Néhány évek belül a fiatalabb generációk vélhetően már nem fognak olyan bankkal szerződni, amely nem ajánl kriptopénzes szolgáltatásokat is.

Így a bankok számára szükséges lesz, hogy az ügyfeleiknek mind a hagyományos pénzügy, mind a kriptós terén legyen mit ajánlani. A helyzet pedig az, hogy az első fecskék már meg is jelentek a piacon.

Vásárold meg a legnépszerűbb DeFi-tokeneket, mindössze 3 lépésben. Szülinapi akció a CoinCashnél, 33 új DeFi token, most extra 3%-ot küldünk ajándékba.

A Kraken, az egyik legrégebbi kriptotőzsde az USA-ban, nemrégiben megszerezte az összes szükséges szövetségi szintű engedélyt, amely ahhoz kell, hogy banki szolgáltatásokat nyújtson a felhasználóinak.

Emellett most már az ország bármely államában ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújthatja, nem kell külön-külön megfelelnie a helyi jogszabályoknak.

Jelenleg a Silvergate bankkal működnek együtt, rajtuk keresztül végzik a SWIFT és a FedWire tranzakciókat az USA-beli ügyfeleik számára. A közeljövőben pedig egyre több és több efféle együttműködés jön majd.

Eljött az idő, hogy az eddigi a partvonalról figyelő bankok is felvegyék a ritmust, különben lemaradnak.

Jelenleg a Silvergate egy lépéssel a többiek előtt jár. Mostanra 880 céget tudhat az ügyfelei között, akik digitális eszközökkel foglalkoznak, és ezek a vállalatok összesen 1,5 milliárd dollárnyi letétet helyeztek el a bankban.

Ez az összeg kicsinek számít a nagyobb bankok kapitalizációjához képest, és még néhány kriptoprojekt is többre van értékelve.

Nem szabad viszont eltekinteni attól, hogy a Coinbase és a Gemini most már a JPMorgan ügyfelei, és a bank ügyvezetője, Jamie Dimon még pár éve is rutinszerűen nyilatkozott becsmérlően a bitcoinról.

Az ügyfelek nemsokára azt a bankot fogják kompetensnek tartani, ahol a kriptó is elérhető a fiat pénzek mellett.

A megfelelő idő pedig, hogy a bankok elkezdjenek felkészülni erre, most van. Vagy alkalmazkodnak a pénzintézetek is az új időkhöz, vagy lemaradnak. De egészen pontosan hogyan kellene felkészülni?

 

Blokklánc-elemző megoldások

Egy rendőrnyomozó meg tudja nézni egy nyomozás során, hogy találnak-e ujjlenyomatot. A bitcoin anonimitása elterjedt nézet, hiába van elmondva rengetegszer, hogy nem anonim.

Igazság szerint a pénzeszközök közül a bitcoint a legkönnyebb lenyomozni, nem véletlen nevezik a technológiát „elosztott nyilvános főkönyvnek”.

Elméletileg el lehet rejteni egy tranzakció eredetét, de a gyakorlatban ez szinte kivitelezhetetlen, ellentétben a fiat pénzekkel. A bankoknak az explorerek mellett más eszközökre is szüksége lesz a jövőben, például a kockázatelemzésekhez.

A jó hír, hogy már létezik számos ilyen program, amelyekkel nyomon lehet követni a pénzmozgást, egyszerűen csak nem elterjedtek, hiszen nincs rájuk szükség. Egy pénzintézet számára viszont szükségszerű lesz, hogy megbizonyosodjon a kezelt pénzek eredetéről.

A pénzmosáshoz jelenleg a készpénz a nyerő, ezt használják a legtöbben. Ahogy a kriptók terjednek, és átveszik a fiat pénzek helyét, a világon sokkal nehezebbé válik a pénzmosás.

Még több közösségi élményre vágysz? Gyere és mondd el véleményed egy cenzúrázatlan, barátságos környezetben!

Az átlagfelhasználók számára nem a defi lesz a nyerő választás

Nem vitás, hogy a defi végtelen potenciállal rendelkezik. Most mindenki a hozamvadászatról beszél, de ennél sokkal többről szól a történet.

Kereskedéshez, sőt, kereskedők másolásához, illetve szignálszolgáltatáshoz is használható. Kikölcsönözheted a pénzed, és igényelhetsz hitelt is.

A derivatívák segítségével nem kell ténylegesen átváltani a kriptóinkat. Ezek az ötletek pedig csak a jéghegy csúcsa. Ahogy fejlődik a szektor, olyan dolgok is érkezhetnek, amelyeket most elképzelni sem tudunk.

Van viszont egy nagyon nagy fundamentális akadály az úton. A defi háttere, az okosszerződések elemzése, a tokenek kereskedése a dexeken, és a hitelező platformokon való letétbe helyezés még most is csak a tényleg komoly érdeklődést tanúsító kriptósoknak egyértelmű.

Akkor egy átlag banki ügyfél lehet, hogy még egy évtizedig a közelébe sem megy az ilyennek. Sőt, egy átlag ügyfél időről időre beszélni akar egy igazi emberrel, egy ügyintézővel, még akkor is, ha a pénze nagyját kriptóban tartja.

Ráadásul világszerte egyre több állam foglalkozik a saját kibocsátású kriptopénzekkel, és az állampolgárok szinte biztos, hogy a saját bankjukon keresztül akarják majd használni azt.

Csatlakozz a magyar fejlesztésű INLOCK kölcsönplatformhoz promóciós linkünkön keresztül, és zsebeld be a megtakarításaid után járó kamatokat minden héten!

Inkább előbb, mint utóbb

Mi lesz akkor, ha a bankok mégsem szállnak be a buliba? Vélhetően szép lassan elsorvadnak, a felhasználók pedig átpártolnak olyan intézetekhez, akik időben léptek, mint amilyen a Kraken is.

A következő 18 hónap kritikusnak számíthat a pénzintézetek számára, hogy nyitnak-e a kriptó irányába az ügyfeleik igényei alapján.

Ha mégsem teszik, a kriptó, amely így vagy úgy, de mindenképpen át fogja alakítani a világ pénzügyeit, teljesen maga alá temeti őket.

Olvastad már? Tone Vays: 11.000 dolláron jó bevásárlási szint mutatkozik

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon. Legyen szép napotok! 🙂

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.