Törökország pénzügyminisztere az ICO-kal támasztaná fel a gazdaságot

Ha hihetünk a török állami médiának, Berat Albayrak, az ország pénzügyminisztere azt javasolta, hogy vizsgálják meg az ICO-k jelenleg szabályozatlan világát a gazdaság fellendítésének lehetséges módjaként.

Az angol nyelvű tudósítások egyelőre nem írnak készülőben lévő államilag támogatott kriptográfiai termékekről, inkább kiemelik, hogy az ország felköti a gatyát, és feltámasztja az elértéktelenedett lírát.

A pénzügyminiszter új gazdasági programja

A száz éves török állami média, az Anadolu Agency a héten tette közzé a pénzügyminiszter új gazdasági programjának részletes leírását. Berat Albayrak szerint ezzel az ország gazdasága év végéig 3,8 százalékkal növekedhet.

„Az új gazdasági program keretében létrejött a Pénzügyi Transzformációs és Változási Hivatal” – jegyezte meg Mr. Albayrak. „Minden szükséges politikai és gazdasági intézkedést bevetünk a gazdasági kihívások leküzdésének érdekében.

A következő évben és 2020-ban inkább stabilizációs jellegre számítunk, 2019-ben a növekedés 2,3 százalékos lehet.”

Forrás: news.bitcoin.com
                                                                                          Berat Albayrak

Rengeteg különböző előrejelzés és konklúzió olvasható ezzel kapcsolatban jelenleg. Recep Tayyip Erdogan és amerikai társa, Trump diplomáciai harcot folytattak egy amerikai vallási vezető sorsa felett. A török líra értéke két számjegyűre csökkent, és ijesztően alacsony értéken állapodott meg, ami inflációhoz vezetett.

Albayrak miniszter folytatta: „Fő célunk a stabilizációs folyamat állami támogatása.” Az Anadolu ügynökség jelentésében az áll, hogy „az új gazdasági középtávú program (MTP) szerint Törökország jelenleg 1,9 százalékos költségvetési deficit/bruttó hazai termék (GDP) arányra törekszik, amelyet 2021-ben 1,7-re tervez csökkenteni.”

ICO szimpatizáns pénzügyminiszter

Az ország egyértelműen jó gazdasági hírekre, merész új tervekre vágyott politikai vezetőitől. Ezen a ponton számolt be a Koin Bülteni török kriptohíroldal szerkesztője, Emre Konakci arról, hogy a pénzügyminiszter az ICO jellegű érmekibocsátást, mint lehetséges gazdasági innovációt vázolta fel a helyreállítási program részeként.

Érdekes módon angol nyelvű híroldalak nem számoltak be ilyen információkról, pedig bizonyosan jól tájékozódnak. Ennek ellenére a török kriptomédia továbbra is azt állítja, hogy a 34 oldalas gazdasági fellendülésről szóló jelentés, amely az új gazdasági programot tartalmazza, ”magában foglalja az ICO-kat, amelyek szorosan kapcsolódnak a kriptopénzek világához”.

Konacki maga is figyelemre méltó tényezőnek nevezte őket. Egy kormány esetében az ICO-k támogatása vagy határozott ellenzése (attól függően, hogy ki készíti a kormány viselkedéséről szóló elemzést) jelentheti a futurisztikus gondolkodást vagy akár a kétségbeesést is.

A dokumentum egy google fordításban olvasható csak angol nyelven: „A modern, új generációs finanszírozási módszerek, mint az ICO és az IPCO a digitális átalakítás és különböző innovatív projektek támogatása révén bővülnek.” Most ennek a rendszernek kidolgozása kövektezik, a szakértők pedig már spekulálnak.

Az ICO-k megkönnyítenék a kisebb befektetők belépését a piacra, így tulajdonképpen valamiféle befektetési nyilatkozatnak számítanának. Ebben a formában nem lennének KYC, AML és nem akkreditált befektetői akadályok azok számára akik egy-egy ICO-hoz szeretnének csatlakozni, és ez kétségtelenül hozzájárul ezek felemelkedéséhez.

Különböző tanulmányok szerint azonban az ICO-k csaló tevékenysége példátlan a pénzügyi világban. Eddig az egyetlen kormány, amely államilag kriptovalutákkal történő kísérletezésbe bocsátkozott Venezuela volt.

 

Forrás: news.bitcoin.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod! 

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.