Tone Vays: 11.000 dolláron jó bevásárlási szint mutatkozik

-

A veterán kereskedő szerint a bullish trendek egy veszélyes mozdulattal megshortolhatják a jelenlegi korrekciót, a merülés pedig „véget érhet”.

A bitcoin három kulcsterületen is bullishnak számít, egy „tökéletes” bevásárlási alkalom pedig még a 11.000 dolláros szint fölött van – mondja Tone Vays népszerű befektető.

A Trading Bitcoin című Youtube-sorozatának egyik legújabb, október 14-i részében Vays optimista álláspontjának adott hangot a bitcoin árfolyamát illetően, amely – érvelése szerint – hiányában van a medve jellemzőknek.

Vays: a 11.000 dolláros szint egy „tökéletes” mélység

A heti és napi csártok vizsgálata során Vays megjegyezte, miszerint nincs sok okunk arra számítani, hogy jelentős visszahúzódás következik majd be egy „egytől négy gyertyáig terjedő korrekción” túl.

És ez már most folyamatban van, mivel a BTC/USD konszolidálta a korábban ezen a héten történt növekedéseit. Ez a periódus Vays jóslata szerint nem tarthat tovább, tehát a bevásárlásra való lehetőség 11.000 dollár körül várható.

„Szeretnék bevásárolni vagy a mélyben vagy az áttörésben, de még nem tudom, hogy melyik lesz az” – összegezte.

„Ha tehát a gödörben vásárolok, hol lesz a tökéletes mélység? Nos, a tökéletes árminimum 11.000 dollár körül lesz”

A tanács rögtön az után érkezett, hogy a kereskedő figyelmeztetett, ne shortoljunk a mostani korrekció alatt.

A 11.000 dollár felé tartó trend hamar letörhet, amely esetben a 11.537 és 11.570 dollár közötti vásárlási zóna optimális lenne, mondta Vays, miközben a korábbi napi gyertyák két technikai csúcsára mutatott.

Forrás: Coin360
A nagy bevásárlások fűtik a Bitcon-bikákat

A Bitcoin heti és napi grafikonja mellett az új intézményi bevásárlások mértéke is Vays bullish nézeteit támasztj alá.

Ahogy arról korábban a Cointelegraph is beszámolt, számos elemző és kereskedő – beleértve a Bitcoin-vállalatok vezérigazgatóit is – eléggé meg vannak győződve arról, hogy vízválasztó ármozdulat jöhet.

A vállalati érdeklődést Barry Silbert, a Grayscale vezérigazgatója is külön kiemelte ezen a héten, amelyet aztán Dan Tapiero is megtett.

A Bitcoin-alapú határidős szerződések iránti érdeklődés szintén kiugrást mutatott, amely fokozott intézményi tevékenységre utal.

A hosszú távú indikátorok tovább egészítik a képet. A stock-to-flow még tartogatja az erejét, és az olyan fundamentumok is, mint például a hashráta, mindenkori rekordértékek felé közelítenek.

A mostani becslések szerint a bányászás nehézsége új rekordot fog elérni a következő, két napon belül esedékes nehézségigazodás után.

Olvastad már? Egy frissen megjelent cikk szerint 15 tényező okozhatja a kriptopénzek áremelkedését

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptovaluták és az online kaszinó oldalak közötti kapcsolat

Vendégbejegyzés Ha összességében tekintjük át a 2020-as évtized internetes trendjeit, akkor szinte egyértelmű, hogy a címbe foglalt két téma egy képzeletbeli listán előkelő helyen szerepelne. Az...

ICP vs. DOGE árfolyam elemzés 03.28.

Prémium ICP vs. DOGE Az Internet Computer (ICP) a múlt héten felülmúlta a Dogecoin (DOGE) teljesítményét, mivel értéke több mint 50%-kal emelkedett a hét nap alatt a...

Ha ezeket a tokeneket most biztosítod, akkor az gyümölcsözővé teheted az altszezont

Vendégbejegyzés A kriptopiacon nagy a várakozás a következő altcoin szezon közeledtével, amely az előrejelzések szerint körülbelül 45 nap múlva kezdődik. Ez a ciklus, amelyet a Bitcoin (BTC)...

Egyre kevesebb a bitcoin a piacon, régi címek is mozgolódni kezdtek

Egy új jelentés szerint a bitcoin iránti igény nagymértékben meg fogja haladni a kínálatot, minden eddiginél komolyabb felugrást eredményezve. A CryptoQuant úgy fogalmazott, hogy az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!