetve azt a rengeteg előnyt, amelyet ez a technológia képvisel, az ipar más lehetőségei felé fordultak: ezek az értékpapírtokenek.

A logika egyszerű: Ahelyett, hogy egy összetett üzleti modellt hoznánk létre egy olyan valutával, amely valamilyen terméket vagy szolgáltatást képvisel (és különböző definíciókkal megpróbálni kikerülni az érvényes szabályozásokat), létrehozták az értékpapíroknak megfelelő értékpapírtokeneket. Mint olyan, a token az értékpapír-szabályozások jogköre alá tartozik, és ennek megfelelően történik a kibocsátása is.

Hasonló, de nem ugyanaz

Mi a különbség hát az értékpapírtoken-kibocsátás (STO) és a részvénykibocsátás (IPO) között? Nos, látszólag jelentéktelen mind a tokenhez kapcsolódó jogok, mind pedig az érintett piacok tekintetében.

Az értékpapírtokenek számos jogot biztosíthatnak, mint például a tulajdonjog, a bevételből történő részesedés, a szavazati jog, hitelezési lehetőség. Egy lehetséges érdekesebb felhasználási forma a részleges tulajdonlás.

A cél az, hogy a tárgyi vagy immateriális javak jogait értékesíthető egységekké bontsák.

Vegyünk például egy ingatlant vagy egy értékes műalkotást. A tulajdonjogot több befektető között osztják szét, akik a jövőbeli hozamokat ez alapján kaphatják. Ez eddig úgy hangzik, mint egy részvény, azonban számos különbség van.

Először is, egy részvény piaci teljesítménye az egész cégtől függ , amely más üzleti tevékenységet is végezhet, míg értékpapírtoken alkalmazásával, külső beavatkozás nélkül, okos szerződés segítségével köthetjük az egyes megvásárolható jogokat az egyes tevékenységekhez.

Másodsorban a tokenek nagyobb likviditást biztosítanak, hiszen más érmékre válthatóak. A befektetők így folyamatosan frissíthetik portfóliójukat, hogy az teljesen megfeleljen igényeiknek.

Az ilyen tokenek másik nagy előnye a kereskedési felület. Az értékpapírpiachoz képest a különböző, folyamatosan terjedő érmeváltók földrajzi korlátok nélkül teszik lehetővé az egyes tokenek kereskedelmét. Egész nap működnek, kevesebb közvetítőt és azonnali hitelesítést alkalmaznak.

A tranzakciók hitelesítésének, rögzítésének és elszámolásának, valamint a blokklánc-technológiának és az intelligens szerződéseknek köszönhetően egyik fél számára sem lehet kérdéses az adott ügylet érvényessége.

A technológiák segítségével szintén meg van oldva az egyes jogosultságok nyilvántartása az eladó és vevő, illetve bármilyen harmadik fél között is. Egyesek alacsonyabb költségekre, ezáltal a jelenlegi értékpapír-kereskedelemnél hatékonyabb működésre számítanak.

Létező törvények szerint működni

Jól hangzik nem? Akkor miért nem kereskedik mindenki ilyen módon? Például azért, mert egy ilyen token kibocsátásához annak meg kell felelnie a meglévő értékpapír-szabályozási rendszer által felállított követelményeknek. Ez azt jelenti, hogy az árusításnak törvényben meghatározott módon kell történnie.

Ebben a szférában mindenki az USA által meghatározott szabályrendszert követi, amely rengeteg módozatot vázol fel (például: REG CF, REG D, REG A+). Mindegyik különböző feltételeket szab, de amelyik termék teljesíti ezeket, az mentesül az általában kiszabott kötelezettségek egy része alól.

A második akadály kissé technikainak tűnhet, de jól mutatja milyen irányban szorul még fejlődésre ez a szektor. A tokenek megfelelő minőségű kereskedelméhez megbízható tőzsdék szükségesek. Az utóbbi hónapokban már több váltó is belekezdett szolgáltatásának megfeleltetésébe az egyes szabályozásoknak megfelelően.

A végleges működés részletei még nem teljesen világosak, de az egyes irányok már jól azonosíthatóak.

Nem minden tokennel lehet az ilyen váltókon kereskedni. Kizárólag azok kerülhetnek listázásra, amelyek megfelelnek a kibocsátási szabályoknak. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi pár évben feltűnő, használhatósági célú tokenek például nem jelenhetnek meg ezeken a platformokon.

Ezen felül a tőzsdékre vonatkozó kereskedési szabályoknak is meg kell majd felelni: biztosítani kell, hogy a befektetők megbízható képet kapjanak a befektetés alapjául szolgáló üzleti tevékenységről. Végezetül pedig, a hagyományos értékpapírtörvények, mint például a tisztességes kereskedelem, bennfentes információk, piaci manipuláció, ezekre a tokenekre is teljes mértékben érvényesek lesznek.

A következő hónapokban világossá válhat, hogy az értékpapírtokenek számítanak-e a kriptoszféra új, nagy durranásának. Mindenesetre kereskedelmük biztosan sokkal biztonságosabb, mint a közismertebb haszon célzatú érméké, illetve a hagyományos és intézményi befektetések (ahol az igazán nagy pénzek mozognak) a jövőben talán ilyen megoldásokon keresztül is működhetnek majd.

Azok a vállalkozók, akik ki tudják használni az új lehetőség előnyeit, meg tudnak felelni a szabályozásoknak és alkalmazkodnak a piaci igényekhez, jelentős üzleti előnyökre tehetnek szert.

 

Forrás: bravenewcoin.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!