Tony Hawk deszkapályát nyit a Sandbox metaverzumában

Tony Hawk a világ legismertebb gördeszkásának számít, és úgy tervezi, hogy felépít egy deszkaparkot a metaverzumban.
Ehhez együttműködésbe kezdett a Sandbox és az Autograph csapatával, és saját gördeszkákat is ki fog bocsátani NFT-ként. Ezek majd használhatók is lesznek a Sandbox világában.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az Autograph alapításában Tom Brady is részt vett, hogy karrierjének híres momentumait NFT formájában örökíthessék meg, ezek a tokenek pedig szintén szerepet kapnak a Sandbox metaverzumában.
Hawk esetében nem a deszkapark az első megmozdulás a web3 terén, korábban is közreműködött már több kollekció létrehozásában, ráadásul ezek között olyan is van, amely valódi, fizikai gördeszkával lett összekapcsolva.

„Mindig is rajongtam az új technológiákért, az első videójátékokért, vagy éppen az első olyan számítógépekért, amelyekkel animációkat lehetett létrehozni. Lenyűgöz a metaverzum, és izgalmasnak találom, hogy a deszkás kultúra egy részét végre elvihetjük a Sandbox világába.”

A deszkás kifejezetten korai bitcoin-támogatónak számít, elmondása szerint még a Silk Road, egy azóta bezárt online piactér kapcsán hallott róla, 2012-ben.

Kereskedj $500 bonusszal es találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

- Advertisement -
A celebek és a márkák egyre jobban érdeklődnek

Az Ethereum hálózatán működő Sandbox platformja egyre népszerűbb a hírességek, sportolók, és a különböző márkák között, egyre nagyobb számban indítanak valamilyen projektet, dobnak piacra terméket azon keresztül, hogy kísérletezzenek a lehetőségekkel.
Olyan nevek tűntek már fel, mint Snoop Dogg, az Adidas, a The Walking Dead, a Jamiroquai, vagy éppen a Playboy.
Az Ubisoft és a Squar Enix több védjegyes termékét is bevezette a világba, így a Sandboxban már létezik a Rabbids és a Dungeon Siege is.
A vállalat nemrégiben újabb befektetői kört zárt, amely során 400 millió dolláros tőkéhez jutottak, a céget pedig 4 milliárd dollárra értékelték.
Ez viszont még csak papíron történt meg, és ezért nem látszik a hatása a fejlesztéseken.
A legutóbbi tényleges tőkebevonás tavaly novemberben történt, akkor 93 millió dollár befektetői tőkéhez jutott a Sandbox.

Olvastad már? KuCoin-vélemény – biztonságos és legális kriptotőzsde 2022-ben?

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Csapdát állítanának a támadóknak, így védenék a Bitcoint a kvantumszámítástól

A bitcoin jövőbeli kvantumlopása akár úgy is végződhetne, hogy a támadó elveszíti a saját érméit. Cory Fields, a Bitcoin Core fejlesztője egy olyan kísérleti rendszert...

Amerikai szankciók sújtanak nyolc kanadai pénzügyi céget

Az Egyesült Államok újabb csapást mért az Iránhoz köthető pénzügyi hálózatokra. Washington nyolc kanadai pénzforgalmi szolgáltatót tiltott ki az amerikai pénzügyi rendszerből, mert állítása szerint...

XRP és RLUSD: együtt építi stratégiáját a Ripple

Brad Garlinghouse szerint az XRP továbbra is a Ripple stratégiai középpontja, még akkor is, ha a vállalat az utóbbi időben látványosan bővítette stablecoin- és intézményi...

Fed kamatemelés jöhet az infláció miatt

Újabb kamatemelés felé tolódhat a Federal Reserve álláspontja, miközben az amerikai infláció továbbra sem a kívánt forgatókönyv szerint alakul. Mary Daly szerint a jegybanknak szigorítania...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.