Több mint 2,5 millió dollárnyi bitcoint tartogat a vancouveri rendőrség

-

Annak ellenére, hogy a bitcoinbarát Silk Road már régóta nem érhető el eredeti formájában, még mindig számos bírósági ügy kering körülötte.
Akik korábban nem hallottak róla, a Silk Road egy népszerű és hírhedt online piactér volt (a darkweben), ahol bármilyen árut lehetett értékesíteni bitcoinért – ez főleg narkotikumokat jelentett.

Az Egyesült Államok hatóságai elfogták az oldal üzemeltetőit, köztük az azóta elítélt Ross Ulbrichtet is, akiről sok kriptorajongó véli úgy, hogy nem vonható felelősségre.
A kanadai CBC híroldal a héten megírta, hogy egy „D.A.L.” álnevű személy azzal vádolja a vancouveri rendőrséget, hogy hűtlenül kezelik az üggyel kapcsolatos vagyonokat.
D.A.L. már leülte a főleg marihuánaterjesztésért kapott börtönbüntetését. Szerinte a vancouveri rendőrségnek nincs joga továbbra is hozzáférnie laptopja merevlemezéhez, melyen több millió dollárnyi bitcoin található.

Jogtalanul járnak el

A hónap elején a Brit Kolumbiai Legfelsőbb Bíróság úgy ítélkezett, hogy a rendőrségnek vissza kell adnia a merevlemezt eredeti tulajdonosának.
A rendőrség úgy gondolja, hogy a 2013-ban lefoglalt merevlemezen található bitcoinok hozzájárultak az illegális javak értékesítéséhez.

„A rendőrség csalást követ el, mivel nem közöltek mindent tényt a bíróság számára. Célzott szándékkal félrevezették nemcsak a bírót, de a tanácsadókat is.”

Az ügy 226,44 bitcoinról szól, amely jelenleg több mint 2,5 millió dollárt ér. Mindenképpen tekintélyes összegről beszélünk. Akkoriban ennyi retjvaluta csak néhány ezer dollárt érhetett.

Ha a bíróság úgy dönt, hogy a Vancouveri rendőrség jogtalanul birtokolja tovább a merevlemezt, akkor D.A.L. visszakaphatja bitcoinjait.
A kriptopénzek volatilis piaca miatt azonban jelentősen változhat az értéke, mire kézhez kapja.
D.A.L. esete különbözik a többi Silk Road-kereskedőétől. Korábban, hasonló ügyek esetében a gyanúsítottaktól elkobozták vagyonaikat, mely némely esetben több millió dollárt jelentett.

Olvastad már? Saját kriptopénzt indítana a Goldman Sachs

Forrás: ethereumworldnews.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Hollandiában terjeszkedik a Bybit tőzsde

A népszerű kriptotőzsde a Bybit bejelentette, hogy Hollandiában elindítja a teljesen szabályozott üzletágát a helyi ügyfelei számára. A bitcoin árfolyama ismét 70 ezer dollár fölé...

A Bitcoin potenciális esésével való szembesülés: 3 altcoin növekedés előtt áll

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca sarkalatos ponthoz érkezett, amit a Bitcoin közelgő feleződési eseményének várakozása és a jelentős intézményi érdeklődés táplál. A Bitcoin értéke nemrégiben új történelmi csúcsra...

Jito (JTO) technikai elemzés 03.29.

Prémium Jito (JTO) A Jito (JTO) árfolyama emelkedő tendenciát mutat a január eleji helyi mélypont kialakítása óta. A JTO azóta újra meglátogatta a december elején kialakult kulcsfontosságú kilengési...

Ripple (XRP) technikai elemzés 03.29.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama leküzdött egy kritikus ellenállási szintet, és a heti időkeretben átfordult egy támogatási szintre. Ez a fejlemény akkor történt, amikor az XRP...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!