Tizenegy gyanúsítottat tartóztattak le egy török BTC lopás ügyében

A török rendőrség számítógépes bűnözéssel foglalkozó egysége 11 embert tartóztatott le, akiket e-mailek, felhasználói fiókok és a kriptovaluta-tárcák feltörésével gyanúsítanak. Az akciót akkor indították, mikor több áldozat által bejelentett káreset is megerősítést nyert.

Olvastad már? 10 százalékkal emelkedett a Bitcoin Cash ára

 

80.000 dollár értékű kriptovalutát loptak el

A török média 14 olyan esetről számolt be, melyben kriptovalutát loptak az ügyfelektől. Az összegeket előbb más tárcákban helyezték el, majd fiat valutára váltották. A nyomozók összesen 436.000 török líra értékű veszteséget állapítottak meg (több mint 80.000 dollár) – írja a Daily Sabah.

A számítógépes bűnözés elleni csoport több gyanúsítottat is sikeresen azonosított, a lopásokhoz szükséges felhasználói fiókok regisztrálásánál használt telefonszám lekövetésével. A tolvajok több különböző számlán folyatták keresztül a pénzt annak érdekében, hogy megnehezítsék azok visszafejtését – olvasható a Hürriyet tudósításában.

Október 16-án a török rendőrség egy speciális alakulata a Polis Özel Harekattal együttműködve 11 embert tartóztatott le Isztambul különböző részein.

A 11 gyanúsított, egy kivételével letartóztatásban marad. A rendőrök 18 mobiltelefont és SIM kártyát, 22 memóriakártyát, hat notebookot, három merevlemezt, egy táblagépet, két vezetői engedélyt és egy hamis személyi igazolványt foglaltak le.

A nyomozás folyamán a rendőrök megfigyelték azokat a gyanúsítottakat, akik különböző bankokból és ATM-ekből próbáltak felvenni a kriptovalutából származó fiat valutát. A kísérleteket több biztonsági kamerával is rögzítették. A nyomozók keresik a hackerek további áldozatait.

A törökök a Bitcoinhoz fordulnak a változékony időkben

Törökországban, mintegy 80 millió ember országában, mind politikai, mind gazdasági értelemben nehéz idők jártak. Az ország nemzeti valutája, a török líra a hiperinfláció áldozatává vált, és jelentősen vesztett értékéből az USA dollárral szemben – több mint 45 százalékot az év első hét hónapjában.

Ezek a fejlemények arra ösztönözték az ország állampolgárait, hogy vagyonukat a lírából, de még a dollárból is kriptovalutába mentsék.

A török BTC váltókon és peer-to-peer kereskedési platformokon, mint a Localbitcoins, augusztusban tetőzött a kereskedelmi volumen, miután az ország bankjai bejelentették a dollár alapú számlák támogatásának megszüntetését, illetve miután a kormány felszólította az embereket arra, hogy szüntessék meg devizában, elsősorban dollárban tartott megtakarításaikat.

A kriptoszektor növekvő népszerűsége azonban számos átverés táptalajává vált. Sok török fektetett a Turcoinba, a „Bitcoin globális kriptovaluta” nemzeti alternatívájaként reklámozott kriptovalutába. Nyáron a Turcoin Ponzi rendszerként került bejegyzésre, ezután az isztambuli székhelyű vállalat megszüntette a kifizetéseket, az alapítók pedig elhagyták az országot a befektetőktől lopott több millió dollár értékű pénzzel együtt.

Év elején a helyi média számolt be hamis weboldalakról, melyek népszerű hotelek, üdülőhelyek, mint a Bodrum és az Antalya, felületét, szolgáltatásait másolták. A csalók váltságdíjakat kértek az eredeti weblapok tulajdonosaitól a hamis oldalak megszüntetéséért cserébe.

Forrás: news.bitcoin.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

4 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót

A kriptó világában évek óta tartja magát az a narratíva, hogy a fizetések jövője a blokkláncon van, és hamarosan mindenhol kriptóval fogunk fizetni, a kávéért,...

A távmunka-állás, amely kriptóban fizet, a végén mégis te fizetsz rá

A munkakeresés az interneten mindig is a csalók egyik kedvenc vadászterülete volt, de az utóbbi időben a trükkök egyre kifinomultabbak. A szingapúri rendőrség most felszámolt egy...

Az MSCI kizárhatja a bitcoin-treasury cégeket az indexekből, a Strategy is beleeshet a szórásba

A bitcoin-treasury modell, amelyet a Strategy népszerűsített, az elmúlt években sok cégnek hozott figyelmet, de a pénzpiacok világában van egy szempont, ahol ez a modell...

A Binance bStocks máris a második legnagyobb tokenizált részvény-kibocsátó lett

A tokenizált részvények piaca eddig olyan volt, mint egy ígéretes, de lassan növekvő vállalkozás, amelyről mindenki beszélt, de kevesen használták. Az elmúlt év ezt alaposan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.