Több, mint 50 kriptoplatform akar irodát nyitni Tajvanon

A tajvani pénzügyi hatóság, az FSC hivatalosan bejelentette, hogy eddig 52 országból jelezték számukra cégek, hogy belépnének a helyi piacra, mint virtuális eszközszolgáltatók.

A hivatal azt is elmondta, hogy várhatóan szeptemberben adják ki a régió első, részletes kriptoszabályzatát, amely az ország pénzügyi szektorát hivatott szabályozni.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az érdeklődő platformok közül több már meg is kezdte az előzetes követelmények teljesítését, például a pénzmosás elleni intézkedések bevezetését, míg más vállalkozások egyelőre még nem tettek konkrét lépéseket.

A helyi sajtóban megjelent híradások alapján az FSC ezeket az információkat egy közmeghallgatás keretein belül hozta a nyilvánosság tudomására, és azt is elmondták, hogy a régióban elsőként ők fognak kiadni egy részletes, a kriptoiparra vonatkozó szabályrendszert, amely a virtuális pénzeszközök kezelésének az alapelveit fogja lefektetni.

A hírek között többször is megemlítésre került, hogy az indokínai régióban a legtöbb szabályozó hatóság semmiféle törvényt sem alkotott meg még, amelyek kifejezetten a digitális pénzekre vonatkozna.

Az ilyen pénzeszközök legtöbbször a pénzmosás elleni törvények rendelkezései alapján vannak kezelve, márpedig, ha egy cég elmulasztja ezeknek a betartását, vagy valamilyen módon megsérti azokat, akkor 69 ezer és 1,38 millió dollár közötti büntetést is kiszabhatnak rá.

A jelenlegi tajvani törvények alapján a virtuális eszközszolgáltatók ellen nem lehet panaszt benyújtani a hatóságokhoz, mivel nem létezik törvény, amely kifejezetten ezt szabályozná.

Az FSC elmondta, hogy ennek ellenére számos lehetőség, keretrendszer a rendelkezésükre áll, amelyek alapján meg lehet határozni ezeket az eszközöket, amennyiben szükséges, és több példa is rendelkezésre áll, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie az ilyen szolgáltató cégeknek.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Huang Houming, az Értékpapír-felügyelet helyettes vezetője elmondta, az új jogszabályok hatályba lépése után, a hónap második részében már arra fogják ösztönözni az iparág résztvevőit, hogy hozzanak létre különböző szakmai szervezeteket, és kezdjék meg a saját szektoruk önkéntes szabályozását.

Olvastad már? Arthur Hayes: A Bitcoin (BTC) 70.000 dollárra emelkedhet

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Készpénzes kriptoszolgáltatást indít Solanán a MoneyGram

A készpénz és a kriptovaluták közötti egyik legfontosabb híd éppen most költözött át a Solana ökoszisztémájába: a MoneyGram elindította Ramps szolgáltatását a hálózaton, így a...

A figyelem lett a kriptó új árutőzsdéje, a Cookie.fun pedig mérhetővé teszi, hogy kiről beszélnek

A kriptóban minden ciklusban megjelenik egy új eszközosztály, amit senki sem tud pontosan mérni. Az AI-ügynökök kora pedig magával hozta a maga mérhetetlenjét is, a...

Bitcoin árfolyam: kritikus szinten a long kitettség

A bitcoin árfolyama ismét a 65.200 dolláros szint környékén próbál kapaszkodót találni, ám a következő mozdulatot most nemcsak a grafikonok, hanem a rövid távú befektetők...

Az Ethereum árfolyama októberben fordulhat újra

Az Ethereum következő nagyobb emelkedése akár egy októberi visszateszt után indulhat el – állítja egy ismert piaci elemző. Miközben az ETH árfolyama rövid távon nyomás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.