Tovább zakatol a defi, a 2020-as hájp után sincs megállás

A decentralizált pénzügyi tokenek piaci összértéke a mai nap során meghaladta a 45 milliárd dollárt a CoinGecko független kripto-adataggregátor adatai szerint.

A piaci kapitalizáció egy eszköz aktuális ára megszorozva annak aktuális készletével. Ez a mérőszám lehetővé teszi, hogy különféle tokeneket hasonlíthassunk össze, hiszen azok készletüket tekintve nagyon eltérők lehetnek.

Más szavakkal tehát arról van szó, hogy a defitokenek összesített értéke 45,5 milliárd dollárt tesz ki a cikk írásakor.
„A defitokenek teljes piaci kapitalizációja 2020-ban 2 milliárd dollár volt. 2021-ben már 43 milliárd” – tweetelte a CoinGecko tegnap.


A defiökoszisztéma tehát mindössze egyetlen nap leforgása alatt további 2 milliárd dollárral gyarapodott piaci kapitalizációját tekintve. Ugyanezen időszak alatt a defitokenek kereskedési volumene 12 milliárd dollárnál is több volt.
Az elmúlt hét során például több defitoken produkált jelentős árfolyamnövekedést, amely nagyban hozzájárult ehhez a szép teljesítményhez.
A 10 legnagyobb eszköz közül a Uniswap és az AAVE hozott komolyabb profitokat befektetőinek, mindkettőjük nagyjából 40%-ot gyarapodott az elmúlt hét nap során a CoinGecko szerint.
Más coinok még ennél is gyorsabban nőttek – a DODO és AlphaFinance például mindketten megduplázták értéküket ugyanezen időszak alatt.
Ahogy arról korábban a Kriptoworld is beszámolt, az Ethereumra épülő decentralizált pénzügyi szektor valósággal felrobbant 2020 derekán, amelynek következtében az óév elején még csak 700 millió dollárnyi defiszerződésben zárolt érték december 31-re már 15 milliárd dollárt tett ki.
Ez akkora mennyiségű kriptopénz, amennyit a különféle defiprotokollok használtak kölcsönadásra és kölcsönzésre. Most pedig nagyon úgy néz ki, hogy a gyorsan lecsengett 2017-es ICO-hájppal ellentétben a defik piaca 2021 során is szép eredményeket produkálhat majd.
Csak január során a defiplatformokon zárolt összérték már most 11 milliárd dollárral növekedett, amellyel így már több mint 26,2 milliárd dollárt tesz ki ez az ágazat is a DeFi Pulse adatai szerint.
A CoinGecko adatai mindenesetre azt mutatják, hogy a defitokenek összesített értéke jelenleg még csak egy kis részét (kicsit pontosabban a 4,6%-át) teszi ki a kriptopénzek teljes piaci kapitalizációjának – amely most konkrétan az 1 billió dollár körül mozgolódik.

Ha azonban figyelembe vesszük a defik kissé kaotikus természetét (és azt, hogy az ágazatban nem ritkák a hackertámadások sem), akkor joggal jelenthetjük ki azt, hogy egyes felhasználók szkeptikusan tekintenek az ökoszisztémára – de még így is elismerik, hogy rengeteg tér van még arra, hogy ez – a sokak által csak lufinak nevezett – valami tovább növekedhessen.
https://twitter.com/CryptoMessiah/status/1353473851896823809?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1353473851896823809%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fdecrypt.co%2F55272%2Fdefi-market-cap-reaches-45-billion-as-token-prices-shoot-up

„A defik dominanciája… Nézd, milyen korán van még… 4,5%. Nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy közel lennénk a lufi csúcsához” – írta a CryptoMessiah nevű Twitter-felhasználó.

Figyelembe véve azt a tempót, amellyel a defipaicok növekednek, nos, valóban egy igencsak mély benyomást keltő lufival van dolgunk.

Olvastad már? Michael Saylor szerint több ezer amerikai vezérigazgató kíváncsi a bitcoinra

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.