Trump korábbi tanácsadója szerint a „bitcoin a 2000-es évek Amazonja”

Anthony Scaramucci, a SkyBridge Capital alapítója szerint a bitcoin árfolyama többféleképpen is elérheti a 400.000 dollárt. A Fehér Ház korábbi kommunikációs igazgatója január 4-en a „The What Bitcoin Did” podcastban beszélt a kriptovalutáról.

„Szerintem a bitcoin olyan, mint az Amazon a 2000-es évek elején. Ott van, nyerő dolog, de még mindig gyerekcipőben jár. Ha 97-ben vagy 02-ben ránéztél az Amazon részvényárfolyamára, akkor úgy tűnt, mintha már lemaradtál volna róla. Majd az egész egy kis részvényből egy hatalmas vállalattá alakult.”
Mióta az árfolyam 400 dollárról egészen 27.000 dollárig ment, sokan mondták, hogy már késő beszállni.

„Erre az a válaszom, hogy nem, igazából még nagyon korai lenne. Ennek oka, hogy még mindig nem teljesen elfogadott, továbbra is nehezebb vásárolni belőle, mint egy részvényt vagy ETF-et, és még nincs rá megfelelő szabályozás. Tetszik, ahol tartunk, úgy gondolom, hogy kereszteződéshez értünk.”

https://twitter.com/Scaramucci/status/1348642236607721473?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1348642236607721473%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fdecrypt.co%2F53747%2Fbitcoin-is-amazon-in-early-2000s-says-former-trump-advisor
Scarmucci elmondta, hogy Jeff Bezos cége „már biztosan nem fog nulláig zuhanni”, ahogyan a bitcoin sem. Még ha valaki 5 dolláros árfolyamon vásárolt 15.000 bitcoint (vagy 10.000 bitcoinnal fizetett ki pár pizzát), még akkor is az elterjedés második fázisában vagyunk.

„És, ha a Fidelity, Vanguard, MassMutual, Ray Dalio 1%-kal beszáll, akkor 300.000-400.000 dollárig mehet az árfolyam.”

Továbbá, már „átléptük a bitcoin kritikus tömegét”, és idővel szabályozni fogják, akár azért, mert a bitcoin átveheti az amerikai dollár vezető szerepét. Ez további volatilitáshoz vezethet, de ez nem jelent kockázatot.

„A volatilitás teljen más, mint a kockázat. A volatilitás teljesen elfogadható ha türelmes vagy és érted az alapokat. Ha 23 évig Amazon-tulajdonos voltál és elfogadtad az 50%-os eséseket, de tisztában voltál a cég alapjaival, akkor nem ért kockázat.”

„Nem látom, hogy a kormány ki tudná lőni a bitcoint. Ez már egy élő organizmus a digitális világban. És ez így is marad, függetlenül attól, hogy tetszik-e a kormánynak vagy sem.”

Olvastad már? Viharos éjszakán vagyunk túl, napsütésre vár a kriptovilág

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Vádak és csalások: John Deaton pert indít a Linqto ellen

A népszerű XRP-ügyvéd, John Deaton csoportos keresetet nyújtott be William Sarris ellen. A Linqto alapítóját és volt vezérigazgatóját csalással vádolja. A július 9-én benyújtott kereset szerint...

Nem a Microsoft és nem is az Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata

A kaliforniai székhelyű chipgyártó, az Nvidia (Nasdaq: NVDA) szerdán történelmet írt. Ő lett az első vállalat, amelynek piaci értéke elérte a 4 billió dollárt. Az...

Fél óra alatt közel egymillió NFT-t adott el Snoop Dogg

Az amerikai rapper, Snoop Dogg szerdán 30 perc alatt eladott közel egymillió non-fungible tokent (NFT) a Telegramon. Ezzel látszólag cáfolta azt a nézetet, hogy az NFT-ipar...

Szárnyal a kripto piac, és vele együtt a SUBBD előértékesítése is

Vendégbejegyzés A kriptovaluta piac ismét belendült, amit elsősorban a Bitcoin legújabb csúcsa váltott ki. A világ legnagyobb kriptovalutája július 9-én néhány tőzsdén 115 ezer dollár fölé...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.